Hirdetés

Borsodba is megérkezhet a havazás

De főleg esőre számíthatunk a hétvégén.
Borsodba is megérkezhet a havazás
Dobogókő már fehérbe borult (Fotó: Facebook/Időkép)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Borult, csapadékos idő várható a hétvégén, pénteken és szombaton többfelé havazhat, és a szél is megélénkül - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet november 20-án, csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken borult lesz az ég, legfeljebb átmeneti szakadozások fordulhatnak elő. Csaknem országszerte várható - helyenként tekintélyes mennyiségű - csapadék, mégpedig több hullámban. A Dunántúlon és az északi hegyekben már jobbára havas esőre, havazásra van kilátás, de a nap folyamán előbb az Északi-középhegység alacsonyabb részein, majd késő délutántól, estétől a középső országrészben is egyre többfelé tapadó hó válthatja fel ezt. A magasabb helyeken vastagabb hótakaró is létrejöhet, míg síkvidéken inkább a vékonyabb, vizes, olvadozó hóréteg lehet a jellemző. A Tiszántúlon eső, zápor valószínű. Az északias szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti harmadban erős, helyenként viharos lökések is lehetnek.

A hőmérséklet csúcsértéke pénteken általában 0 és 7 Celsius-fok között alakul, de az Alföld egyes részein 10 fokot elérő, meghaladó értékek is lehetnek.

Szombaton túlnyomóan borult idő várható, néhol átmeneti szakadozás, vékonyodás előfordulhat a felhőzetben. Sokfelé várható csapadék: az esőből havas esőbe, havazásba váltás határa tovább tolódik kelet, délkelet felé, legkésőbb és legkisebb eséllyel a határ menti területeken változhat a halmazállapot. A kialakuló hótakaró síkvidéken olvadozni fog. Az északias szelet a Nyugat-Dunántúlon és a Zemplénben kísérhetik erős, viharos lökések. Szombat hajnalban -2 és +3, kora délután -1 és +5 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap nagyrészt borult idő várható, majd nyugat felől nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. Egyre kevesebb helyen, gyengülő intenzitással valószínű havas eső, havazás, ami legtovább az északkeleti országrészben tarthat ki. Az északnyugati, nyugati szelet élénk lökések kísérhetik. Vasárnap hajnalban -5 és +2, kora délután -2 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.

