Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ötpontos hátrányban a DVTK

| 2025. 01. 10. | 08:30:25
A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Miskolcon.
Ötpontos hátrányban a DVTK
Itthon ledolgozható a hátrány (Fotó: dvtk.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVTK öt ponttal kikapott a spanyol Ferrol vendégeként a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A nemzetközi szövetség (FIBA) EK-nyolcaddöntő előtt kiadott erősorrendjében a magyar bajnok DVTK a 4., míg a Ferrol a 10. helyre került. A FIBA szakírói úgy vélekedtek a magyar bajnokról, hogy a csalódást keltő Euroliga-búcsú után Völgyi Péter vezetőedző együttesének az EK-ban komoly lehetősége van trófeát szerezni.

A Ferrolt "trükkös" ellenfélként jellemezték, mivel eddig elképesztő szezonja volt 9 győzelemmel és 1 vereséggel az EK-ban, ezzel együtt a DVTK-t tartották esélyesebbnek, főként Kaila Charles, Lelik Réka és Ana Tadic játékának köszönhetően.

A párharc galíciai nyitányán a vendégek négy perc alatt csak két pontot hoztak össze, ezalatt a Ferrol tízig jutott.

A második negyedben egyre nagyobb bajba kerültek a miskolciak, mivel 16 ponttal elengedték ellenfelüket (29-13), ekkor azonban "megrázta magát" a DVTK, és egy 19-0-ás (!) rohammal fordított. Kányási Veronika igazi vezére volt csapatának, Kaila Charles is remekelt, a nagyszünetben 35-40 volt az állás.

Fordulás után ismét a triplákat kiválóan dobó házigazdák voltak jobbak, majd az 58-56-ról induló zárószakaszban a spanyolok fogcsikorgatva küzdöttek a minél nagyobb előny kiharcolásáért, végül meg kellett elégedniük öt ponttal.

A Diósgyőr legjobbja Charles volt 18 ponttal, míg a túloldalon Angela Mataix 32 ponttal lett a meccs hőse.

A visszavágóra egy hét múlva kerül sor a DVTK arénájában.

Európa Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Ferrol (spanyol)-DVTK HUNTHERM 78-73 (24-11, 11-29, 23-16, 20-17)
A miskolci csapat legjobb dobói: Charles 18, Grigalauskyte 14, Kányási 13

Hirdetés
További híreink
Negyeddöntős a magyar női vízilabda-válogatott
Negyeddöntős a magyar női vízilabda-válogatott
Csoportelsők a szingapúri világbajnokságon.
Döntetlent játszott a Diósgyőr
Döntetlent játszott a Diósgyőr
Felkészülési meccsen lépett pályára a DVTK.
Tapasztalt támadó középpályást igazolt a Diógyőr
Tapasztalt támadó középpályást igazolt a Diógyőr
Fizetniük sem kellett érte a miskolciaknak.
Kazincbarcikán folytatja az örmény válogatott csapatkapitánya
Kazincbarcikán folytatja az örmény válogatott csapatkapitánya
Varazdat Harojan aláírta a szerződését.
Vizes vb, ami a magyaroknak jól szokott elsülni
Vizes vb, ami a magyaroknak jól szokott elsülni
Vízilabdában a férfiaknál és a nőknél is bármi elképzelhető.
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
Nem lesz újra NB I-es játékos.
Klub-vb: négyet kapott a Real Madrid
Klub-vb: négyet kapott a Real Madrid
Francia-angol döntőt rendeznek.
Magyar válogatott védőt igazolt a Diósgyőr
Magyar válogatott védőt igazolt a Diósgyőr
Eddig hatszor öltötte magára a címeres mezt
NB III.: elkészült a borsodiak csoportbeosztása
NB III.: elkészült a borsodiak csoportbeosztása
Négy csoportban, hatvannégy csapattal rajtol a harmadosztály.
A miskolci Guzi Blanka vb-ezüstérmes
A miskolci Guzi Blanka vb-ezüstérmes
Csak a hazaiak előzték meg a magyar párost.
Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val
Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val
Már nem utánpótlás-játékosként számítanak rá.
Euroliga: a DVTK selejtezőre kényszerül
Euroliga: a DVTK selejtezőre kényszerül
A bajnoki ezüstérmes miskolciak legalább a kiemeltek között vannak.
Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val
Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val
Már nem utánpótlás-játékosként számítanak rá.
Euroliga: a DVTK selejtezőre kényszerül
Euroliga: a DVTK selejtezőre kényszerül
A bajnoki ezüstérmes miskolciak legalább a kiemeltek között vannak.
WNBA-játékos érkezik Miskolcra
WNBA-játékos érkezik Miskolcra
A diósgyőri csapat keretében nagy változások történtek.
A DVTK felújítja a Diósgyőri Gimnázium tornatermét
A DVTK felújítja a Diósgyőri Gimnázium tornatermét
A miskolci klub és az oktatási intézmény közötti kapcsolat hosszú évtizedekre nyúlik vissza.
Diósgyőrben marad a válogatott játékos
Diósgyőrben marad a válogatott játékos
Meghosszabbította a szerződését.
Hosszabbított a Diósgyőr légiósa
Hosszabbított a Diósgyőr légiósa
Újabb egy évre írt alá.
Milica Jovanović elhagyja Miskolcot
Milica Jovanović elhagyja Miskolcot
Hazája válogatottjától is búcsúzik.
Diósgyőrben marad a válogatott kosaras
Diósgyőrben marad a válogatott kosaras
Szerződést hosszabbított a klubbal.
Távozik a Diósgyőrtől Aleksa Gulbe
Távozik a Diósgyőrtől Aleksa Gulbe
Gulbéval a gárda megnyerte a Magyar Kupát.
Kányási Veronika marad Diósgyőrben
Kányási Veronika marad Diósgyőrben
Hosszabbított a csapatkapitány.
Elköszönt a Diósgyőr centere
Elköszönt a Diósgyőr centere
Máshol folytatja pályafutását.
Álom maradt a diósgyőri bajnoki cím
Álom maradt a diósgyőri bajnoki cím
A DVTK gyenge támadójátéka nem is hozhatott sikert.
Hirdetés