Hirdetés

Mostantól történelmi emlékhely a szerencsi Rákóczi-vár

MTI | 2026. 03. 28. | 15:38:57
És a református templom is.
Mostantól történelmi emlékhely a szerencsi Rákóczi-vár
A szerencsi Rákóczi-vár (Fotó: MTI/Erdős József)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Történelmi emlékhely lett a szerencsi Rákóczi-vár és a református templom, az avatási ünnepségen beszédet mondott Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a történelmi örökség és a nemzeti identitás fontosságára hívta fel a figyelmet március 27-én.

Áder János elmondta, a döntés új fejezetet nyit a Hegyalja kapujában álló erődítmény és a több évszázados templom életében, amelyek a jövőben kiemelt figyelmet és védelmet élveznek.

Felidézte, hogy a vár a 16. században épült, a Rákócziak birtoklása idején erősödött meg és nyerte el reneszánsz jellegét, míg a templom falai között 1605-ben Bocskai Istvánt választották fejedelemmé. A volt államfő felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi emlékhellyé nyilvánítás a kutatók és szakemberek számára "örökre megmaradó kihívás".

Hozzátette, ennek megfelelve II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóján konferencián emlékeznek a fejedelem életére és munkásságára.

Kiemelte, a történelmi helyszínek nemcsak a múlt eseményeit őrzik, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a jelen és a jövő nemzedékei személyes kapcsolatba kerüljenek a történelemmel. Úgy fogalmazott, a nemzeti emlékezet akkor marad élő, ha nem csupán tisztelettel fordulunk a múlt felé, hanem meg is értjük annak üzeneteit és képesek vagyunk azokat a mindennapok részévé tenni. Áder János rámutatott, a szabadság eszméje, amely a Rákócziak örökségében is központi szerepet játszik, ma is irányt mutat, ugyanakkor felelősséget is jelent a közösség iránt.

Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a történelmi emlékhellyé nyilvánítás "hatalmas büszkeség" Szerencs számára és egyben azt is üzeni, a város a történelem során mindig képes volt megújulni és talpra állni. A szerencsi származású politikus közölte, a település múltját meghatározó események, egészen a vár 16. századi építésétől kezdve Bocskai István fejedelemmé választásán át az 1848-49-es szabadságharcig és az 1956-os eseményekig azt mutatják, hogy a térség lakói aktívan részt vállaltak a magyar szabadságért folytatott küzdelmekben.

Az államtitkár jelezte, a szerencsi vár ma is élő közösségi tér, ahol folyamatosan programokat, koncerteket, előadásokat szerveznek valamint ott működik a világ egyik legnagyobb képeslapgyűjteménye.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a szerencsi Rákóczi-vár és a református templom bekerült a nemzeti és történelmi emlékhelyek közösségébe, amely jelenleg 88 helyszínt foglal magában. Hangsúlyozta, ezek olyan kiemelt jelentőségű helyek, amelyeket minden magyar fiatalnak meg kell ismernie, ezért az emlékhelyek egy része bekapcsolódott a nemzeti emlékezetpedagógiai programba is, aminek keretében évente több mint 130 ezer diák jut el szervezett formában történelmi helyszínekre. Úgy fogalmazott, a program célja, hogy az iskolai oktatást kiegészítve a diákok személyes tapasztalatokon keresztül kapcsolódjanak a történelemhez, ami tartósabb tudást és erősebb nemzeti identitást eredményez.

A szerencsi Rákóczi-vár bejáratánál a történelmi emlékhelyet őrző sztélét is felavatták.

Az avatáson Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke rámutatott, a térség történelme egészen a középkorig nyúlik vissza, amikor a bencés közösségek is hozzájárultak a keresztény európai kultúra megerősödéséhez. Hangsúlyozta, ez a szellemi örökség később is tovább élt és a magyar történelem meghatározó alakjain keresztül is megjelent. A bizottság elnöke kiemelte, a történelmi emlékhelyek feladata, hogy hidat képezzenek a generációk között és segítsenek abban, hogy a nemzeti emlékezet élő maradjon. Úgy fogalmazott, a jelen feladata, hogy a múlt örökségét megőrizze és továbbadja a jövő nemzedékeinek.

Az ünnepi alkalom a Hit, hatalom, haza, Rákócziak nyomában Szerencstől a szabadságharc bukásáig című konferenciával, majd a református templomban tartott ünnepi istentisztelettel zárult.

A szintén történelmi emlékhellyé nyilvánított templomban kiáltották ki 1605-ben Bocskai Istvánt fejedelemmé, valamint itt nyugszik Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem is.

Hirdetés
További híreink
Vasúti talpfák égnek Hidasnémetiben
Vasúti talpfák égnek Hidasnémetiben
A tűz nem veszélyezteti a vasúti forgalmat.
ATM-et törtek fel Sátoraljaújhelyen
ATM-et törtek fel Sátoraljaújhelyen
Az áruház előterében van az automata.
Motor és kisteherautó ütközött Szerencsen
Motor és kisteherautó ütközött Szerencsen
A Fő utcában történt a baleset.
Minisztérium: Borsodban nem működik a JÉGER
Minisztérium: Borsodban nem működik a JÉGER
Nem a rendszer működtetése okozza az aszályt – közölték.
Huszonhárom borsodi útszakasz újul meg idén
Huszonhárom borsodi útszakasz újul meg idén
Vitézy ismertette a részleteket.
Kigyulladt egy autó Tiszacsermelyen
Kigyulladt egy autó Tiszacsermelyen
A Kossuth utcába riasztották a tűzoltókat.
Drónfelvételen a pusztító sajókápolnai tűz
Drónfelvételen a pusztító sajókápolnai tűz
Mintegy 500 futballpályányi terület lángolt.