Már igényelhető a kamatmentes munkáshitel
A hitelt 25 éves kor alatt bárki felveheti.
Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője-
Palóc André elmondta: a hitellel a kormány célja, hogy az életkezdést segítse a 17-25 év közötti fiataloknak.
A hitelt 25 éves kor alatt bárki felveheti, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik, magyarországi lakcíme van, Magyarországon dolgozik, legyen vállalkozó vagy akár heti 20 órában foglalkoztatott alkalmazott.
Továbbra is kiemelt célja a kormánynak a családok támogatása, éppen ezért gyermek születése esetén 2 évre, a második gyermek születésekor pedig újabb két évre engedik el a törlesztést, míg a harmadik gyermeknél az egész összeg megfizetése alól mentesül az, aki felvette a támogatást - közölte.
További híreink
Munkanélküliség: jó híreket közölt az államtitkár
A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma.
Folytatódik Cserépfalu vízrendezése
Megerősítik és burkolják a Hór medrét.
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Nagy tervei vannak a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Lakáshitel-törlesztés esetén a bankhoz érkezik az összeg.
Szárnyal a hazai turizmus
A vendégéjszakák száma 9,7, a vendégeké 17 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A magyar autópiac követi a globális trendeket
Ám a belső égésű motorok itt várhatóan tovább maradhatnak meghatározók.
Több pénzt vihetnek haza a pedagógusok
És a szakképzésben dolgozók is.
Januártól emelkednek a nyugdíjak
Követi az inflációt.
Vannak, akik olcsóbban vehetnek autópálya-matricát
Akár féláron!
Új csúcsminisztérium jön létre
Összeolvad a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium.
Három szakaszban emelnek a minimálbéren
Az államtitkár jelentette be.
Lakáspiac: kiugróan magas érdeklődés Borsodban
Az előrejelzés szerint 2025-ben még tovább nőhet a kínálat.
Munkanélküliség: jó híreket közölt az államtitkár
A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma.
Felújított mosdókat és pénzvisszatérítést ígért Lázár
Ezer új autóbuszt vásárolnak 2026 közepéig.
Busásan megfizetik Varga Juditot Miskolcon
Az egyetem akadémiáján havi 2 milliót keres.
Az új vírus már Magyarországon is megjelent
Kínában egyre többen ferőződnek meg.
Tízéves a Charlie Hebdo elleni terror
Tizenkét embert öltek meg iszlamisták egy párizsi szerkesztőségben.
Kampányt indít a református egyház
2025 az ifjúság szolgálatának éve lesz.
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Lakáshitel-törlesztés esetén a bankhoz érkezik az összeg.
Ezrek tüntetnek Montenegróban
A belügyminiszter lemondását követelik.
Több pénzt vihetnek haza a pedagógusok
És a szakképzésben dolgozók is.
Joe Biden kitüntette Soros Györgyöt
Erről Elon Musknak is volt véleménye.
Magyar távozásra szólította fel Sulyok Tamást
A köztársasági elnök kikérte magának a kioktatást.
Vannak, akik olcsóbban vehetnek autópálya-matricát
Akár féláron!
Munkanélküliség: jó híreket közölt az államtitkár
A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma.
Ha fehér, tokaji, ha vörös, egri
A borszakírók idén is eldöntötték, melyek a legjobb magyar borok.
Az új vírus már Magyarországon is megjelent
Kínában egyre többen ferőződnek meg.
Magyar Péter előrehozott választásra készül
A Tisza Párt kampányüzemmódra vált.
Csillaghullás a fejünk fölött: jönnek a Quadrantidák
Ez az évkezdet leglátványosabb csillagászati eseménye.
Indul a vidéki otthonfelújítási program
A kisebb településeken élők akár 3 millió forint támogatást igényelhetnek.
Megszűnik a határellenőrzés a magyar-román határon
Debrecenből úgy mehetünk Nagyváradra, mint Nyíregyhjázára mennénk.
Megválasztották az Év szavát
A testület indoklása szerint kiváltképpen szükségünk van az Istenbe és egymásba vetett hitünkre.
A pirománia sírba vihet - figyelmeztetés!
A szilveszteri tűzijátékok biztonságos használatára figyelmeztet a katasztrófavédelem
Négyen maradtak hírmondónak az 1990-es Országgyűlésből
Ők már a rendszerváltás utáni első Országgyűlésnek is tagjai voltak.
„Mintha egyre inkább ráborulna a sötétség az emberekre”
Új, otthonos, magabiztos és derűs világnézet a kereszténység - így Erdő Péter.
Hajóbaleset történt a Margit hídnál
Jelentős anyagi kár keletkezett.
Családi ház égett Boldogkőújfaluban
A Templom utcába vonultak a tűzoltók.
Gazdaság
Munkanélküliség: jó híreket közölt az államtitkár
A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma.
Folytatódik Cserépfalu vízrendezése
Megerősítik és burkolják a Hór medrét.
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Nagy tervei vannak a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Lakáshitel-törlesztés esetén a bankhoz érkezik az összeg.
Bűn és bűnhődés