Hirdetés
Hirdetés

Vádirat a fideszes képviselő mutyijáról

| 2020. 12. 21. | 21:32:00
A vád szerint Boldog Istvánék EU-s fejlesztéseket befolyásoltak jogellenesen.
Vádirat a fideszes képviselő mutyijáról
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Boldog István és nyolc társa ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt. A vádhatóság december 21-én közölte: a vádiratot benyújtották a Fővárosi Törvényszéken. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságán indult, majd a Központi Nyomozó Főügyészségre áttett büntetőeljárásban a fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette.

Az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Boldog Istvánt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

A vádirat lényege szerint a Boldoghoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei terület- és településfejlesztési operatív program pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

 

További híreink
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Az épület teljesen leégett.
Brutálisan bántalmazta szállásadóját
Brutálisan bántalmazta szállásadóját
A Miskolci Törvényszék már elítélte első fokon – kevesli a kiszabott éveket az ügyészség.
Hat drogfogyasztó ügyét zárták le Miskolcon
Hat drogfogyasztó ügyét zárták le Miskolcon
Az iratokat átadták az ügyészségnek.
Fegyházat kérnek a miskolci autós ámokfutóra
Fegyházat kérnek a miskolci autós ámokfutóra
Aznap három autót lopott; menekült, majd csaknem elsodorta a rendőröket. +Videó
Házvita Olaszliszkán, lövöldözéssel
Házvita Olaszliszkán, lövöldözéssel
Filme illő epizódok... Ítélet született a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságon.
Droghálózatot számoltak fel Kazincbarcikán
Droghálózatot számoltak fel Kazincbarcikán
Autószervizben árulták a tiltott szereket.
Fiatalkorú késelt Serényfalván
Fiatalkorú késelt Serényfalván
A falu felbolydult – rendkívüli lakossági fórumot tartottak.
Eltűnt egy tiszapalkonyai tinédzser
Eltűnt egy tiszapalkonyai tinédzser
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Hét évet kapott a barátja agyonveréséért
Hét évet kapott a barátja agyonveréséért
A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
Borsodi sikkasztókat ítéltek el
Borsodi sikkasztókat ítéltek el
Építőipari cég szigetelőanyagait értékesítették.
A levágott fű volt a bizonyíték Halmajon
A levágott fű volt a bizonyíték Halmajon
A fiatal helyi férfi beismerő vallomást tett.
Hirdetés
Hirdetés
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Fegyházat kérnek a borsodi gyújtogatóra
Az épület teljesen leégett.
Brutálisan bántalmazta szállásadóját
Brutálisan bántalmazta szállásadóját
A Miskolci Törvényszék már elítélte első fokon – kevesli a kiszabott éveket az ügyészség.
Gazdaság
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Bérrendezés, valódi megbecsülés kell - írta a miniszter.
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Egyszerre jelent egyszerűsítést és fegyelmezett bérszámfejtési, könyvelési kontrollt igénylő váltást.
Kakaós édességet hív vissza a hatóság
Kakaós édességet hív vissza a hatóság
Határérték feletti gluténtartalom.
Csipkebogyó-terméket hív vissza a Herbária
Csipkebogyó-terméket hív vissza a Herbária
Növényvédőszer-hatóanyag lehet benne.
Hirdetés
Hirdetés
Itthon nem fenyeget hantavírus-járvány
Itthon nem fenyeget hantavírus-járvány
Nincs ismert magyar fertőzött.
Hirdetés
Hirdetés