Hirdetés
Hirdetés

Leszúrta ismerősét Kazincbarcikán – 4 évre ítélték

Borsodihír | 2024. 06. 17. | 13:07:59
Nem jogerős.
Leszúrta ismerősét Kazincbarcikán – 4 évre ítélték
Halált okozó testi sértés (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Kazincbarcikán egy hétvégi házban előzetes szóváltást követően megszúrta ismerősét.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott 2022 decemberében egy hétvégi házban együtt italozott a sértettel és egy másik személlyel. Mindhárman erősen ittas állapotba kerültek, aminek következtében egyikőjük elaludt. A vádlott és a sértett között napközben már több alkalommal alakult ki vita, melynek során kölcsönösen szidalmazták és fenyegették egymást. A délutáni órákban a terhelt krumplit pucolt egy, a házban talált 16 cm pengehosszúságú konyhakéssel, miközben a sértett arra kérte, hogy töltsön neki bort. A két férfi emiatt újból vitatkozni kezdett, a szóváltás során az ágyon ülő sértett egy alkalommal a mellette ülő vádlott bal arca irányába ütött, mire a terhelt a nála lévő késsel a sértettet bal vállánál megszúrta. 

A sértett a történtek után még ki tudott menni az utcára és a szomszédban lakó nő segítségét kérte, majd összeesett. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, a sértett életét vesztette.

A bíróság a vádlottat halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 4 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a több mint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére.
A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott teljes körű beismerését, büntetlen előéletét és az időmúlást, míg súlyosító körülmény a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottsága.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három napot tartott fenn nyilatkozattételre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megszúrtak egy utast Szerencsen, a Tokaj InterCityn
Megszúrtak egy utast Szerencsen, a Tokaj InterCityn
Minden előzmény nélkül rántotta elő a kést.
Két vízsugárral oltották a tiszapalkonyai tüzet
Két vízsugárral oltották a tiszapalkonyai tüzet
A Gyepszél útra vonultak a tűzoltók.
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Az eset még 2023-ban történt, most emeltek vádat.
Átadták az ózdi lézerkéményt
Átadták az ózdi lézerkéményt
A Bükki Csillagdában nem örülnek ennek.
Súlyos baleset a 26-os főúton, Miskolcnál
Súlyos baleset a 26-os főúton, Miskolcnál
A helyszínen a rendőrök, a tűzoltók és a mentők is.
Tisza-parti fórum: Koncz Zsófia a kormány sikerét ecsetelte
Tisza-parti fórum: Koncz Zsófia a kormány sikerét ecsetelte
Innovációs fórumot tartanak a Tiszalúcon.
Mínusz 14,5 Celsius-fokot mértek a Bükk-fennsíkon
Mínusz 14,5 Celsius-fokot mértek a Bükk-fennsíkon
A pazar teliholdas éjszaka mellé szélcsend is társult - írják.
Szerencsen új óvodát avattak
Szerencsen új óvodát avattak
A korábbi 250 négyzetméteres ingatlanhoz egy 750 négyzetméteres épületet építettek.
Játszóház lehet az encsi uszodában
Játszóház lehet az encsi uszodában
A gyerekek legnagyobb örömére.
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
A legizgalmasabb versenyt a két váltó hozta.
Korszerűsítenék a tarcali iskolát
Korszerűsítenék a tarcali iskolát
Energetikai fejlesztésre írtak ki pályázatot.
Indulhat a Glóner-ház felújítása Bogácson
Indulhat a Glóner-ház felújítása Bogácson
Több mint 300 milliót költenek a terület fejlesztésére.
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ököllel ütötte, majd fejbe is rúgta a sértettet.
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
Utolsó beszédében úgy fogalmazott, hogy egy korrupt, elnyomó, aljas rendszer ítélte el.
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Főnyomozó beszélt a tragikus éjszakáról.
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Az eset még 2023-ban történt, most emeltek vádat.
Irtó nagy csalássorozat két budapesti kórházban
Irtó nagy csalássorozat két budapesti kórházban
Ugyanahhoz a HR-eshez köthetők a bűncselekmények.
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Az eset 2022-ben, egy utazó vidámparkban történt, most született ítélet.
Járóbotos, idős nőt fosztott ki Miskolcon
Járóbotos, idős nőt fosztott ki Miskolcon
A bíróság előtt felelhet tettéért.
Borsodi kókler: még a villanykapcsolókból is esővíz folyt
Borsodi kókler: még a villanykapcsolókból is esővíz folyt
A szakszerűtlen kivitelezés a lakók életét is veszélyeztette. Vádat emelt az ügyészség.
Újságolvasás vezetés közben? Borsodban ez is megtörtént!
Újságolvasás vezetés közben? Borsodban ez is megtörtént!
Az egyhetes razzia alatt 426 emberrel szemben intézkedtek, mert nem kapcsolták be a biztonsági övüket.
Buszban felejtett kislány: jogerős a sofőr ítélete
Buszban felejtett kislány: jogerős a sofőr ítélete
A férfi óvodásokat szállított, egy gyermek nem szállt ki a buszból, hőgutát kapott, majd a debreceni kórházban meghalt.
A rolleresek is büntethetők ittas vezetésért
A rolleresek is büntethetők ittas vezetésért
A büntetőjog fogalomrendszerében a gépi meghajtású jármű jelentése egységes és tisztázott.
Hirdetés