Pataki Attila nyitotta a miskolci DPK-gyűlést

A Digitális Polgári Körök miskolci állomásán elsőként Pataky Attila rockzenész köszöntötte a közönséget. Úgy fogalmazott, "áldást, káoszt lehet teremteni ideig-óráig, de az életet nem lehet legyőzni soha, soha, soha". A zenész rövid köszöntője után az Edda Kör című dalával indította el a gyűlés műsorát.
Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere kiemelte, hogy a városban nem szavakból, hanem az elvégzett feladatokból élnek. Hozzátette, Miskolcon a béke és a kiszámíthatóság alatt nem elvont politikai szavakat értenek, hanem arról beszélnek, tudják: amit felépítettek, azt meg is kell védeni. Szerinte ez azt jelenti, hogy az elkezdett nagyberuházásokat - mint az Avas Szálló vagy a Diósgyőri vár megújulása - ne akasszák meg politikai vagy globális válságok.
Hozzátette: polgármesterként elsődleges kötelességének Miskolc békéjének és biztonságának megtartását tartja, legyen szó a közbiztonságról vagy a gazdaság stabilitásáról.
A polgármester hangsúlyozta: a választások tétje talán még soha nem volt ilyen nagy. Úgy vélte, olyan döntés előtt állnak a magyarok, amelyen Miskolc, Borsod és Magyarország többet veszíthet mint bármikor korábban, ezért ő a békére és a biztonságra szavaz.
Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Magyarország és benne Miskolc felemelkedését is bizonyítják a városban megvalósult beruházások mellett az olyan intézkedések, mint a 13. és 14. havi nyugdíj bevezetése vagy a családosok támogatása.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy 1990-ben Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye "szomorú hely volt" az ipar leépülése és a munkahelyek megszűnése miatt. Hozzátette, 36 év alatt a város és térsége olyan hely lett, ahol bíznak az emberek a jövőjükben, és ahol van remény.
Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos úgy fogalmazott, nem véletlen a gyűlés helyszíne, hiszen az aréna a küzdelem, a csapatjáték és az együvé tartozás szimbóluma. Megjegyezte, a komplexum a miskolci sportfejlesztések zászlóshajója, csakúgy, mint a DVTK-stadion, az akadémia vagy az egészségügyi központ.
Kiemelte, a miskolci és a diósgyőri fejlesztések záloga a rend, a biztonság és a béke, "békéből pedig elfér most nagyon a nagyvilág bevásárlókosarában".
Hozzátette, a háború kitörésekor a város elsők között nyújtott támogatást Kárpátaljának, többek között élelmiszerekkel, takarókkal és ruhákkal.
A miniszterelnök is felszólalt
"Van itt egy szerelmi történet, egy love story" - jellemezte saját és a Fidesz Miskolccal ápolt kapcsolatát Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: egy "love storyt" onnan lehet megismerni, hogy hosszú, és ő maga is először 37 éve tartott Miskolcon lakossági fórumot, amikor még kommunisták vezették Magyarországot. Kommunisták el, szovjet csapatok haza, jöjjön végre a független és szabad Magyarország, "ezért jöttem ide, Miskolcra, hogy emellett agitáljak" - emlékeztetett.
Orbán Viktor kiemelte: azóta sokat győztek együtt, volt idő, amikor Miskolc városa adta a Fidesz egyik alelnökét, majd felidézte Miskolc korábbi neves polgármestereit, egyházi és kulturális képviselőit.
"Ez a Fidesz és az önök városának szerelmi története. Mindig számíthattam önökre, soha egyetlen egyszer sem árultak el önök, nem hagytak cserben, nem bántottak" - összegzett.
A Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszító pártok közé tartozik Brüsszelben - mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök azt mondta, el akarják vinni a fiatalokat Ukrajnába katonának; arról írtak alá megállapodást nagy európai államok vezetői, hogy katonákat fognak küldeni és állomásoztatni Ukrajnában.
Ők úgy mondják, hogy békefenntartóként - mondta, megjegyezve, attól tart, hogy ezek nem béke- hanem "háborúfenntartók" lesznek.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy ahhoz, hogy a fiataloknak esélyük legyen Miskolcon, arra is szükség van, hogy a pénzüket se vigyék el Ukrajnába.
Arra a pénzre itt van szükség, az a pénz, amit odaküldenek, az egész európai gazdaságból hiányzik. A magyarok munkája gyümölcsének Magyarországon kell hasznosulnia - szögezte le. Se katonát, se pénzt nem küldünk, és akkor Miskolc tud fejlődni - jelentette ki Orbán Viktor.






































