Miskolc környékén az egykori szocialista ipar eltűnésével jobb lett a levegő
![Miskolc környékén az egykori szocialista ipar eltűnésével jobb lett a levegő](https://civishir.hu:10013/media/aaafdeb5-d32c-4dc6-ab34-0bf9f1dbeee6.jpg?size=850)
Kedvezőbb látási viszonyokat is eredményezhet a felmelegedés a ködhajlam csökkenése miatt - írta a Másfél fok klímapolitikai szakportál szerdán megjelent elemzésében.
A köd egy felszínközeli felhő, amikor a látástávolság egy kilométer alatt van. A tanulmányban azt vizsgálták, hogyan változik Magyarországon a köd előfordulása a melegedő éghajlat következtében.
Az elemzés szerint 2001-2022 között átlagosan évi 53 ködhajlamú nap volt a téli félévben Magyarországon, azaz októbertől márciusig. A legkevesebb, ködnek ideális napot az ország legszelesebb vidékein, a Bakonyban és a hegységek csúcsai környékén mértek. Itt 10-30 nap volt ködhajlamú, míg évi 30-50 napon át volt köd a Dunántúl nyugati felén, Csongrádban és a Tiszántúl Debrecenig tartó részén. Az Észak-Alföldön Debrecentől keletre, a Duna vonalában, a Balatontól nyugatra és délre az országos átlagnál kissé magasabb a ködhajlamos napok száma (50-70 nap), míg a legtöbb ilyen nap délnyugaton és az Északi-középhegység környezetében fordult elő, 70 feletti nappal.
Az elemzés szerint, bár az időszak rövid ahhoz, hogy hosszú távú trendmegállapításokat tegyenek, inkább gyengén csökken a ködgyakoriság Magyarországon.
Ezt a helyi gazdaság megváltozása is befolyásolhatja: Miskolc környékén az egykori szocialista ipar eltűnésével csökkent a levegő aeroszol koncentrációja, és vele együtt a rossz látási viszonyok kialakulásának lehetősége - írták.
A jövőbeli változásokat modellezve arra jutottak, hogy a párizsi megállapodás betartásával számottevő változás nem várható a jelenhez képest, sőt még nagyon enyhén növekedhet is a ködgyakoriság.
Amennyiben viszont a pesszimista forgatókönyvnek megfelelően "elszaladnak" a kibocsátások és ezzel együtt a globális felmelegedés, akkor országos átlagban évi 5, illetve 7 napos csökkenésre lehet számítani a század közepére és végére, de a Duna déli vonalában és Debrecentől keletre akár évi 10-14 nappal is csökkenhet a ködhajlam.
Ez közlekedésbiztonsági szempontból kedvező volna, azonban a klímaváltozás összes többi negatív hatása továbbra is bőven az azonnali kibocsátás-csökkentés felé kellene, hogy toljon minket - fogalmaztak a tanulmányban.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)