Örökös tagját gyászolja a miskolci színház

borsodihir.hu | 2025. 12. 29. | 09:09:25
Évtizedekig játszott a teátrumban.
Örökös tagját gyászolja a miskolci színház
Péva Ibolya 2021-ig volt a színház tagja (Fotó: Facebook/Miskolci Nemzeti Színház)

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy elhunyt Péva Ibolya, színházunk örökös tagja, Déryné- és Aase-díjas színművésznő – közölte a szomorú hírt Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház.

Péva Ibolya 1941. március 25-én született Nyírbátorban. Pályafutását a Rózsahegyi Kálmán Színiiskolában kezdte, majd 1966-ban szerződött először a Miskolci Nemzeti Színházhoz. A társulatnál 1966–1969 között játszott, majd egy éves kecskeméti időszak után 1970-ben visszatért Miskolcra, ahol egészen 2021-ig tag volt.

A miskolci társulat megrendüléssel és mély fájdalommal búcsúzik tőle. Emlékét szeretettel őrizzük – zárul a közlemény.

További híreink
Kiraboltak egy társaságot Miskolcon
Kiraboltak egy társaságot Miskolcon
A bíróság letartóztatta a támadókat.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Új vezető a miskolci kórházban
Új vezető a miskolci kórházban
Adamecz Zsolt Csaba célja a betegforgalom növelése is.
Miskolcot közvetlen buszjárat köti össze Feriheggyel
Miskolcot közvetlen buszjárat köti össze Feriheggyel
Egy régóta fennálló hiányosságot pótolnak.
Átalakulás közben nyitott tanévet a Miskolci Egyetem
Átalakulás közben nyitott tanévet a Miskolci Egyetem
A diákokat arra biztatták, vegyenek részt az intézmény életében.
Elment a Miskolctapolcai Polgárőr Egyesület elnöke
Elment a Miskolctapolcai Polgárőr Egyesület elnöke
Sokan gyászolják Sebestyén Csabát.
Autó utastere égett Miskolcon
Autó utastere égett Miskolcon
Egy Sajószög utcai parkolóban.
Kórházi fertőzések: elérhetők a miskolci adatok
Kórházi fertőzések: elérhetők a miskolci adatok
Az eligazodást közérthető magyarázatok, grafikonok és az adatok helyes értelmezését segítő szakmai mutatók támogatják.
Több ezer e-cigije volt – Miskolcon letartóztatták
Több ezer e-cigije volt – Miskolcon letartóztatták
A költségvetésnek különösen nagy vagyoni hátrányt okozott.
Miskolc halad, de Borsod a legfejletlenebb
Miskolc halad, de Borsod a legfejletlenebb
Az utolsó hat helyezett kivétel nélkül Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település.
80 éves lenne Freddie Mercury
80 éves lenne Freddie Mercury
Mindössze 45 éves volt a halálakor.
Miniszteri biztost kap a magyar filmipar
Miniszteri biztost kap a magyar filmipar
Petrányi Viktória a Filmreform Kerekasztallal is együtt dolgozik majd.
Meghalt Oszter Sándor özvegye, Failoni Donatella
A tragikus hírt lánya, Oszter Alexandra osztotta meg a nyilvánossággal.
Átvilágítás kezdődik a Nemzeti Színházban
Átvilágítás kezdődik a Nemzeti Színházban
Vidnyánszky Attila igazgató a minisztériumban járt.
Száz éve született a miskolci színház egykori tagja
Száz éve született a miskolci színház egykori tagja
Jászai Mari-díjjal is elismerték a munkáját.
Gyász: elhunyt a Bon-Bon együttes énekese
Gyász: elhunyt a Bon-Bon együttes énekese
Súlyos betegség következtében.
Nyolcvanéves lett Sylvester Stallone, a Rocky-filmek sztárja
Nyolcvanéves lett Sylvester Stallone, a Rocky-filmek sztárja
Hollywood élő legendája még mindig dolgozik.
Gyász: elhunyt a Kossuth-díjas színművész
Gyász: elhunyt a Kossuth-díjas színművész
Több mint 150 színházi szerepet játszott.
Hirdetés
Hirdetés
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
Változóban a magyarok online vásárlási szokásai
A július utáni időszakban csökkent a Temu használata.
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Kegyelmi ügy: szóra bírnák Polt Pétert
Újabb személyekről döntött a vizsgálóbizottság.
Gazdaság
Körforgalom építését tervezi Edelény
Körforgalom építését tervezi Edelény
A belvárosi közlekedést is átalakítanák.
Vis maior támogatást kap Ózd
Vis maior támogatást kap Ózd
A viharkárok helyreállítására fordítják.
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A LIGA az akkumulátorgyárak vizsgálatát kéri
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
Olcsóbb lett a sajtó, a zöldség és a tojás is
De többet kell fizetni a szeszes italért és a dohányáruért.
Rendezné sorait a Fidesz
Rendezné sorait a Fidesz
Tárgyalják a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést.
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
Egy-egy zivatar kialakulhat Borsodban
De jelentős mennyiségű csapadék itt nem várható.