Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tour de Hongrie: Miskolcon és Barcikán is!

| 2019. 03. 12. | 20:54:00
Két félszakasz is rendeznek.
Tour de Hongrie: Miskolcon és Barcikán is!
Hirdetés
Hirdetés

Siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul júniusban a 40. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny. A viadal sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nyitány után az első szakaszra Velence és Esztergom között kerül sor, majd a Balassagyarmat és Miskolc közötti táv vár a versenyzőkre. Ezt követően két félszakaszt rendeznek:

Kazincbarcikáról Tiszafüredre, majd onnan Hajdúszoboszlóra teker a mezőny,

mielőtt sor kerül a királyetapra, amely Karcagról indulva a Kékestetőn ér véget. A vasárnapi záró szakaszt Kecskemét és Székesfehérvár között rendezik.

Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke elmondta, két magyar csapat, a nemzeti válogatott mellett a Pannon Cycling Team lesz ott a Tour de Hongrie 140 fős mezőnyében. Kitért rá, hogy

az M4 Sport napi két órában élőben közvetít, valamint minden este egyórás összefoglaló lesz látható az Eurosporton, amely az utolsó két napon élőben adja a versenyt.

Hangsúlyozta, a Tour de France-ot rendező Amaury Sport Organisationnel (ASO) és az Eurosporttal kötött hároméves megállapodás értelmében 2021-ig biztosan világszerte követhetik majd a nézők a magyar körversenyt.

– Amikor történelmi időket élünk, néha nem is vesszük észre, hogy azok közepén vagyunk. Most a hazai kerékpársportban korszakváltás közepén vagyunk – fogalmazott Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Felidézte, 2014-ben alakult meg az egységes Magyar Kerékpáros Szövetség, majd a következő esztendőben újjáindult a magyar körverseny, amely a tavalyi évre már első kategóriás, minden korábbinál erősebb mezőnyt felvonultató viadallá nőtte ki magát.

Megmutatjuk Magyarországot Európának

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: nagyszerű látni, hogy ismét szintet lépett és új dimenzióba került a Tour de Hongrie. – A legnagyobb körversenyek példáját követve, méltó körülmények között ismertetjük az útvonalat. Ez a mai gála is mutatja, hogy a Tour de Hongrie a helyére került. Kifejtette, az először 1925-ben megrendezett magyar körverseny nemcsak Magyarország egyik legnagyobb viadala, hanem Európa-szerte számon tartott kiemelt esemény. – A Tour de Hongrie nélkül nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi versenynaptár is elképzelhetetlen. A saját körversenyünkön keresztül megmutathatjuk Magyarországot Európának, és bemutatkozhatunk a világnak – fogalmazott.

A versenyzőket méltatva elmondta, példájukon keresztül céltudatosságot, alázatot, rendkívüli fegyelmet, kitartást és küzdőszellemet tanulhatnak a nézők, szurkolók.

Program

június 11,: Siófok, 4 km, egyéni időfutam
június 12.: Velence-Esztergom, 194 km
június 13.: Balassagyarmat-Miskolc, 201 km
június 14.: Kazincbarcika-Tiszafüred félszakasz 115 km, Tiszafüred-Hajdúszoboszló félszakasz 69 km
június 15.: Karcag-Kékestető, 138 km
június 16.: Kecskemét-Székesfehérvár, 169 km

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés