Hirdetés

Továbbra is pont nélkül a Kazincbarcika

| 2025. 08. 08. | 21:45:11
A debreceniek a tabella élére ugrottak.
Továbbra is pont nélkül a Kazincbarcika
Alacsony színvonalú, de hajtós meccset nyertek meg a fehér mezes debreceniek (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mezőkövesden rendezték a labdarúgó NB I. 3. fordulójának nyitómérkőzését, amelyen a DVSC az újonc Kazincbarcika vendégeként lépett pályára, augusztus 8-án este. A találkozóra nem a borsodi iparvárosban került sor, mivel a barcikai stadion még nem alkalmas élvonalbeli mérkőzések megrendezésére. A papírforma egyértelműen a debreceniek mellett szólt, még úgy is, hogy a hajdúsági gárda kerete csak mostanában kezd összeállni.

A Loki az eddigi két bajnoki találkozón négy pontot gyűjtött: Zalaegerszegen döntetlent ért el, majd hazai pályán legyőzte az MTK-t. A Kazincbarcika számára a szezon kezdete nem alakult kedvezően, hiszen mindkét eddigi fellépésén vereséget szenvedett, igaz, mindkétszer idegenben. Előbb a tavalyi ezüstérmes Puskás Akadémia, majd a címvédő Ferencváros bizonyult jobbnak.

Mindkét együttes számára fontos volt a három pont megszerzése: a Kazincbarcika ezzel megindulhatott volna felfelé a tabellán, a Debrecen pedig megerősíthette volna jó rajtját. Mindez izgalmas, nyílt küzdelmet vetített előre a mezőkövesdi pályán.

Erősen kezdett a DVSC: az első percekben jószerivel a térfeléről sem engedte ki a Kazincbarcikát, Gyollai kapujára azonban veszélytelenek voltak a lendületes vendégrohamok. Az 5. perctől kezdett éledezni a hazai csapat: Kártik 19 méterről megeresztett lövésébe Lang beleért, Sós szöglete pedig az oldalhálóban landolt. Labdabirtoklásban enyhe fölényben volt a DVSC, de egyik kapu sem forgott igazán veszélyben.

A találkozón akár hazai pályán is érezhette magát a DVSC, hiszen a vendégszektort megtöltötték a piros-fehér drukkerek, akik végig aktívan buzdították kedvenc csapatukat.

A 19. percben Szécsi a félpályáról indított szólójában három védőt is becsapott, majd 20 méterről a hálóőr feje fölött a kapu jobb oldalába bombázott (0–1). A gól felébresztette a Barcikát: azonnal ritmust váltott, ellenfelét már a térfelén letámadta, és átvette a meccs irányítását.

Előbb Kártiknak volt helyzete, de éles szögből leadott lövését Varga lábbal védte. Sós jobb oldali szabadrúgását a kapu torkából kaparta ki a debreceni védelem, majd az ötös előtt Szabó maradt le egy jobbról érkező beadásról. Baranyainak is volt egy lövése 18 méterről, ami Batikról szögletre pattant a labda. Szűk negyedóra után alábbhagyott a hazaiak lendülete, a vendégek már a térfelük közepén megállították a kékmezesek rohamait, és passzolgatással tartották a labdát.

A félidő hajráját Kocsis szólója nyitotta, de a tizenhatoson belül Szőke szabályosan szerelte. A ráadás egy percében egyenlített a Barcika: Sós balról elvégzett hatalmas bedobása után Haroyan Batik és Lang között 6 méterről a hálóba csúsztatta a labdát (1–1). Kellett ehhez Varga kapus hibája is...

A második félidő eleje unalmas, felezővonal körüli passzolgatásokkal telt, a labda még a tizenhatosok közelébe sem jutott. Az első helyzete a Lokinak volt: Dzsudzsák kissé jobbról elvégzett szabadrúgása után a jobb kapufa mellől visszafejelt labda az ötösön belül három debreceni lába előtt is elgurult.

