Arnóczki Istvánné nagyon vágyott egyre gyermekkorában - most övé a legnagyobb gyűjtemény.
Gyermeki álmodozásként indult, mára Guinness-rekord lett Arnóczki Istvánné macigyűjteménye, ami Miskolcra költözött. Több mint húszezer plüssfigurával nyílt meg a Mackó Mama Reménykuckója című kiállítás a Szinvapark bevásárlóközpontban, amely augusztus 2-től látogatható.
Arnóczki Istvánné, azaz Mackó Mama története gyerekkorában indult - írja a minap.hu. Mint elmondta, nehéz körülmények között nőtt fel, ami miatt nem lehettek játékmackói sem, holott nagyon vágyott egyre. Innen jött a gyűjtőszenvedély, aminek részeként két éve Guiness-rekordot döntött ¬ hivatalosan 20 367 plüssfigurával.
Becslése szerint mára 25 ezer darabot számlál a gyűjteménye, mely kinőtte eddig harsányi lakhelyét. A Szinvapark felajánlotta egy üresen álló üzlethelyiségét.
A kiállításmegnyitón Veres Pál polgármester kiemelte, hogy a mai világban ki vagyunk éhezve a csodákra, és nagyon fontos, hogy legyen hitünk. Példaként állította elénk Mackó Mamát, aki kislányként vágyott valamire, amiben annyira erősen hitt.
A kiállítás belépőjegyeinek megfizetésével Vali néni alapítványának működését támogatják a látogatók: Mackó Mama országszerte adományokkal igyekszik szebbé tenni a rászoruló gyerekek mindennapjait.