
Vérengzés Krakkóban: hat halott és tizenhat sérült

Hat ember meghalt, tizenhatan pedig megsérültek, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén november 7-én, szombat délután.
A támadót a rendőrök meglőtték és elfogták. Otthonában később további három holttestet találtak.
A katonai jellegű ruházatot és golyóálló mellényt viselő lengyel férfi délután három óra körül autóval hajtott a forgalmas főtérre, és a járműből tüzet nyitott. A lövöldözésben egy közelben közlekedő villamost is találat ért: betört a vezetőfülke ablaka.
A támadó nem sokkal később tűzharcba keveredett a rendőrökkel. Két rendőr megsebesült, egyikük állapotát Marcin Kierwinski belügyminiszter válságosnak nevezte. A férfi azután is folytatta a lövöldözést, hogy megsebesült. Elfogását követően kórházba szállították, autójában további fegyvereket és lőszert találtak.
A belügyminiszter legfrissebb tájékoztatása szerint a támadásban négy nő és két férfi vesztette életét. A halálos áldozatok között egy brit állampolgár is van. A tizenhat sérültet kórházban ápolják, közülük öten külföldiek. Az esetnek nincs magyar érintettje.
Kierwinski kiemelte: a rendőrök a bejelentést követő három percen belül már felléptek a támadóval szemben, és gyors reagálásukkal még súlyosabb vérengzést akadályoztak meg. A mentők és a tűzoltók ugyancsak három percen belül a helyszínre értek, a főtéren mentőhelikopter is leszállt.
A nyomozók házkutatást tartottak a támadó otthonában, Ostrowiec Swietokrzyski városában, ahol két nő és egy férfi holttestére bukkantak. Donald Tusk miniszterelnök szombat esti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az áldozatok az elkövető közvetlen hozzátartozói lehetnek. A rendőrség szerint valószínűleg a szüleiről és a testvéréről van szó.
A hatóságok eddigi információi szerint a férfi egyedül cselekedett. Volt fegyvertartási engedélye, korábban nem került a rendőrség látókörébe. A védelmi miniszter közölte, hogy katonai ruházata ellenére nem volt katona, és korábban sem állt kapcsolatban a hadsereggel.
A belügyminiszter szerint több jel is arra utal, hogy a támadó radikális nézeteket vallott, és szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt. A pontos indítékot és a támadás valamennyi körülményét még vizsgálják.
Donald Tusk válságstábot hívott össze Krakkóban az illetékes miniszterek és a biztonsági szolgálatok vezetőinek részvételével. Karol Nawrocki államfő november 8-ára és 9-ére nemzeti gyászt kezdeményezett, Krakkóban pedig november 11-éig gyászidőszakot hirdettek.












