Sokáig nem történt semmi, aztán egy vendégakciónál Gyollai az ötös sarkán kivetődve letarolta Bárányt, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A 65. percben Dzsudzsák a kapu bal oldalába vágta a VAR által is megerősített büntetőt, a hálóőr az irányt sem érezte (1–2).

A forgatókönyv hasonló volt az első félidőhöz: a Kazincbarcika mindent egy lapra feltéve támadott, a Debrecen védekezett. A hazai fölény azonban már nem volt olyan egyértelmű, nem nagyon jöttek a helyzetek, és a vendégek sem mondtak le az újabb gólról. Mi több, visszavették a meccs irányítását, amiben a csereként beállt játékosok kulcsszerepet játszottak.

A találkozó vége és az ötperces ráadás jó iramú, változatos játékot hozott, a kapuk azonban már nem forogtak veszélyben.

Labdarúgó NB I., 3. forduló:
Kazincbarcika-DVSC 1-2 (1-1)
Mezőkövesd, 2500 néző. Vezette: Hanyecz B.
Kazincbarcika: Gyollai – Schuszter (Slogar, 74.), Haroyan, Meskhi, Baranyai, Sós – Major (Ferencsik, 84.), Szőke (Makrai, 84.), Kártik, Szabó M. (Ubochioma, 66.) – Könyves. Vezetőedző: Kuttor Attila.
DVSC: Varga Á. – Dacosta (Tercza, 87.), Lang, Mejias, Guerrero – Batik, Szűcs T. – Kocsis D. (Gordic, 69.), Dzsudzsák (Manzanara, 75.), Szécsi (Komáromi, 69.) – Bárány (Djokic, 87.). Vezetőedző: Sergio Navarro.
Gól: Haroyan (45+1.), illetve Szécsi (19.), Dzsudzsák (65., 11-esből).
Sárga lap: Könyves (78.), illetve Kocsis D. (23.), Szécsi (54.), Dzsudzsák (54.).

Mesterszemmel

Sergio Navarro (DVSC): - Elégedett vagyok az eredménnyel, a csapat teljesítményével. Jól kezdtük a mérkőzést, sikerült megszereznünk a vezetést, majd egy kis zavar támadt a játékunkban, az ellenfél egyenlített. A félidőben át kellett szervezni a játékot, az önbizalmat is vissza kellett állítani. A második félidőben már jobban játszottunk, és egy büntető révén ismét vezetést szereztünk. 
Kuttor Attila (KBSC): - Abból a szempontból megint pozitív a mérkőzés, hogy minimum az ikszre rászolgáltunk ezen a mérkőzésen. Hiába a több lehetőség, vagy bármi statisztikai adat, ha az eredményt befolyásoló szituációkból rosszul jöttünk ki. Azért kell fejlődnünk, dolgoznunk, hogy mi jöjjünk ki úgy a döntő helyzetekből, hogy eredményesek legyünk. 

