Hirdetés

Kedvezőbb adózás érdekében tüntettek a taxisok

MTI | 2025. 01. 16. | 08:15:09
Létszámkorlátozást is akarnak.
Kedvezőbb adózás érdekében tüntettek a taxisok
Egyenruhások vigyáztak a rendre (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kedvezőbb adózás, a zöldebb és biztonságosabb budapesti közlekedés, a munkalehetőségek és a tisztességes megélhetés érdekében tüntettek taxisofőrök január 15-én Budapesten, a Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének felhívására. A résztvevők délután a Hősök terén gyülekeztek a járműveikkel, majd több csoportban az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, valamint a Budapesti Közlekedési Központ épülete elé hajtottak, és ezek között autózva, egymást váltva kora estig folytatták a demonstrációt.

Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint egyebek között az alanyi adómentességi határ azonnali emelését követelik 18 millió forintra, majd ennek további módosítását a bér- és kiadási környezet változásának megfelelően.

Sürgetik továbbá a taxisok létszámkorlátozását Budapesten, a közlekedés biztonságának felülvizsgálatát, továbbá tárgyalni akarnak a taxisok munkakörülményeit érintő biztonsági kérdésekről is. Bár Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden bejelentette, hogy a kormány emelné az alanyi adómentesség értékhatárát, más kérésekre nem érkezett "megfelelő válasz" – közölte az érdekképviselet az MTI kérdésére. Hozzátették, hogy a szerdai esemény megmutatta a taxisok egységét és eltökéltségét, de a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete újabb megmozdulást szervez, ha a kitűzött célok nem teljesülnek.

Nem volt ott az Országos Taxis Szövetség

Érdemben csak tárgyalóasztalnál lehet tárgyalásokat folytatni a kormánnyal – ezzel indokolta az Országos Taxis Szövetség elnöke azt, hogy nem vettek részt a taxisok érdekvédelmi szervezete által meghirdetett demonstráción. Metál Zoltán elmondta: már tavaly megfogalmaztak a Pénzügyminisztériumnak egy olyan, nemcsak a taxisokat, hanem az egész egyéni kisvállalkozói szférát érintő javaslatot, hogy emeljék fel az alanyi áfamentesség határát, ami azoknak lehet segítség, akiknek a bevétele a jelenlegi 12 millió forintos határt súrolja. A szövetség elnöke szerint erre több uniós országban is van példa.

Elmondta, hogy a költségek növekedése miatt a taxis vállalkozók is több bevételre törekednek, így viszont a magasabb bevételek miatt már átléphetik azt a határt, ami után meg kellene fizetniük a 27 százalékos áfát.

Jelezte, hogy javaslatukra a minisztérium részéről van fogadókészség, a kormány a javaslatot nem elutasította vagy lesöpörte, csupán türelmet kért, amit az Országos Taxis Szövetség megértett. Metál Zoltán úgy fogalmazott: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azon keddi bejelentése, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel, "kihúzta a demonstráció méregfogát", az okafogyottá vált. Ismertetése szerint kedden Nyitrai Zsolt kormánybiztossal is egyeztetett, és ez megerősítette azt a véleményét, hogy csak abban az esetben érdemes utcai demonstrációt szervezni, ha "minden kötél szakad", de értékelése szerint ide még nem jutottak el.

Felidézte, hogy az elmúlt években a kormány már több, a taxisok érdekeit szolgáló intézkedést is meghozott, ilyen volt az adómentesség, az elektromos autók vásárlásához biztosított több millió forintos, vissza nem térítendő támogatás, és a 10 éves gépkocsik "mandátumának" 13 évre történő meghosszabbítása 2020-ban, az akkori vészhelyzetre való tekintettel. A ma Budapesten futó mintegy 7200 taxiból 2500 ilyen meghosszabbított mandátummal rendelkezik – mondta. Metál Zoltán a fővárosi taxisok létszámkorlátozásáról, ami a demonstráció másik fő követelése volt, azt mondta, hogy az alkotmányellenes, hiszen ha valaki megfelel a vállalkozásindítás feltételeinek, attól nem lehet megvonni a jogot.

Közölte, az elmúlt években mind a kormánnyal, mind az önkormányzatokkal jó kapcsolatokat alakítottak ki, és eredményeket elérni csak a tárgyalóasztalnál lehet.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megszűnik az LMP országgyűlési frakciója
Megszűnik az LMP országgyűlési frakciója
Csárdi Antal kilépett a képviselőcsoportból.
Fagyos éjszakák: veszélyben a vízmérők!
Fagyos éjszakák: veszélyben a vízmérők!
Ha eddig nem tette, most mindenképpen végezze el a téliesítést.
Gondosóra: már gyógyszertárban is igényelhető
Gondosóra: már gyógyszertárban is igényelhető
Segítséget jelenthet a 65 év felettieknek.
Ötös lottó: már 3,64 milliárd a nyeremény
Ötös lottó: már 3,64 milliárd a nyeremény
Huszonkét szelvényen volt négy találat.
Út a börtönbe programot hirdetett Magyar Péter
Út a börtönbe programot hirdetett Magyar Péter
Számos ígéretet tett a nyugdíjasoknak és a gazdáknak is.
A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik
A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik
A Mi Hazánk szerint Nagy Márton alkalmatlan posztjára.
Aláírásgyűjtésbe kezd a Demokratikus Koalíció
Aláírásgyűjtésbe kezd a Demokratikus Koalíció
Cél, hogy ne fideszes vállalkozókhoz kerüljenek az állomások.
MÁV: 103 ember lett öngyilkos a síneken
MÁV: 103 ember lett öngyilkos a síneken
Sok halálos áldozatot követelt a figyelmetlenség és a szabályszegés.
Kétmilliós kártérítést fizetnek egy korábbi rabnak
Kétmilliós kártérítést fizetnek egy korábbi rabnak
Tiszalökön töltötte büntetését a vak férfi.
Lázár négy kastély sorsáról döntött
Lázár négy kastély sorsáról döntött
Lezárult a pályázat első köre.
Kórházba került Ferenc pápa
Kórházba került Ferenc pápa
Több programját is lemondták.
Hirdetés