Betörés Hejcén: 90 millió forintot vittek el a tettesek
Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2019 áprilisában egy hejcei ingatlanból eltulajdonítottak egy kilencven millió forint készpénzt tartalmazó pénzkazettát.
A bíróság által megállapított tényállás szerint az első- és másodrendű vádlott – az eljárás során fel nem derített, de a sértetti család anyagi helyzetét és lakóingatlanát jól ismerő személytől – tudomást szerzett arról, hogy a sértettek nagyobb összegű készpénzt tartanak otthonukban, továbbá a pénzkazetta pontos helyéről is volt információjuk.
A vádlottak elhatározták, hogy az ingatlanba betörve azt megszerzik. Ismeretlen társuktól származó „füles” alapján a betörés időpontját a család távollétének ismeretében választották meg. Amikor a sértettek egynapos kirándulásra indultak, a vádlottak sötétedést követően a házhoz mentek, ahol az elsőrendű vádlott átmászott a kerítésen, majd a bejárati ajtó egy részét betörte és a zárban hagyott kulcs segítségével bejutott az ingatlanba.Társa ezalatt a közelben várakozott gépkocsijával. Az elsőrendű vádlott kizárólag a fém pénzkazettát vette magához, mellyel sietősen távozott. A két vádlott és ismeretlen társuk a pénzt egymás között elosztotta.
A bíróság az első- és másodrendű vádlottat különösen nagy értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében találta bűnösnek, melyet a másodrendű vádlott bűnsegédként követett el. Az elsőrendű terheltet 8 év, míg társát 5 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 8, illetve 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy az elsőrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a harmadrendű vádlottat – bizonyítottság hiányában – felmentette a bűnsegédként elkövetett lopás bűntettének vádja alól. A büntetés kiszabása során súlyosító körülményként esett latba az első- és másodrendű vádlott büntetett előélete.
Az ítélet nem jogerős, az első-és másodrendű vádlott és védőik felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést, az ügyészség pedig három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.