Kosárlabda-vb: a továbbjutás küszöbén a magyarok

A magyar női kosárlabda-válogatott 71–67-re legyőzte Nigériát szeptember 5-én a berlini világbajnokság második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.
A siker várhatóan továbbjutást ér, mivel Nigéria utolsó csoportellenfele az olimpiai ezüstérmes Franciaország lesz.
Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese hétfőn 14.30 órától a Koreai Köztársaság ellen fejezi be a csoportkört. Az első helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a második és harmadik gárda a nyolc közé kerülésért keresztbe játszik az A csoport harmadikjával, illetve másodikjával.
A magyar válogatott pénteken 28 év után lépett ismét pályára világbajnokságon, az örömbe azonban bőven vegyült üröm is: a visszatérést ugyanis alaposan elrontotta az olimpiai ezüstérmes francia csapat, amely 99–53-ra legyőzte Völgyi Péter szövetségi kapitány együttesét úgy, hogy a meccs során már 49 ponttal is vezetett. A szakvezető a találkozó után úgy fogalmazott, hogy mivel két verhetőbb ellenfél következik Nigéria és a Koreai Köztársaság révén, számukra csak szombaton kezdődik meg igazán a vb.
Ami a második ellenfelet illeti, Nigéria megnyerte az elmúlt öt Afrika-bajnokságot – 28/0-ás győzelmi mérleggel –, ezzel a kontinens kosártörténelmének a legsikeresebb együttese, és az egyetlen afrikai gárda, amely vívott már negyeddöntőt olimpián (2024) és világbajnokságon (2018) is. A Nőstény Tigriseknek becézett csapat kizárólag légiósokból áll, Nicole Enabosi pedig különösen ismerős lehet a magyarok számára, mivel a bajnoki ezüstérmes DVTK HUNTHERM-et erősíti.
A harmadik vb-jükön szereplő nigériaiak szintén vereséggel rajtoltak Berlinben, mivel pénteken 99–81-re kikaptak a dél-koreaiaktól. A párizsi olimpián 11 pontot átlagoló Amy Okonkwo 22 ponttal vitte a prímet, Murjanatu Musa pedig 15 ponttal és 13 lepattanóval dupla duplát ért el. A B csoport eddigi két vesztesének az összecsapására nem a pénteki helyszínen, a 15 ezres Berlin Arénában került sor, hanem a 8500 férőhelyes Max-Schmeling-Halléban, amelyet a németek nemzeti hőséről, a 2005-ben 99 évesen elhunyt profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnokról neveztek el. A 3857 fős közönségben természetesen a hazaiak voltak többségben, de több száz magyar és egy maroknyi nigériai is szurkolt a lelátókon.
A szombati csata a WNBA-s Minnesota Lynxtől egy hete csatlakozott Juhász Dorka kosarával indult, majd Studer Ágnes dobott triplát, a párizsi olimpiai keretből hét embert felvonultató ellenfél 11–11-nél egyenlített a bemelegítésnél a triplákat elképesztően szóró Victoria Macaulay hármasával.
Szűk magyar előnnyel mentek tovább a csapatok, mígnem Juhász hatodik pontja révén nyolcpontos különbséggel zárult a nyitónegyed. A folytatásban 14 pontra nőtt a távolság, zúgott a "hajrá, magyarok" a tribünökön, az esetlegesnek tűnő afrikai támadásokat pedig rendre jóval szebben és tudatosabban kivitelezett magyar akciók követték. Juhász - aki a pénteki vereség után közölte, hogy többet akar mutatni a vezérszerepéből - távolról is betalált, de hamarosan hat pontra olvadt az előny (30–24), a nagyszünetben aztán 36–26 volt az állás. Az elmúlt Euroliga-szezon legjobbjává választott Juhász ekkor a mezőny legjobbjaként 13 pontnál tartott.
Térfélcsere után a 34 esztendős Rena Wakama kapitány együttese hat pontra felzárkózott, de 47–34-nél megnyugodhatott a magyar tábor. A harmadik szakasz vége felé nagy dobópárbaj alakult ki, Takács-Kiss Virág triplát dobott, a honosított Turner Yvonne pedig betörésből volt eredményes. Az 52–42-ről induló zárónegyedben a nemzeti csapat magabiztosan őrizte előnyét, remek védőmunkával fékezte meg a nigériaiak lendületét, és tördelte a játékot.
Az ellenfél azonban fél perccel a vége előtt feljött 68–65-re, de a következő dobásait elhibázta, így a magyarok a 1998. június 4. után – amikor a berlini helyosztón 95–93-ra verték Kínát – ismét győztesen hagyták el a pályát világbajnokságon.
Világbajnokság, B csoport, 2. forduló:
Magyarország-Nigéria 71–67 (21–13, 15–13, 16–16, 19–25)
Pontszerzők: Juhász 19, Takács-Kiss 17, Lelik 14, Török 5, Aho 4, Turner 4, Studer 4, Kányási 2, Josepovits 2, illetve Okonkwo 17, Balogun 13, Kalu 11, Macaulay 11, Musa 10, Kunaiyi 3, Amukamara 2


















































