
Kapával támadtak az aszalói rablók

Ítéletet hozott a Szikszói Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy aszalói ingatlanból értéktárgyakat szereztek meg, majd ezek megtartása érdekében a tulajdonost is bántalmazták – közölték október 16-án.
A megállapított tényállás szerint a két vádlott szeszes ital fogyasztását követően elhatározta, hogy egy aszalói ingatlanból értéktárgyakat tulajdonítanak el. Ennek megfelelően 2023. május 15-én este bementek a kiszemelt ház udvarára, ahol előbb a házhoz tartozó helyiségbe léptek be, majd mivel nem találtak ott italt, magukhoz vettek egy zsákot és a házba is behatoltak, ott kutatni kezdtek. A zsákba háztartási eszközöket és élelmiszert pakoltak, majd a zajra felfigyelő, a szobából kilépő sértettet észlelve a házat elhagyták, azonban mikor a sértett a bejárati ajtón kilépett,
az egyik terhelt magához vett egy ott talált kapát és azzal fejen ütötte a férfit. Ezt követően a két férfi távozott a helyszínről.
Az értékeit visszaszerezni kívánó sértett idő közben a vádlottak után ment. Az elsőrendű vádlott előbb belerúgott a férfiba, majd a másodrendű vádlott egy kutyát próbált ráuszítani, azonban ez nem járt sikerrel, végül dulakodni kezdtek. Ennek során a másodrendű terhelt többször megütötte és megrúgta a sértettet, aki végül egy közeli ismerősétől kért segítséget. Ezalatt az egyik vádlott az eltulajdonított zsákot ismeretlen helyre vitte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
A bíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettének minősített esete miatt – a rendiség sorrendjében – 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, valamint 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős.












































