Hirdetés

A miskolci albérletpiacon óriásit ugrott a kereslet

| 2019. 05. 21. | 10:35:00
Minden egyetemvárosban drágultak a bérleti díjak.
A miskolci albérletpiacon óriásit ugrott a kereslet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pár hét múlva (amint kiderültek a felvételi pontszámok) az egyetemisták miatt felpörög az egyetemvárosok albérletpiaca, ahol jelentősen nőtt a kereslet az idén. A kínálat azonban nem tartott lépést a fokozódó kereslettel, jelenleg 14 200 ingatlant kínálnak kiadásra.

● Budapesten 160 ezer forint az átlagos bérleti díj május közepén, ami 7 százalékos drágulást jelent.
Debrecenben 100 ezer forintért kínálták az albérleteket, Szegeden 95 ezer forintért, Pécsen pedig 85 ezer forintnál járt a piac.

Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében pedig azt nézte meg, hogy milyen helyzetből indul a szezon.

Budapesti körkép
Az albérletpiac alakulását, ezen belül a bérleti díjakat inkább a kínálat határozza meg, mivel a kereslet évek óta meglehetősen erős. A fővárosban az idén – tavalyhoz képest – 70 százalékkal nőtt a kereslet, vagyis az egy-egy kiadó lakásra jutó érdeklődők száma. Ugyanakkor május közepéig nem került több kiadó lakás a piacra, azaz a kínálat stagnált – mondta az elemzést ismertetve Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember hozzátette, hogy a fővároson kívül sem bővült számottevően a
kínálat.

Egyetemvárosok, bérleti díjak, eltérések

A vidéki egyetemvárosok közül Pécsen a kereslet 17 százalékkal, a kínálat pedig 14 százalékkal nőtt, ugyanakkor az átlagos bérleti díj az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal 85 ezer forintra mérséklődött.

Más volt a forgatókönyv Miskolcon: a kereslet több mint 60 százalékkal nőtt, a kínálat pedig közel a duplájára bővült, a bérleti díj pedig 14 százalékkal 80 ezer forintra ugrott. – Miskolcon egy évvel korábban nagyon szűk volt a kínálat, így hiába bővült jelentősen, az erős kereslet feljebb húzta az alacsonyról induló árakat – fogalmazott a szakember.

Győrben az idén 20 százalékkal kevesebb kiadó lakásból lehetett válogatni, miközben a kereslet itt is közel 70 százalékkal erősödött. Ezek eredőjeként az átlagos bérleti díj egy év alatt 10 százalékkal 110 ezer forintra nőtt.

Az ingatlan.com elemzése szerint Debrecenben az átlagos bérleti díj 11 százalékkal 100 ezer forintra, Szegeden pedig visszafogottabban, 6 százalékkal 95 ezer forintra emelkedett.

További híreink
Ittasan, 100-zal száguldott Miskolcon
Ittasan, 100-zal száguldott Miskolcon
És ráadásul jobbról előzött.
Bozótvágó, vascső, gázspray – erőszak Encsen
Bozótvágó, vascső, gázspray – erőszak Encsen
Egy korábbi konfliktust akartak lezárni.
Lakásvásárlás: Miskolc az olcsóbb városok között
Lakásvásárlás: Miskolc az olcsóbb városok között
2024-ben 7,8 százalékkal drágultak a lakások országosan.
50 helyett 112-vel Miskolcon
50 helyett 112-vel Miskolcon
Jelentős bírságot szabtak ki a rendőrök.
Miskolc: drog volt a gumimaciban
Miskolc: drog volt a gumimaciban
Gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi fiatalembert.
Visszaváltás: Miskolc a negyedik helyen
Visszaváltás: Miskolc a negyedik helyen
A vásárlók körében továbbra is a bolti utalvány a legnépszerűbb visszaigénylési mód.
M30-as: nem lesz ingyenes a felújítás idejére
M30-as: nem lesz ingyenes a felújítás idejére
Jakab Péter választ kapott a kérdésére.
Busásan megfizetik Varga Juditot Miskolcon
Busásan megfizetik Varga Juditot Miskolcon
Az egyetem akadémiáján havi 2 milliót keres.
Maszkot kell viselni a borsodi kórházakban
Maszkot kell viselni a borsodi kórházakban
Emelkedik a légúti megbetegedések száma.
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Nagy tervei vannak a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
Fejlesztenék az ózdi tagóvodát
Fejlesztenék az ózdi tagóvodát
Számos munka vár a kivitelezőre.
Gombamód szaporodó Alza csomagautomaták
Gombamód szaporodó Alza csomagautomaták
A hazai e-kereskedelem fejlődésének egyik szemmel látható bizonyítéka a csomagautomaták rohamosan gyarapodó száma.
Munkanélküliség:  jó híreket közölt az államtitkár
Munkanélküliség: jó híreket közölt az államtitkár
A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma.
Már igényelhető a kamatmentes munkáshitel
Már igényelhető a kamatmentes munkáshitel
A hitelt 25 éves kor alatt bárki felveheti.
Folytatódik Cserépfalu vízrendezése
Folytatódik Cserépfalu vízrendezése
Megerősítik és burkolják a Hór medrét.
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Nagy tervei vannak a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Lakáshitel-törlesztés esetén a bankhoz érkezik az összeg.
Szárnyal a hazai turizmus
Szárnyal a hazai turizmus
A vendégéjszakák száma 9,7, a vendégeké 17 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A magyar autópiac követi a globális trendeket
A magyar autópiac követi a globális trendeket
Ám a belső égésű motorok itt várhatóan tovább maradhatnak meghatározók.
Több pénzt vihetnek haza a pedagógusok
Több pénzt vihetnek haza a pedagógusok
És a szakképzésben dolgozók is.