Hirdetés
Hirdetés

Rendőrnek mondták magukat a miskolci rablók

| 2023. 05. 30. | 11:55:00
Hétmillió forinttal távoztak. Most vádat emeltek ellenük.
Rendőrnek mondták magukat a miskolci rablók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt. Két vádlott „rendőrség, házkutatás!” felkiáltással, baseballütővel felfegyverkezve bementek a lakásba, az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, majd bezárták a fürdőszobába, közel 7 millió forint készpénzt és értéktárgyakat vittek el. Egy elvett órát elrejtés céljából harmadik társuknak adtak át.

[Beillesztett cikk: Rendőri intézkedésnek álcázott rablás Miskolcon]

A vádirat szerint két férfi 2022. január második felében este, fejükön csuklyát viselve, baseballütővel felfegyverkezve, „rendőrség, házkutatás!” felkiáltással bementek egy miskolci lakásba. Az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, pénzt és a ház előtt parkoló gépjármű kulcsait követelték tőle. A sértett közölte, hogy a tulajdonosok nincsenek otthon, ő csak a kutyára vigyáz, ekkor az egyik támadó a fürdőszobába vitte, ráparancsolt, hogy ne merjen mozdulni, majd rázárta az ajtót.

A két férfi átkutatta a lakást, három különböző sértett sérelmére közel 7 millió forint összeget kitevő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt vettek el.

Amikor megpróbálták elhagyni a lakást, azzal szembesültek, hogy a beszorult bejárati ajtón keresztül nem tudnak távozni. Ekkor a fürdőszobába zárt sértettet utasították arra, hogy nyissa ki az ajtót, de az neki sem sikerült, így visszazárták a fürdőszobába, majd az ablakon kimászva elmenekültek az épületből.

A vádlottak az elvitt értékeket egymás között fele-fele részben elosztották. Egyikük egy – egyébként hamis márkás – karórát harmadik férfinak adta át azért, hogy rejtse el. A férfi tudta, hogy a karóra bűncselekmény elkövetéséből származik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ököllel ütötte, majd fejbe is rúgta a sértettet.
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Főnyomozó beszélt a tragikus éjszakáról.
Elhunyt Demény Pál György
Elhunyt Demény Pál György
A modern demográfia egyik legelismertebb nemzetközi szaktekintélye volt.
Elhunyt Szabó Géza, a DVTK legsikeresebb edzője
Elhunyt Szabó Géza, a DVTK legsikeresebb edzője
Hozzá köthető a miskolciak eddigi egyetlen dobogós helyezése az élvonalban.
Súlyos baleset a 26-os főúton, Miskolcnál
Súlyos baleset a 26-os főúton, Miskolcnál
A helyszínen a rendőrök, a tűzoltók és a mentők is.
Ideiglenes forgalomterelés a Gömöri felüljárón
Ideiglenes forgalomterelés a Gömöri felüljárón
Figyelmeztet a miskolci önkormányzat.
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Az eset 2022-ben, egy utazó vidámparkban történt, most született ítélet.
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
A legizgalmasabb versenyt a két váltó hozta.
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ököllel ütötte, majd fejbe is rúgta a sértettet.
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
Utolsó beszédében úgy fogalmazott, hogy egy korrupt, elnyomó, aljas rendszer ítélte el.
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Főnyomozó beszélt a tragikus éjszakáról.
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Az eset még 2023-ban történt, most emeltek vádat.
Irtó nagy csalássorozat két budapesti kórházban
Irtó nagy csalássorozat két budapesti kórházban
Ugyanahhoz a HR-eshez köthetők a bűncselekmények.
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Az eset 2022-ben, egy utazó vidámparkban történt, most született ítélet.
Járóbotos, idős nőt fosztott ki Miskolcon
Járóbotos, idős nőt fosztott ki Miskolcon
A bíróság előtt felelhet tettéért.
Borsodi kókler: még a villanykapcsolókból is esővíz folyt
Borsodi kókler: még a villanykapcsolókból is esővíz folyt
A szakszerűtlen kivitelezés a lakók életét is veszélyeztette. Vádat emelt az ügyészség.
Újságolvasás vezetés közben? Borsodban ez is megtörtént!
Újságolvasás vezetés közben? Borsodban ez is megtörtént!
Az egyhetes razzia alatt 426 emberrel szemben intézkedtek, mert nem kapcsolták be a biztonsági övüket.
Buszban felejtett kislány: jogerős a sofőr ítélete
Buszban felejtett kislány: jogerős a sofőr ítélete
A férfi óvodásokat szállított, egy gyermek nem szállt ki a buszból, hőgutát kapott, majd a debreceni kórházban meghalt.
A rolleresek is büntethetők ittas vezetésért
A rolleresek is büntethetők ittas vezetésért
A büntetőjog fogalomrendszerében a gépi meghajtású jármű jelentése egységes és tisztázott.
Hirdetés