Orbán a családtámogatások és a bérek emelését ígéri
Jön a békeköltségvetés, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat - írta Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 9-én, vasárnap a Facebook-oldalán Kötcsei gondolatok címmel közzétett bejegyzésében.
Ennek a békeköltségvetésnek vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba - írta, hangsúlyozva: olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni.
A miniszterelnök kiemelte: kell egy bérdinamika. A munkaadók és a munkavállalók egy nagyon dinamikus tárgyalást folytatnak éppen a következő évi bérekről. "Ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal, amire a kormány majd ráüti a pecsétet – nyilván a mi pénzünket is be akarják ide vonni, ami most mellékes –, de jól láthatóan egy többéves, jelentős minimálbér-emelkedésről szóló tárgyalássorozat zajlik ebben a pillanatban" - mutatott rá.
Orbán Viktor azt írta, hogy néhány területen a bérdinamikát már meg tudták indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog.
A kormányfő hangsúlyozta azt is, hogy meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert "a magas infláció felemésztette azok értékét.