Hirdetés

A miskolci cselgáncsozó búcsúzik az olimpiától

MTI | 2024. 07. 31. | 13:08:02
Gercsák Szabina kiesett.
A miskolci cselgáncsozó búcsúzik az olimpiától
Gercsák Szabina (kékben) az ausztrál Aoife Coughlan ellen küzdött (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 70 kilogrammos Gercsák Szabina kikapott első mérkőzésén, így kiesett július 31-én a párizsi olimpia cselgáncstornáján. Az Atomerőmű SE 28 éves versenyzője első olimpiai mérkőzésére készült, és a 32 közott a kétszeres kontinensbajnok ausztrál Aoife Coughlan várt rá, akitől mindkét eddigi találkozójukon kikapott.

A harmadik összecsapáson az Eb-bronzérmes magyar nem találta a fogást riválisán, és két perc elteltével már két intésnél tartott. Így jutottak el a hosszabbításig, amelyből 13 másodperc telt el, amikor Coughlan egy hátsó gánccsal földre vitte Gercsákot, és nyert.

A magyar dzsúdós így helyezetlenül zárt. "Nagyon nehéz mérkőzés volt, erre is számítottam, mert az ausztrál lánynak olyan a testalkata, ami nem túl kedvező számomra. Alacsonyan van a súlypontja, ilyen versenyzők ellen mindig nehéz egy olyan magas lánynak, küzdeni, mint én vagyok. Próbáltam azt a taktikát alkalmazni, amit az első összecsapásunkon, majdnem összejött" – nyilatkozott Gercsák Szabina. Hozzátette, nem érezte magát a legjobb formában, de ez szerinte nem is kellett volna ahhoz, hogy nyerjen. "Dobni kellett volna, mert neki az a taktikája, hogy folyamatosan megelőz. Ez most azon múlt, hogy ki kel fel jobban" – fogalmazott.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Világranglista: mindkét szoboszlói javított
Marozsán és Bondár is előrébb lépett.
Tour de Hongrie: Borsod kimarad
Tour de Hongrie: Borsod kimarad
Az esztergomi bazilikánál zárul a körverseny.
Davis Kupa: mindkét magyar győzött
Davis Kupa: mindkét magyar győzött
Kanada ellen még egy győzelem kell a sikerhez.
A DVTK-s Tóth Anna remekelt Asztanában
A DVTK-s Tóth Anna remekelt Asztanában
A miskolciak versenyzője döntőt futott.
Marozsánnak be kell érnie 72 millió forinttal
Marozsánnak be kell érnie 72 millió forinttal
Kikapott a harmadik fordulóban a hajdúszoboszlóiak teniszezője.
Visszavonult Hosszú Katinka
Visszavonult Hosszú Katinka
A háromszoros olimpiai bajnok nem folytatja.
Sporttörténelmet írt Luke Littler
Sporttörténelmet írt Luke Littler
A darts történetének legfiatalabb világbajnoka lett.
Január 3-án máris gazdára talál az év első vb-címe
Január 3-án máris gazdára talál az év első vb-címe
A hollandok sztárja és a 17 éves angol zseni vívja a döntőt.
Darts-vb: kiesett a címvédő
Darts-vb: kiesett a címvédő
A nyolcaddöntőben egy korábbi világbajnoktól kapott ki.
Elhunyt a 36 éves profi bokszvilágbajnok
Elhunyt a 36 éves profi bokszvilágbajnok
December 21-én még KO-val győzött.
Marozsán legyőzte Fucsovicsot a döntőben
Marozsán legyőzte Fucsovicsot a döntőben
A serleg mellé mellé négymillió forintot kapott.
Hirdetés