Hirdetés

Hirdetés

„Adod ide a nyugdíjt, öreg!”

2014.04.09. 12:06

Elkísérték a bankba, majd elvették a pénzét.

Hirdetés

A rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a két gyanúsított ellen, akik Polgáron elkísértek egy helyi férfit a bankba, majd később kirabolták. 2014. február 12-én 9 óra körül egy polgári férfi a lakásáról elindult, hogy felvegye a nyugdíját az egyik  helyi pénzintézetben. A bankba elkísérte őt az egyik ismerőse, valamint egy nő, akivel útközben találkoztak.

A sértett a bankban felvette nyugdíját, majd elindult haza két kísérőjével. Miután hazaértek a sértett magára maradt, majd pár perc múlva megjelentek nála korábbi kísérői. V. István lefogta a 63 éves férfi kezeit, míg H. Eliza kivette az áldozat kabátzsebéből a nála lévő készpénzt, majd elmenekültek a helyszínről.


Fotó: police.hu

A járőrök a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a 25 éves nőt a városban még aznap elfogták és előállították a rendőrőrsre. A 19 éves férfi, tudva azt, hogy keresik, önként megjelent a rendőrségen és feladta magát. A tetteseket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, mely során H. Eliza beismerő vallomást tett, míg társa először tagadta, később azonban beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök kezdeményezték V. István előzetes letartóztatását, melyet a Debreceni Járásbíróság 2014. február 14-én elrendelt. Társa az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Polgári Rendőrőrse az iratokat iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hirdetés

Hirdetés