Döntött az UNESCO: a Bükk-vidék Geopark megtisztelő címet nyert
Többéves szakmai munkának az eredményeként a Bükk-vidék Geopark március 28-án hivatalosan is tagjává vált a geoparkok 213 tagot számláló, 48 országot érintő nemzetközi hálózatának, elismerve a Bükk-vidék páratlan geodiverzitását. Az UNESCO Végrehajtó Testületének döntését Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára, a Geopark Magyar Nemzeti Bizottság elnöke jelentette be a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy
2017-ben négy település – Borsodnádasd, Felsőtárkány, Répáshuta és Szomolya – kezdeményezésére, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság koordinálásában létrejött, 2817 négyzetkilométer kiterjedésű Bükk-vidék Geopark az ország egyik legösszetettebb földtani kifejlődésű területét fedi le, magában foglalva az Upponyi-hegységet és a Bükköt.
A korábban létrejött Bakony-Balaton Geoparkkal és a szlovák-magyar országhatáron átnyúló Novohrad-Nógrád Geoparkkal együtt a három geopark együttesen hazánk területének 7,9 százalékát fedi le, általuk immár az ország 324 települése vesz részt geoparki együttműködésben. Balczó Bertalan ismertette: a geoparkok célja, hogy a helyi közösségekkel együttműködve megőrizzék és bemutassák a természeti és kultúrtörténeti értékeket és ráirányítsák a figyelmet Földünk rendkívüli természeti és kulturális változatosságára.
A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által.
A nemzeti park igazgatóságok meghatározó szerepet játszanak geoparkjaink működtetésében. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a geopark cím elnyerése nem arra utal, hogy egy újabb önálló védett területi kategória jött volna létre, és nem korlátokat vagy újabb előírásokat von maga után, hanem a lehetőségeket nyitja meg a helyi szereplőknek. Az UNESCO Globális Geopark hálózata széleskörű lehetőségeket kínál a kutatások és nemzetközi együttműködések számára, és figyelmet irányít a Bükk-vidék Geoparkra, kiemelve ezen terület gazdag kulturális és természeti örökségét.