További híreink
Kivételes egészségügyi szakembereket tüntettek ki
Kivételes egészségügyi szakembereket tüntettek ki
Miskolc polgármestere felelősségről és csendes áldozatvállalásról beszélt.
Új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki Miskolctapolcán
Új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki Miskolctapolcán
Több fejlesztést is megvalósít az önkormányzat.
Parfümtolvajt keresnek a miskolci rendőrök
Parfümtolvajt keresnek a miskolci rendőrök
A lakosság segítségét kérik.
Takarékos vízhasználatra kérik a miskolciakat
Takarékos vízhasználatra kérik a miskolciakat
És a környéken élő lakosokat is.
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Szinva: feljelentést tett Miskolc polgármestere
Szinva: feljelentést tett Miskolc polgármestere
Az ügy minden körülményét tisztázni kell - mondta Tóth-Szántai József.
Megvert egy férfit a miskolci megállóban
Megvert egy férfit a miskolci megállóban
Az elkövetőt a rendőrök keresik.
Megszűnik az Észak-Magyarország mint napilap
Megszűnik az Észak-Magyarország mint napilap
Heti egyszer jelenik majd meg a Miskolcon szerkesztett újság.
Lenyelt kapszulákban csempésztek heroint
Lenyelt kapszulákban csempésztek heroint
A bandát irányító nőt a Hajdúdorogi Rendőrőrs munkatársai fogták el.
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Szuper El Niño várható Magyarországon
Szuper El Niño várható Magyarországon
A rendkívül erős El Niño a klímaváltozással együtt fokozhatja a hőhullámokat, az aszályokat és a szélsőséges időjárást.
Megszűnik az Észak-Magyarország mint napilap
Megszűnik az Észak-Magyarország mint napilap
Heti egyszer jelenik majd meg a Miskolcon szerkesztett újság.
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
Szoba égett Szentistvánon
Szoba égett Szentistvánon
A Rákóczi utcába riasztották a tűzoltókat.
Borsodban marad a korlátozás
Borsodban marad a korlátozás
Rendkívül magas a tűzkockázat.
Borsodban is megkezdődött a razzia
Borsodban is megkezdődött a razzia
Az ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása.
Zápor, zivatar vár a borsodiakra
Zápor, zivatar vár a borsodiakra
Gomolyfelhős napok következnek.
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Nem szűnt meg a fokozott tűzveszély.
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Kellemes idő várható hétvégén.
Magyarok kenyere: Hangony a házigazda
Magyarok kenyere: Hangony a házigazda
A búzaadományokat június 29. és augusztus 20. között várják a szervezők.
Medvét láttak Hangonynál
Medvét láttak Hangonynál
A sportpálya közelében.
Régi-új polgármester Arnóton
Régi-új polgármester Arnóton
Ismét Gulyás Ágnes kapott bizalmat.
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Összehangolt kutatást végeztek.
Baleset Bükkábránynál: öten meghaltak
Baleset Bükkábránynál: öten meghaltak
A 3-as főúton történt a tragédia.
Frontális ütközés Bükkábránynál
Frontális ütközés Bükkábránynál
Egy embert feszítővágóval szabadítottak ki.
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Új csatár a Mezőkövesdnél
Új csatár a Mezőkövesdnél
A Vasas felnőtt csapatainál már bizonyított.
Új energiatárolót adtak át Tiszaújvárosban
Új energiatárolót adtak át Tiszaújvárosban
A rendszer 180 akkumulátoregységből áll.
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
Borsodban marad a korlátozás
Borsodban marad a korlátozás
Rendkívül magas a tűzkockázat.
Miskolc és Rakamaz is jól jár a karbantartással
Miskolc és Rakamaz is jól jár a karbantartással
Aláírták a 1,5 milliárdos keretszerződést.
Borsodban is megkezdődött a razzia
Borsodban is megkezdődött a razzia
Az ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása.
Zápor, zivatar vár a borsodiakra
Zápor, zivatar vár a borsodiakra
Gomolyfelhős napok következnek.
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Nem szűnt meg a fokozott tűzveszély.
Tűz a húsipari vállalat telephelyén
Tűz a húsipari vállalat telephelyén
Hetvenegy embert kellett kitelepíteni.
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Kellemes idő várható hétvégén.
Sertéspestis: leölnek háromezer állatot Szabolcsban
Sertéspestis: leölnek háromezer állatot Szabolcsban
Azonnali hatósági intézkedéseket rendeltek el.
Razzia: a motorosokat ellenőrzik Borsodban
Razzia: a motorosokat ellenőrzik Borsodban
Azt is tudni, mire figyelnek az egyenruhások.
Hőségriasztás meghosszabbítva
Hőségriasztás meghosszabbítva
A tartós, helyenként 40 Celsius-fokot megközelítő hőség fokozottan megterheli a szervezetet.
Erős UV-B sugárzás várható
Erős UV-B sugárzás várható
Fényvédő krém használata mindenképpen javasolt.
Újra megdőlt a napi melegrekord
Újra megdőlt a napi melegrekord
Aszódon 11 óra előtt már 38,5 Celsius-fokot mértek.
Új napi melegrekord született
Új napi melegrekord született
Június 27-én, még sose mértek ilyen magas hőmérsékletet.
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Tilalom a borsodi tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
A Velencei-tó vízszintje történelmi mélyponton
A Velencei-tó vízszintje történelmi mélyponton
A szakértő szerint összetett helyzettel állunk szemben.
Fokozódik a hőség Magyarországon
Fokozódik a hőség Magyarországon
Az országos tisztifőorvos lépett.
A kánikula marad...
A kánikula marad...
38 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.
Tanács: a napozást kerülni kell
Tanács: a napozást kerülni kell
Nagyon erős UV-B sugárzásra figyelmeztet hétfőre a HungaroMet
Kánikula: fokozottan figyeljünk egymásra!
Kánikula: fokozottan figyeljünk egymásra!
A kertet hajnalban vagy késő este locsoljuk.
Kivételes egészségügyi szakembereket tüntettek ki
Kivételes egészségügyi szakembereket tüntettek ki
Miskolc polgármestere felelősségről és csendes áldozatvállalásról beszélt.
Új támadó és középpályás edz Diósgyőrben
Új támadó és középpályás edz Diósgyőrben
Két Ausztriában nevelkedett magyar játékos mutatja meg magát a DVTK-nál.
Gazdaság
Új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki Miskolctapolcán
Új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki Miskolctapolcán
Több fejlesztést is megvalósít az önkormányzat.
Megnevezték a NAV új elnökét
Megnevezték a NAV új elnökét
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Orbán ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány tette - mondta a miniszterelnök.
Csoportos létszámcsökkentés a magyar gyógyszergyárnál
Csoportos létszámcsökkentés a magyar gyógyszergyárnál
Komoly kihívást jelent a versenyképesség fenntartása - írják.
Hirdetés
Hirdetés