Hirdetés
Hirdetés

A Magyar Posta ígéri, minden településen elérhetőek maradnak

MTI | 2024. 10. 25. | 17:39:31
Ám vannak, ahol csak mobilposta révén.
A Magyar Posta ígéri, minden településen elérhetőek maradnak
Átalakul a hálózat (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Magyar Posta törekszik fenntartani és kialakítani a postapartneri együttműködéseket, bár a jogszabály alapján a legalacsonyabb lélekszámú településeken elegendő lenne mobilpostát biztosítani – közölte a társaság október 25-én az MTI-vel. Felidézték, hogy a postapartneri program keretében a meglévő vállalkozói tevékenység mellett nyújthatók a postai szolgáltatások, így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel, ezzel is erősödik a vidék megtartó ereje. Az új modell lehetőséget teremt a lakosság számára, hogy a postai szolgáltatások továbbra is helyben legyenek elérhetőek. A postapartneri programot kedvezően fogadták az eddig csatlakozott települések, már több mint 650 postapartner működik az országban – ismertették a közleményben.

Az érintett, 1500 lakosúnál kisebb települések önkormányzatai, vállalkozásai jelenleg és a jövőben is regisztrálhatnak a postapartneri programra, amely alapján a Magyar Posta egyeztet az együttműködés kiterjesztéséről. Az egyedi megállapodás létrejöttéig mobilposta biztosítja a szolgáltatást, tehát a postai szolgáltatás minden magyar településen elérhető marad – hangsúlyozta a posta.

A mobilpostán mindazok a postai szolgáltatások igénybe vehetők, amelyek egy hagyományos postán; ilyen a csekkbefizetés, levélpostai és csomagküldemények és utalványok feladása és átvétele, POS terminálon történő bankkártyás pénz be- és kifizetés.

A szolgáltatást a posta mintegy 400 mobilposta autóval végzi, amelyek munkanapokon meghatározott időszakban menetrendszerűen járják a településeket. Az érintett településeken a házhoz kézbesítés változatlan módon történik, azaz a kézbesítésben a jelenlegihez képest nem lesz változás, a nyugdíjakat is a megszokott kézbesítő fogja kézbesíteni. Azokon a településeken, ahol a jövőben mobilposta végzi a postai feladatok ellátását, az érintett munkatársak a környező településeken elérhető nyitott álláshelyeken kapnak lehetőséget a további munkavégzésre – jelezték.

Hálózata átalakításával a társaság országszerte közel 3500 ponton, postán, postapartnerségen, MPL csomagautomatán, mobilpostán keresztül, valamint Mol, Coop és Media Markt üzletekben nyújtja szolgáltatásait – közölte a posta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
KSH: kevesebben dolgoznak, mint tavaly ilyenkor
KSH: kevesebben dolgoznak, mint tavaly ilyenkor
A legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34 százalékát teszik ki.
Agrometeorológia: derűlátóak lehetnek a gazdák
Agrometeorológia: derűlátóak lehetnek a gazdák
Az ország nagy részén kellően nedves a talaj.
Czomba: 2028-ra elérhető az ezer eurós minimálbér
Czomba: 2028-ra elérhető az ezer eurós minimálbér
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint ez reális esély.
Visszatérhet a lakáscafeteria
Visszatérhet a lakáscafeteria
A munkáltatók kedvezőbb adózással vagy adómentesen támogathatnák munkavállalójuk lakhatását.
Nyolcszázezer gépjárművet érint az év végi biztosítási kampány
Nyolcszázezer gépjárművet érint az év végi biztosítási kampány
A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december 1-jén éjfélig van lehetőség.
Milliós bírságokat kapott több közműszolgáltató
Milliós bírságokat kapott több közműszolgáltató
Későn válaszoltak a fogyasztók leveleire.
Aki nem visz haza 430 ezret, átlag alatt keres
Aki nem visz haza 430 ezret, átlag alatt keres
A KSH szerint 13,8 százalékos növekedés volt egy élv alatt.
Mindenkinek levelet hoz a posta!
Mindenkinek levelet hoz a posta!
Vidéken ütemezetten zajlik majd a kézbesítés, az irányítószámok emelkedő sorrendjében.
A szülők többsége kérte gyermekének a HPV elleni védőoltást
A szülők többsége kérte gyermekének a HPV elleni védőoltást
A hetedik osztályos diákok kaphatják meg térítésmentesen az injekciót.
Érettségi: több mint 22 ezren „letudták” az írásbelit
Érettségi: több mint 22 ezren „letudták” az írásbelit
Novemberben a szóbelikkel folytatódik a megméretés.
A halál nem tabu – beszéljünk róla!
Kampányt indítanak a temetkezési szervezetek.
Izrael tovább lövi Iránt; a magyarokat arra kérik, kerüljék a térséget
Izrael tovább lövi Iránt; a magyarokat arra kérik, kerüljék a térséget
A teheráni magyar nagykövetség személyzete jól van.
Meghalt Dózsa Imre táncművész
Meghalt Dózsa Imre táncművész
A Magyar Állami Operaház örökös tagját életének 83. évében érte a halál.
Itt a téli időszámítás: eljött az óraátállítás ideje
Itt a téli időszámítás: eljött az óraátállítás ideje
Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor hirtelen két óra lesz.
Iráni célpontokra mért csapást az izraeli légierő
Iráni célpontokra mért csapást az izraeli légierő
A harci gépek biztonságban visszatértek.
Putyin nem enged, ám kész a kompromisszumra
Putyin nem enged, ám kész a kompromisszumra
Feltéve, ha a végkimenetel Oroszország javát szolgálja.
Lázár bejelentette, újabb kastélyokra lehet pályázni
Lázár bejelentette, újabb kastélyokra lehet pályázni
Az állam nem fog kiemelt támogatást adni a nyerteseknek.
Hirdetés