Hirdetés

Több ezer zsák hulladékot szedtek ki a Tiszából

Cívishír | 2025. 08. 19. | 12:51:28
25 gumiabroncs is előkerült.
Több ezer zsák hulladékot szedtek ki a Tiszából
Az összegyűjtött szemétnek körülbelül a 60 százaléka újrahasznosításra alkalmas (Fotó: PET Kupa Facebook-oldala)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lezárult a XIII. Tiszai PET Kupa: a 15 résztvevő csapat augusztus 9. és 14. között 58 kilométer hosszan tisztította meg a folyó árterét Balsa és Tiszadob között, és 9 tonna hulladékot találtak – közölték a szervezők az MTI-vel augusztus 19-én. A PET Kupa Egyesület közleménye szerint az első helyezett a versenyben öt éve résztvevő Siemens Energy csapata, a második pedig a barátokból, korábbi kollégákból álló PETardáltak csapat lett, míg a harmadik helyen a Siemens Evező-SÖK csapatának tagjai végeztek.

A verseny végére 2183 zsák hulladék, 25 gumiabroncs és több mint fél tonna nagydarabos hulladék gyűlt össze.

Az összegyűjtött szemétnek körülbelül a 60 százaléka újrahasznosításra alkalmas, azaz körforgásban tartható; a hulladék elszállításában a PET Kupa partnere a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. volt.

Kitértek arra, hogy a korábbi évekhez hasonlóan mintát vettek a Tisza vizéből – ezúttal Tiszaladánynál –, hogy megvizsgálják, az mennyi mikroműanyagot és pontosan milyen típusúakat tartalmaz: összesen 156 részecskét lehetett azonosítani mikroműanyagként, ezek 80 százaléka polietilén, 9 százaléka polipropilén, míg 6 százaléka PET (polietilén-tereftalát) anyagú volt.

Idézték a közleményben Bordós Gábort, az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. mikroműanyag-vizsgáló laboratóriumának vezetőjét, aki azt mondta: az eredmények a korábbi hazai mérésekhez képest némiképp nagyobb koncentrációt mutatnak, de a mikroműanyag-részecskék változatossága, a környezetben való eloszlásuk heterogenitása miatt nem lehet egzakt darabszámokat összehasonlítani, hanem nagyságrendeket kell figyelni .

Hirdetés
További híreink
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be Magyar Pakson

Fenékküszöböt építenek, bárkákat süllyeszthetnek el.
Magyarország Tortája: a Bíborfehér lett a befutó

A rögös túró és a tejföl párosa kap főszerepet.
Budapesten csak rövid tűzijáték lesz
Budapesten csak rövid tűzijáték lesz
A fővárosban tíz helyszínen várják az érdeklődőket az ünnepen.
Év végéig még használhatók a régi személyik

Több mint 100 ezer ember már lecserélte az okmányát.
Már elindultak Afrikába a gólyák
Már elindultak Afrikába a gólyák
Túl nagy a szárazság.
A Mi Hazánk magatartását elítélte a zsidó hitközség

Hat képviselő nem állt fel a roma holokauszt áldozataira való emlékezéskor.
Egyre bizonytalanabbak a magyar munkavállalók

A dolgozói lojalitás nem csak a bérezéstől függ.
Új köztársasági elnöke van Magyarországnak

Baka András 140 igen és 6 nem voksot kapott.
Országgyűlés: egy képviselő mentelmi jogát felfüggesztették

Ittas vezetés miatt indult büntetőeljárás ellene.
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be Magyar Pakson
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be Magyar Pakson
Fenékküszöböt építenek, bárkákat süllyeszthetnek el.
Magyarország Tortája: a Bíborfehér lett a befutó
Magyarország Tortája: a Bíborfehér lett a befutó
A rögös túró és a tejföl párosa kap főszerepet.
Év végéig még használhatók a régi személyik
Év végéig még használhatók a régi személyik
Több mint 100 ezer ember már lecserélte az okmányát.
Már elindultak Afrikába a gólyák
Már elindultak Afrikába a gólyák
Túl nagy a szárazság.
A Mi Hazánk magatartását elítélte a zsidó hitközség
A Mi Hazánk magatartását elítélte a zsidó hitközség
Hat képviselő nem állt fel a roma holokauszt áldozataira való emlékezéskor.
Egyre bizonytalanabbak a magyar munkavállalók
Egyre bizonytalanabbak a magyar munkavállalók
A dolgozói lojalitás nem csak a bérezéstől függ.
Új köztársasági elnöke van Magyarországnak
Új köztársasági elnöke van Magyarországnak
Baka András 140 igen és 6 nem voksot kapott.
Országgyűlés: egy képviselő mentelmi jogát felfüggesztették
Országgyűlés: egy képviselő mentelmi jogát felfüggesztették
Ittas vezetés miatt indult büntetőeljárás ellene.
Kapitány közölte: Mészáros cégét kizárták

Az uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve van – írta.