Hirdetés
Hirdetés

A Kazincbarcikát már csak a csoda mentheti meg

MTI | 2026. 04. 11. | 17:19:13
A borsodiak 3 gólt kaptak.
A Kazincbarcikát már csak a csoda mentheti meg
Kikapott a Kazincbarcika (Fotó: MTI/Vajda János)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A sereghajtó Kazincbarcika 3–0-ra kikapott Miskolcon a vendég Újpesttől a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának első szombati mérkőzésén, április 11-én, így már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra.

A lila-fehérek a sikerükkel biztosan a következő idényben is az élvonalban szerepelnek, míg a sorozatban harmadszor alulmaradó hazaiak sorsa szinte megpecsételődött, ugyanis csak akkor maradhatnak az NB I-ben, ha a hátralévő négy meccsüket kivétel nélkül megnyerik, miközben az MTK Budapest elveszíti mind az ötöt.

Nagy lendülettel kezdtek a fővárosiak, ennek nyomán az első bő tíz percben a hazaiak hálóőrének háromszor is védenie kellett, azonban az újpestiként először eredményes Krajcsovics ziccerénél már ő sem tudott segíteni. A vezetés birtokában visszavettek a tempóból a vendégek, de így is irányították a játékot, sőt nem sokkal a szünet előtt növelhették volna az előnyüket, csakhogy Matko a kapu torkából sem tudott betalálni, mert Kocsisba belsőzte a labdát.

Térfélcserét követően az Újpest hamar megduplázta az előnyét egy szerencsés öngóllal. Az újabb találat rányomta bélyegét a meccsre, csendesen, különösebb izgalmak nélkül teltek a percek. A játékrész derekához közeledve Kuttor Attila vezetőedző hármas cserével próbálta frissíteni a Kazincbarcikát, amely ettől ugyan lendületesebbé vált, a szépítés viszont így sem jött össze, mert Banai védte Könyves közeli próbálkozását, ahogy a hajrában Ubochioma távoli lövését is. A slusszpoén ráadásul egy újabb újpesti gól volt a hosszabbításban, a csereként beállt Mucsányi szerezte meg pályafutása első élvonalbeli találatát.

Fizz Liga, 29. forduló:
Kolorcity Kazincbarcika SC–Újpest FC 0–3 (0–1)
Miskolc, v.: Derdák
gólszerzők: Krajcsovics (16.), Nyíri (49., öngól), Mucsányi Mi. (91.)
sárga lap: Puhtyejev (39.), Meszhi (51.), Ferenczi (51.)
Kolorcity Kazincbarcika SC: Kocsis B. - Nyíri (polgár, 79.), Rácz, Radkowski, Nagy Zsom. - Puhtyejev (Ubochioma, 65.), Meszhi, Kártik, Ferenczi (Smajlagic, 84.) - Klausz (Könyves, 65.), Ikoba (Slogar, 65.)
Újpest FC: Banai - Sarkadi, Fiola, Stronati, Gergényi - Krajcsovics (Gradisar, 72.), Fenyő, Maier (Ademi, 72.), Horváth K. (Brodic, 86.) - Ljujic (Mucsányi Mi., 86.), Matko

A tabella
H.CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1ETO FC29178458292959
2FERENCVÁROSI TC28175655292656
3ZTE FC28129743321145
4DVSC2812974134745
5PAKSI FC28128854391544
6PUSKÁS AKADÉMIA FC28116113537-239
7KISVÁRDA MASTER GOOD28116113342-939
8ÚJPEST FC29107124046-637
9NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC2888123846-832
10MTK BUDAPEST2878134758-1129
11DVTK29510143652-1625
12KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC2952222763-3617
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Hiába volt előnyben a DVTK
Hiába volt előnyben a DVTK
A diósgyőri csapat kikapott a Fradi otthonában.
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
Újabb fontos meccset bukott a miskolci gárda.
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
A hazaiak nem kegyelmeztek.
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
A 2022-es müncheni Eb-n bronzérmet szerzett.
Visszavonul a diósgyőriek csapatkapitánya
Visszavonul a diósgyőriek csapatkapitánya
A szezon során egyre többször gondolt arra, hogy befejezi a pályafutását.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.
Elvérzett a DVTK Gyergyóban
Elvérzett a DVTK Gyergyóban
Vége a miskolciak szezonjának.
Nagy bajban a DVTK
Nagy bajban a DVTK
Vezet az ellenfél, és a miskolciak legjobbjai nem játszhatnak.
Ismét lebőgtek az olaszok
Ismét lebőgtek az olaszok
Sorozatban harmadszor nem vehetnek részt a világbajnokságon.
Hiába volt előnyben a DVTK
Hiába volt előnyben a DVTK
A diósgyőri csapat kikapott a Fradi otthonában.
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
Újabb fontos meccset bukott a miskolci gárda.
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
A hazaiak nem kegyelmeztek.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Ismét lebőgtek az olaszok
Ismét lebőgtek az olaszok
Sorozatban harmadszor nem vehetnek részt a világbajnokságon.
Király Gábor 50 gyertyát fúj el
Király Gábor 50 gyertyát fúj el
A 108-szoros válogatott ma is a futballnak él.
Schön góljának tapsolhattak a magyarok
Schön góljának tapsolhattak a magyarok
A válogatott legyőzte Szlovénia együttesét.
Szoboszlai és Salah útjai elválnak
Szoboszlai és Salah útjai elválnak
435 mérkőzésen 255 gólt szerzett a Liverpool színeiben.
Mind a négy meccsüket itthon játsszák Szoboszlaiék
Mind a négy meccsüket itthon játsszák Szoboszlaiék
A Kazahsztán elleni találkozót is.
Hirdetés