Hirdetés

Három napon át ünnepel Miskolc

Borsodihír | 2024. 05. 09. | 10:06:24
Koncertet ad Pál Dénes és a Hooligans is.
Három napon át ünnepel Miskolc
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Háromnapos programsorozattal ünnepli Miskolc az 1909-es városi rangra emelkedését május 10. és 12. között. A vármegyeszékhely honlapja szerint ebből az alkalomból több helyszínen is rendezvényekkel várják a miskolciakat.

Pénteken a Szent István téren mások mellett fellép a Miskolci Illés Emlékzenekar, de a színpadi programok mellett bemutatkozik többek között a Miskolc Holding Zrt., a Miskolci Rendőrkapitányság, a Miskolci Állatkert és a Magyar Honvédség Toborzó Iroda is. Szintén pénteken rendezik meg a Légy részese elnevezésű civil napot az Erzsébet téren, ahol kiállítósátrakkal, pódiumbeszélgetésekkel és színpadi produkciókkal várják a közönséget. A civil nap programjai után Pál Dénes ad koncertet.

Szombaton többek között ünnepi közgyűlést rendeznek a szervezők a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol délután a színházi szoborsétányon felavatják Jenbach Béla szobrát. Ezt követően a Nagyszínház színpadán egy ünnepi gálaműsort tekinthetnek meg az érdeklődők, míg a Játékszínben a Vasgyári eklógák című előadás lesz látható.

A Szent István téren QR-kódos városnézéssel és színpadi produkciókkal várják az érdeklődőket, akik megtekinthetik a Magyar Népmese Színház előadását, valamint a Sky Fanatic és a Hooligans koncertjét is.

Ugyancsak szombaton Az Avas régi és új arca című városnéző sétán és a húszéves CineFestet ünneplő Kertmozi Fesztiválon is részt vehetnek az érdeklődők. A filmes rendezvényen közönségtalálkozóval egybekötött szabadtéri vetítések lesznek, a programban a Nyugati nyaralás és a Hat hét című alkotás szerepel.

A Művészetek Háza Béke Art mozitermében A Zrínyi mindig visszavár című filmet nézhetik meg az érdeklődők ingyenesen, Kerényi László rendezésében. Emellett a jubiláló CineFest programjaként szombaton és vasárnap az érdeklődők megtekinthetik az Uránia és Béke Art mozitermek mozigépházát is.

A rendezvénysorozat alkalmából annak mindhárom napján várják a látogatókat a Florens 2024. otthon-, kert-, és virágkiállításon és vásáron a Miskolci Városi Szabadidőközpontban a Generali Arénában. Emellett a város napja programsorozat részeként rendezik meg a 34. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivált is, amelynek koncertjeit több helyszínen is meghallgathatja a közönség a hétvégén.

Miskolc város napja hagyományosan május 11., megemlékezve arról, hogy 1909-ben Ferenc József ezen a napon adott a településnek címeres kiváltságlevelet.

Hirdetés
További híreink
Akár 22 évet is kaphat a sajókazai rém
Akár 22 évet is kaphat a sajókazai rém
Megsebesített és kirabolt egy idős nőt Kazincbarcikán.
Kossuth-díj: három borsodi is átvehette
Kossuth-díj: három borsodi is átvehette
Egy Széchenyi-díjasa is van a vármegyének.
Megöléssel fenyegette a nevelőit Miskolcon
Megöléssel fenyegette a nevelőit Miskolcon
Nem akart rendet rakni. Letartóztatták.
Félnek, hogy megszökik a miskolci tolvaj
Félnek, hogy megszökik a miskolci tolvaj
Ezért rács mögé zárták.
Vesszővel ütötte nevelt fiát a miskolci játszótéren
Vesszővel ütötte nevelt fiát a miskolci játszótéren
Elvette a 11 éves gyerek ruháját. Elítélték.
Ez is eljött: visszaváltható palackokat loptak
Ez is eljött: visszaváltható palackokat loptak
A DVTK létesítményénél rögzítette a fiatalokat a kamera.
Közúti veszélyeztetés Miskolcon
Közúti veszélyeztetés Miskolcon
Büntetőfékezés után két kerékpárost bántalmazott a sofőr.
Száj- és körömfájás: a miskolci állatkert nem zár be
Száj- és körömfájás: a miskolci állatkert nem zár be
A korlátozó intézkedésekről az intézmények maguk döntenek.
Majd’ 4500 forint kompenzációt kap minden borsodi!
Majd’ 4500 forint kompenzációt kap minden borsodi!
Az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakasza megsüllyedt.
Kamion hajtott az árokba Miskolc közelében
Kamion hajtott az árokba Miskolc közelében
Az útszakaszt teles szélességében lezárták.
Szupercella érte el Borsodot
Szupercella érte el Borsodot
Ez az idei első ilyen időjárási jelenség.
Az M30-as ügye: Lázárt kérdezik Szikszón
Az M30-as ügye: Lázárt kérdezik Szikszón
Lakossági fórumra várják a minisztert.
Jön az országos Random Mozikaland!
Jön az országos Random Mozikaland!
Titkos filmvetítéssel vár február 19-én a Cinema City.
Minden idők legnagyobb Kocsonyafesztiválját ígérik
Minden idők legnagyobb Kocsonyafesztiválját ígérik
Miskolc belvárosa ilyenkor egyetlen hatalmas ünnepi helyszínné alakul
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
A Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő az ünnepi időszakban is különleges élményekkel várja vendégeit.
Ünnepi fényjáték az Avasi kilátóban
Ünnepi fényjáték az Avasi kilátóban
Kezdetét veszi az adventi programsorozat Miskolcon.
Advent: Winterpark és fényfestés is várja a miskolciakat
Advent: Winterpark és fényfestés is várja a miskolciakat
Színpadra lép Szekeres Adrienn, Csondor Kata és Péter Sramek is.
Hazánk legújabb gyógyfürdője az őszi szünetben is várja a vendégeket
Hazánk legújabb gyógyfürdője az őszi szünetben is várja a vendégeket
Hat kültéri és négy beltéri medencével várják a bihari térségbe érkezőket.
Ingyenes természetismereti fesztivál Répáshután
Ingyenes természetismereti fesztivál Répáshután
Őshonos hazai nagyragadozók mutatkoznak be.
Miskolci Piknik: elkezdődött a visszaszámlálás
Miskolci Piknik: elkezdődött a visszaszámlálás
Fellép Alle Farben, Manuel és Geszti Péter is.
Mozgalmas lesz az ősz Berettyóújfaluban
Mozgalmas lesz az ősz Berettyóújfaluban
Mézes nap, szaunázás és 24 órás úszóverseny is lesz.
Ismét megrendezik a Miskolci Pikniket!
Ismét megrendezik a Miskolci Pikniket!
Szeptember harmadik hétvégéjén.
Hirdetés