Hirdetés

2008 óta nem kaptak ennyien kegyelmet

| 2016. 01. 20. | 16:46:35
Az idén több mint nyolcszáz elítélt fordult kegyelmi kérelemmel a köztársasági elnökhöz.
Hirdetés
Hirdetés

Huszonnégyen részesültek 2015-ben államfői kegyelemben, 2008 óta nem örülhettek ennyien a kérvényükre adott pozitív válasznak – derül ki a Kormány.hu oldalra felkerült összesítésből.

Az Igazságügyi Minisztérium kedden töltötte föl a Kormány.hura a 2002. január 1. és 2015. december 30. között az igazságügyi miniszter felterjesztése alapján hozott kegyelmi döntésekről készült statisztikát. Az adatokból kiderül, hogy 2015-ben összesen 816 elítélt kért kegyelmet, közülük 24-en meg is kapták. 2002 óta csak 2003 (36), 2004 (41) és 2008 (27) hozott több támogatott kérelmet. Érdekes, hogy 2014-ben mindössze négyen jártak sikerrel. A kegyelmi kérvények száma 2008 óta nem lépte át az ezret, az azt megelőző években 1150 volt a legkevesebb, a legtöbb pedig 1378.

A kegyelmi ügyekhez kapcsolódó halasztási és félbeszakítási kérelmek közül tavaly 85-ből 10 kapott támogatást.

A köztársasági elnök jogköre

A köztársasági elnök az igazságügyi miniszter, illetve a legfőbb ügyész előterjesztésére dönthet kegyelemről, melyet  – akár elutasítja a kérelmet, akár kegyelmet ad – nem köteles indokolni. A határozat akkor válik érvényessé, ha az igazságügyi miniszter ellenjegyzi, olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.

Az államfő kegyelmi jogköre a büntetésekre – szabadságvesztés, elzárás, közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás, kiutasítás – és a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, továbbá a büntetőjogi intézkedések közül kizárólag a próbára bocsátásra, a jóvátételi munkára, illetve a fiatalkorúak esetében kiszabható javítóintézeti nevelésre terjed ki. A fentiekben fel nem sorolt intézkedés mérséklése vagy elengedése, valamint a már végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt kegyelmi kérelem nem nyújtható be.

További híreink
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Ők a legértékesebb magyar influenszerek
Ők a legértékesebb magyar influenszerek
A Forbes Magyarország ismét felmérte a hazai közösségi média piacát.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Lemondott Miskolc alpolgármestere
Lemondott Miskolc alpolgármestere
És a helyi Fidesz frakcióvezetője is.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.