Hirdetés

Unger Anna Róza lehet a vagyonvisszaszerzési hivatal elnöke

MTI | 2026. 08. 27. | 11:13:57
Kijelentették, az NVVH feladata nem a politikai leszámolás lesz.
Unger Anna Róza lehet a vagyonvisszaszerzési hivatal elnöke
Unger Anna Róza (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága Unger Anna Rózát, az ELTE Társadalomtudományi Karának docensét jelöli a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének.

A bizottság augusztus 27-i ülésén arról is döntött, hogy nyomozati elnökhelyettesnek Tasnádi Katalint jelöli, a közpénzügyi elnökhelyettesi posztra kiírt pályázatot azonban a meghallgatások után eredménytelennek nyilvánította.

Hantosi István, a bizottság tiszás elnöke az ülés kezdetén arról beszélt, hogy óriási társadalmi elvárás és felelősség kíséri a hivatal tisztségviselőinek kiválasztását, tekintettel arra, hogy a TISZA Párt egyik legfontosabb vállalása a múlttal való szembenézés.

Az elmúlt két évtizedben becslések szerint 30-60 ezer milliárd forintnyi közvagyon "vándorolhatott magánzsebekbe", ami a teljes magyar államadósság egyévnyi összegét is kitehette. Ezért a párt vállalta, hogy létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt annak érdekében, hogy a közpénzügyi korrupciót, vagyonvesztést és -kimentést megállítsa, és felelősségre vonják azokat, akik a rájuk bízott közvagyonnal felelőtlenül gazdálkodtak és visszaéltek – emelte ki a politikus.

Hozzátette, az NVVH feladata nem politikai leszámolás lesz, hanem a közpénzek visszaszerzése és a súlyos korrupciós ügyek feltárása. A hivatal létrehozásával ugyanakkor nemcsak a múltat szeretnék feltárni, hanem a "tiszta jövő alapjait" is szeretnék megteremteni – jelentette ki Hantosi István.

Az ülés utáni doorstep sajtótájékoztatón Hantosi István azt mondta, rendkívül szoros volt a döntés, miután a meghallgatásokon rendkívül erős koncepciókat és elképzeléseket hallhattak. A közpénzügyi elnökhelyettesi pályázat eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatban közölte, azért szeretnének egy újabb kört kiírni, hogy minél mélyebb, nagyobb merítéssel minél több szakmai szereplő számára biztosítsanak lehetőséget a megmérettetésre. Arra a kérdésre, hogy mikor írhatják ki az újabb pályázatokat az elnökhelyettesi pozíciókra, azt válaszolta, hogy nem fogják vesztegetni az időt, a közeljövőben sor kerülhet erre. Arra a felvetésre, hogy három elnökhelyettes nélkül hogyan tudja a hivatal megkezdeni a munkáját, azt mondta, az NVVH szervezete és működése leginkább az ügyészségéhez hasonlítható, és mivel nyomozati elnökhelyettest választottak, a munkát megalapozó nyomozati szakasz biztosított lesz.

Hallerné Nagy Anikó (TISZA Párt), a bizottság tagja méltatta Unger Anna Rózát, aki – véleménye szerint – rendkívül meggyőző és határozott volt, "egy jó értelemben vett semleges küldetéstudattal" rendelkezik, és nagyon elkötelezett szakember. Unger Anna Róza jól érzékelte a szervezeti struktúrát, határozott elképzelései voltak, "az ő személyisége, koncepciója biztosítéka lesz annak, hogy a szervezet betöltse azt a funkciót, amely a TISZA egyik legnagyobb vállalása volt" – fogalmazott a politikus. Arra a felvetésre, hogy Unger Anna Rózának nincs jogi végzettsége, úgy reagált, hogy a jelölt nagyon komoly kutatási múlttal rendelkezik, komoly elméleti szakember, aki mellett a szakmai részt a szakterületeket irányító alelnökök fogják megtestesíteni.

Unger Anna Róza a meghallgatásán tett azon kijelentését, hogy akár hat éven belül sem biztos, hogy lesz bírósági ítélet, úgy kommentálta, az igazságszolgáltatás általános rendjéből kiindulva "ez lehet reális", viszont nem jelenti azt, hogy akár polgári jogi eszközökkel ne lehetne eredményeket elérni, valamint születhetnek részeredmények is.

Hallerné Nagy Anikó kérdésre válaszolva azt mondta, nem kudarcnak, hanem felelős döntésnek tartja, hogy nem hirdettek eredményt a három elnökhelyettesi posztra, hanem további munkát fektetnek abba, hogy a legjobbakat megtalálják. Hangsúlyozta: a szavazás végeredménye nem azt jelenti, hogy a többi jelölt ne lett volna alkalmas a pozícióra. Megköszönte továbbá a civil szervezetek segítségét és támogatását.

