Letartóztatták a miskolci sorozatbetörőt

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2025 októberében és novemberében Miskolc különböző városrészeiben parkoló autókból, furgonokból nagy értékű szerszámokat, műszaki cikkeket, alpintechnikai eszközöket, speciális ruházatot, valamint társasházi pincékből kerékpárokat, egyéb eszközöket tulajdonított el körülbelül nyolcmillió forint értékben. Tizenhét cselekményével – melyek közül néhány kísérleti szakban maradt – több százezer forintos rongálási kárt is okozott.
Cselekményei – bizonyítottság esetén – nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének és más bűncselekményeknek a megállapítására alkalmas.
A bíróság álláspontja szerint a kiszabható szankció nagysága miatt reális a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet a férfi személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a még meg nem talált tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével veszélyeztetné a bizonyítást. Mivel a terhelt rövid időn belül követte el cselekményeit, úgy tekinthető, hogy vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján tartja el magát, ezért a bűnismétlésre is alappal lehet következtetni. A bíróság mindezek alapján 2026. január 4-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges.






















































