Egy borsodi férfi 89 éves nénit rabolt ki
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített rablás bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövető a kirablását megakadályozni szándékozó idős asszonyt megöléssel fenyegette.
A vádirat szerint a vádlott 2024 májusában, hajnalban, a kerítésen átmászva bement a 89 éves, járási nehézségekkel küzdő sértett borsodi településen lévő családi házának udvarára. A férfi a fáskamráról lefeszítette a lakatot, a melléképület bezárt ajtaját benyomta. Az elkövető értékek után kutatott, egy szövettáskába kézi szerszámokat, gipszet rakott össze PB gázpalackot és zománcfestéket is összekészített.
A férfi a padlásra is felment, de a zajokat az asszony hallotta, aki kiment az udvarra, látta a felnyitott mellékhelyiségeket, ezért az utcán segítségért kiabált. A vádlott a bejárati ajtón bement a házba, tovább kutatott, amikor a sértett találkozott vele és távozásra szólította fel. A vádlott erre azt mondta, hogy „úgyis megöli”, majd az udvaron magához vette az előzőleg összepakolt táskát. A sértett felszólította, hogy ne vigye el, majd a táskát megfogva próbálta visszahúzni a vádlottat, aki ellökte, és az alig 20 ezer forint értékű zsákmányával elhagyta az ingatlant.
Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.