Az ülésen a bizottság fideszes tagjai nem vettek részt.

További híreink
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Körforgalom építését tervezi Edelény
Körforgalom építését tervezi Edelény
A belvárosi közlekedést is átalakítanák.
Vis maior támogatást kap Ózd
Vis maior támogatást kap Ózd
A viharkárok helyreállítására fordítják.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Magyar Péter vidékfejlesztési programot hirdetett meg
Magyar Péter vidékfejlesztési programot hirdetett meg
Kifejtette: a magyar politikának régi tartozása van a magyar vidékkel szemben.
Ezúttal a benzin ára emelkedett
Ezúttal a benzin ára emelkedett
A gázolaj átlagára nem változott.
Magyar Péter: a kormány segít a dízelautósoknak
Magyar Péter: a kormány segít a dízelautósoknak
Jelenleg dízelhiány van Magyarországon – mondta.
Magyar méltányos vagyonadót ígért
Magyar méltányos vagyonadót ígért
Azt mondta, a társadalom csúcsán élőknek kell a legmélyebben a zsebükbe nyúlniuk.
A TAO-rendszer felülvizsgálatát javasolja a számvevőszék
A TAO-rendszer felülvizsgálatát javasolja a számvevőszék
A labdarúgásra ment el a legtöbb pénz.
Támogatást kap több száz vállalkozás
Támogatást kap több száz vállalkozás
A forrásból gépeket és új eszközöket szerezhetnek be.
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Újabb személyekről döntött a vizsgálóbizottság.
Rendezné sorait a Fidesz
Rendezné sorait a Fidesz
Tárgyalják a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést.
Évtizedek után újra megjelent a baromfipestis
Évtizedek után újra megjelent a baromfipestis
Mintegy 220 ezer csirkét kell leölni.
Ősi állat koponyáját rejtette a Tisza
Ősi állat koponyáját rejtette a Tisza
Feltehetően a jégkorszakban élt.
Orbán Viktor: Ez nem a magyarok napja volt
Orbán Viktor: Ez nem a magyarok napja volt
Hiányolták, előkerült a volt miniszterelnök.
Soha nem mértek ilyen alacsony vízszintet a Dunán
Soha nem mértek ilyen alacsony vízszintet a Dunán
A hétvégén emelkedésre számítanak.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Renoir-festményeket loptak el egy múzeumból
Renoir-festményeket loptak el egy múzeumból
A becsült kár mintegy 9 millió euró.
Magyarországról kiutasítottak tíz orosz diplomatát
Magyarországról kiutasítottak tíz orosz diplomatát
Marija Zaharova szóvivő válaszlépésről beszélt.
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Újabb személyekről döntött a vizsgálóbizottság.
Rendezné sorait a Fidesz
Rendezné sorait a Fidesz
Tárgyalják a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést.
Évtizedek után újra megjelent a baromfipestis
Évtizedek után újra megjelent a baromfipestis
Mintegy 220 ezer csirkét kell leölni.
Ősi állat koponyáját rejtette a Tisza
Ősi állat koponyáját rejtette a Tisza
Feltehetően a jégkorszakban élt.
Soha nem mértek ilyen alacsony vízszintet a Dunán
Soha nem mértek ilyen alacsony vízszintet a Dunán
A hétvégén emelkedésre számítanak.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Magyarországról kiutasítottak tíz orosz diplomatát
Magyarországról kiutasítottak tíz orosz diplomatát
Marija Zaharova szóvivő válaszlépésről beszélt.
Az Oktatási Hivatal elnöke lemondott
Az Oktatási Hivatal elnöke lemondott
Brassói Sándor meg is indokolta a döntést.
Magyar Péter vidékfejlesztési programot hirdetett meg
Magyar Péter vidékfejlesztési programot hirdetett meg
Kifejtette: a magyar politikának régi tartozása van a magyar vidékkel szemben.
Hirdetés
Hirdetés
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Újabb személyekről döntött a vizsgálóbizottság.
Gazdaság
Körforgalom építését tervezi Edelény
Körforgalom építését tervezi Edelény
A belvárosi közlekedést is átalakítanák.
Vis maior támogatást kap Ózd
Vis maior támogatást kap Ózd
A viharkárok helyreállítására fordítják.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Rendezné sorait a Fidesz
Rendezné sorait a Fidesz
Tárgyalják a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést.
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
De jelentős mennyiségű csapadék itt nem várható.