
Megerőszakolt egy nőt: 17 év a novajidrányinak

A Miskolci Törvényszék nem jogerősen 17 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki 2 évvel ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Novajidrány és Vilmány közötti út mentén megerőszakolt és majdnem megölt egy nőt – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel október 15-én, csütörtök délelőtt.
Mint írták, a vádlott a két település között kerékpározott, amikor meglátta a nőt és úgy döntött, hogy kirabolja. Megelőzte a sértettet, majd elbújt egy bokros területen, ahonnan elé ugrott, felemelte és az út szemközti oldalán az árokba lökte.
A dulakodás közben a nő tehetetlen állapotba került, ezt kihasználva a férfi megerőszakolta, majd kirabolta a sértettet, akit az árokban hagyott. A nőt később találta meg egy társaság, akik mentőt hívtak, így a szakszerű ellátásnak köszönhetően sikerült megmenteni az életét - közölték.
A sajtóanyag szerint ha a nőt nem látják el időben, a súlyos fejsérülések és a légzési elégtelenség miatt meghalt volna. A törvényszék a vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, szexuális erőszak bűntette és kisebb tárgyi súlyú vétségek miatt ítélte el, emellett megállapította, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.













































