Hirdetés

Emelkedik a tanítók, a tanárok, az óvónők bére

mti | 2026. 01. 04. | 12:39:01
Több fizetést vihetnek haza a szakképzésben dolgozók is.
Emelkedik a tanítók, a tanárok, az óvónők bére
A kislány rosszul lett (Fotó: Freepik (illusztráció))
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 2024-es 32,2 százalékos, majd a 2025-ös 21,2 százalékos emelés után újabb 10 százalékkal emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán január 4-én. Hozzátette: öt év alatt már több mint kétszeresére emelkedett a tanárok bére.

Felidézte: azok esetében, akik hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak, egy 20 százalékos többletemelés is volt, és szeptembertől megjelent a minőségi bérpótlék is.

– Végre a tanárok olyan bért kapnak, amely méltó a tanárhivatáshoz, ráadásul ez egy kiszámítható béremelkedés, hiszen 2031-ig minden évben annyival fog nőni, amennyivel a diplomások bére nő átlagosan

– fogalmazott, kifejtve, hogy ezzel az emeléssel már 900 ezer forint fölött van Magyarországon az átlagos tanárbér.

Közlése szerint a béremelés javarészt, 88 százalékban hazai költségvetési forrásból valósul meg, 12 százalékban pedig európai uniós forrásokból. – A tanári pálya egyre népszerűbbé válása jól látható a felvételi jelentkezési adatokban is, hiszen rekordmagas számban vettek föl idén is pedagógus jelölteket az egyetemekre – tette hozzá. – Mindenki emlékszik azokra a tanárokra, akik sokat tettek értük vagy a gyerekeikért az iskolában, fontos, hogy őket anyagilag és erkölcsileg is megbecsüljük – mondta. – Köszönjük az óvónők, a tanítók és a tanárok munkáját. A megemelkedett bér februárban érkezik a számlákra, mindenkinek sikeres tanévet kívánok – fogalmazott Rétvári Bence.

Szakképzésben dolgozók

– Új fejezet nyílik a magyar szakképzés történetében, ugyanis 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó oktatók bére – közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán január 4-én közzétett videójában.

Varga-Bajusz Veronika kifejtette: ez már az ötödik béremelés 2020 óta, és az eredmények magukért beszélnek, hiszen az oktatók bére két és félszeresére nőtt az elmúlt években. – Ma már elmondható, hogy a szakképzésben dolgozó oktatók megbecsült, versenyképes jövedelemért dolgoznak – fogalmazott, hozzátéve, hogy a legalacsonyabb bér 775 ezer forint, az átlagos havi bér pedig közel 890 ezer forint. Kiemelte: az intézkedés több mint 24 ezer oktatót érint, és a kormány 32 milliárd forintos forrást biztosít a szakképzés további erősítésére. – Mert mi világosan látjuk, hogy a sikeres szakképzés három erős pilléren áll: modern intézményeken, motivált diákokon és megbecsült, elkötelezett oktatókon – fogalmazott.

További híreink
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Körforgalom építését tervezi Edelény
Körforgalom építését tervezi Edelény
A belvárosi közlekedést is átalakítanák.
Vis maior támogatást kap Ózd
Vis maior támogatást kap Ózd
A viharkárok helyreállítására fordítják.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Magyar Péter vidékfejlesztési programot hirdetett meg
Magyar Péter vidékfejlesztési programot hirdetett meg
Kifejtette: a magyar politikának régi tartozása van a magyar vidékkel szemben.
Ezúttal a benzin ára emelkedett
Ezúttal a benzin ára emelkedett
A gázolaj átlagára nem változott.
Magyar Péter: a kormány segít a dízelautósoknak
Magyar Péter: a kormány segít a dízelautósoknak
Jelenleg dízelhiány van Magyarországon – mondta.
Magyar méltányos vagyonadót ígért
Magyar méltányos vagyonadót ígért
Azt mondta, a társadalom csúcsán élőknek kell a legmélyebben a zsebükbe nyúlniuk.
A TAO-rendszer felülvizsgálatát javasolja a számvevőszék
A TAO-rendszer felülvizsgálatát javasolja a számvevőszék
A labdarúgásra ment el a legtöbb pénz.
Támogatást kap több száz vállalkozás
Támogatást kap több száz vállalkozás
A forrásból gépeket és új eszközöket szerezhetnek be.
Hirdetés
Hirdetés
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Újabb személyekről döntött a vizsgálóbizottság.
Gazdaság
Körforgalom építését tervezi Edelény
Körforgalom építését tervezi Edelény
A belvárosi közlekedést is átalakítanák.
Vis maior támogatást kap Ózd
Vis maior támogatást kap Ózd
A viharkárok helyreállítására fordítják.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Rendezné sorait a Fidesz
Rendezné sorait a Fidesz
Tárgyalják a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést.
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
De jelentős mennyiségű csapadék itt nem várható.