További híreink
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
Fiatal magyar játékost draftoltak az NHL-ben
Fiatal magyar játékost draftoltak az NHL-ben
Legutóbb 2002-ben történt ilyen.
Játszik a DVTK, de nem láthatjuk
Játszik a DVTK, de nem láthatjuk
A miskolciak közül mindenki lehetőséget kap.
Diákolimpia: Borsod volt a legaktívabb
Diákolimpia: Borsod volt a legaktívabb
Rekord a teljes tanévet átívelő eseménysorozaton: megközelítette a 400 ezret a nevezések száma.
Molnár Gábor visszatért Diósgyőrbe
Molnár Gábor visszatért Diósgyőrbe
Közel kétszáz NB I-esmeccsen lépett pályára.
Tragikus hirtelenséggel elment Németh Zsanett
Tragikus hirtelenséggel elment Németh Zsanett
Az Eb-ezüstérmes birkózó 11. emeleti lakásának erkélyéről a mélybe zuhant.
Egekben a jegyárak! Összejöhet a Messi-Ronaldo csata
Egekben a jegyárak! Összejöhet a Messi-Ronaldo csata
Van olyan hely is, amiért 14 ezer dollárt kell fizetni.
Messi góljai továbbjutást és rekordot értek
Messi góljai továbbjutást és rekordot értek
Ennyiszer még senki sem volt eredményes a világbajnokságokon.
A DVTK megtartja erősségét
A DVTK megtartja erősségét
Tíz játékosa már van a csapatnak.
Közpénz a sportban: nagyobb szigort ígérnek
Közpénz a sportban: nagyobb szigort ígérnek
A belügyminiszter négy csapatsportágképvielőivel egyeztetett.
Foci-vb: először adtak piros lapot a száj eltakarásáért
Foci-vb: először adtak piros lapot a száj eltakarásáért
A futballtörténelem során először kapott ilyen vétségért piros lapot egy futballista.
Foci-vb: török könnyek
Foci-vb: török könnyek
A törökök búcsúja nagy meglepetés.
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
Játszik a DVTK, de nem láthatjuk
Játszik a DVTK, de nem láthatjuk
A miskolciak közül mindenki lehetőséget kap.
Új csatár a Mezőkövesdnél
Új csatár a Mezőkövesdnél
A Vasas felnőtt csapatainál már bizonyított.
Molnár Gábor visszatért Diósgyőrbe
Molnár Gábor visszatért Diósgyőrbe
Közel kétszáz NB I-esmeccsen lépett pályára.
Egekben a jegyárak! Összejöhet a Messi-Ronaldo csata
Egekben a jegyárak! Összejöhet a Messi-Ronaldo csata
Van olyan hely is, amiért 14 ezer dollárt kell fizetni.
Messi góljai továbbjutást és rekordot értek
Messi góljai továbbjutást és rekordot értek
Ennyiszer még senki sem volt eredményes a világbajnokságokon.
Foci-vb: először adtak piros lapot a száj eltakarásáért
Foci-vb: először adtak piros lapot a száj eltakarásáért
A futballtörténelem során először kapott ilyen vétségért piros lapot egy futballista.
Foci-vb: török könnyek
Foci-vb: török könnyek
A törökök búcsúja nagy meglepetés.
Labdarúgó-vb: az első továbbjutó már megvan
Labdarúgó-vb: az első továbbjutó már megvan
A társházigazda második meccsét is megnyerte.
Miskolc polgármestere garanciákat vár a DVTK-tól
Miskolc polgármestere garanciákat vár a DVTK-tól
Tóth-Szántai József egyeztetést kezdeményezett a klubvezetőkkel.
Magyar dirigál az 1000. világbajnoki mérkőzésen
Magyar dirigál az 1000. világbajnoki mérkőzésen
Újabb mérföldkő ez a 41 éves játékvezető karrierjében.
Debrecenből érkezik a Mezőkövesd új edzője
Debrecenből érkezik a Mezőkövesd új edzője
A DVSC II-ből az NB II-be igazol.
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Labdarúgó-vb: Franciaország a fő esélyes
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
Gazdaság
Fidesz: fizessen a kormány a kisebb benzinkutaknak!
Fidesz: fizessen a kormány a kisebb benzinkutaknak!
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Szuper El Niño várható Magyarországon
Szuper El Niño várható Magyarországon
A rendkívül erős El Niño a klímaváltozással együtt fokozhatja a hőhullámokat, az aszályokat és a szélsőséges időjárást.
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságot emleget
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságot emleget
A kormány alapvető célja a csatlakozás feltételeinek teljesítése - mondta.
Új energiatárolót adtak át Tiszaújvárosban
Új energiatárolót adtak át Tiszaújvárosban
A rendszer 180 akkumulátoregységből áll.
Hirdetés
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Összehangolt kutatást végeztek.
Hirdetés