Feketet Pákót megalázták az RTL reggeli műsorában
![Feketet Pákót megalázták az RTL reggeli műsorában](https://civishir.hu:10013/media/a51a6a2f-f67f-44a3-bfe1-4e4cd5f2ea2d.jpg?size=850)
Eljárás indul az RTL-es Reggeli című műsor október 25-i adása miatt, amiben Fekete Pákóval beszélgettek a műsorvezetők a közelmúltban megszerzett magyar állampolgárságáról.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint „az interjú alanya a gúnyolódó műsorvezetői kérdésekre válaszolva elmondta, hogy azért volt fontos számára az állampolgárság megszerzése, mert régóta él Magyarországon, valamint szereti a magyar kultúrát és szokásokat”. Problémásnak találták, hogy a műsorvezetők ezután elkezdték tesztelni Fekete Pákó tudását, és az Alkotmányos alapismeretek című könyvből tettek fel neki kérdéseket, amivel „megalázó helyzetbe” hozták.
„Önmagában az a körülmény, hogy valaki önkéntes döntése alapján válik egy műsorszám szereplőjévé, még nem jelenti azt, hogy az emberi méltóság normáit vele szemben nem kellene betartani”
- így a Máédiatanács. Úgy látják ugyanis, hogy Fekete Pákót „a műsorvezetők olyan helyzetbe hozták, amit láthatóan nem tudott megfelelően kezelni”, így a Médiatanács „az emberi méltóság vélelmezett megsértése miatt eljárást indított” a csatorna szolgáltatója ellen.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)