A társaság az év végéig a vállalat teljesítményének és eredményének további növekedésére számít.
A 4iG Nyrt. valamint a Magyar Telekom Nyrt. megszüntette a T-Systems Magyarország Zrt. felvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat - jelentette be a 4iG és a Magyar Telekom kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A felek a közlemény szerint július 9-i bejelentésükkel összhangban tárgyalási folyamatot indítottak a T-Systems Magyarország 4iG-nek történő lehetséges eladásáról, valamint aláírtak egy nem kötelező erejű előzetes megállapodást. Kedden, a 4iG kezdeményezésére az előzetes megállapodás felmondása mellett döntöttek. A 4iG és a Magyar Telekom tovább vizsgálja az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak - írták közleményükben a társaságok.
Október 16-án, egy konferencián Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója arról számolt be, hogy jól halad a T-Systems Magyarország akvizíciójának előkészítése, három hónap alatt lezárult a százmilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező, és több ezer alkalmazottat foglalkoztató, az IT-piacon piacvezető vállalat átvilágításának első szakasza, és már a megállapodások véglegesítése folyik az eladó Magyar Telekom Nyrt.-vel.
A 4iG a tárgyalások sikeres lezárása esetén két forrásból finanszírozta volna az akvizíciót és további növekedési terveit: a november végéig tervezett, 30 milliárd forintos zártkörű kötvénykibocsátásból, valamint egy 30 milliárd forintos ázsiós tőkeemelésből, amelyet megállapodás esetén december végéig hajtottak volna végre.
A 4iG fennállásának legeredményesebb évét tudhatja maga mögött
– írták az előzetes megállapodás felbontásáról szóló keddi közleményben. A társaság 2019 első három negyedévében 25,18 milliárd forint IFRS szerinti konszolidált bevételt ért el 2,48 milliárd forint fölötti EBITDA és 1,69 milliárd forintos adózott eredmény mellett. A társaság menedzsmentje az év végéig a vállalat teljesítményének és eredményének további növekedésére számít.
A Magyar Telekom csoport szintű árbevétele 0,5 százalékkal, 484 milliárd forintra, adózott nyeresége pedig 18,6 százalékkal 31,5 milliárd forintra nőtt 2019 első kilenc hónapjában. Idén a bevételek enyhe csökkenésére, az EBITDA eredményben pedig 1-2 százalékos növekedésre számít a társaság a közlemény szerint.
A 4iG és a Magyar Telekom részvényeivel egyaránt a BÉT prémium kategóriájában kereskednek.