Hirdetés

Eltemették Bényi Ildikót

MTI | 2025. 03. 24. | 15:05:45
A hernádvécsei temetőben vettek tőle végső búcsút.
Eltemették Bényi Ildikót
Bényi Ildikó búcsúztatása a hernádvécsei temetőben 2025. március 24-én (Fotó: MTI/Vajda János)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Március 24-én búcsúztatták el Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára.

A szertartáson Andrónyi Kolos, a Duna csatornaigazgatója búcsúbeszédében kiemelte, Bényi Ildikó munkáját a maximalizmus, a megbízhatóság és a felkészültség jellemezte. Szerinte nem volt olyan művész, aki a műsorvezető hívására ne ment volna be műsorába. Úgy fogalmazott, az egykori műsorvezetőnek a legzárkózottabb vendég is megnyílt, és a legrutinosabb nyilatkozóból is tudott "újat, eredetit kihozni". Bényi Ildikó egyetlen adást sem mulasztott el, annak ellenére, hogy három évvel ezelőtt egy komoly betegségen és kezelések sokaságán esett át – mondta.

A csatornaigazgató úgy fogalmazott, a műsorvezető "küzdő volt, aki nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a csüggedés". Tőle kollégái mosolya és a remény szavai mellett példát kaptak arra, hogyan kell egy stábot, egy műsort és egy nézői közösséget egyben tartani, lelkesíteni.

Andrónyi Kolos hangsúlyozta, szakmai munkája mellett Bényi Ildikó számára fontos volt az önkéntesség és a jó ügyek szolgálata is. A Magyar Vöröskereszt jószolgálati követeként 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte meg a közmédia véradó napját, amellett hogy ő maga is véradó volt – mondta. A csatornaigazgató Bényi Ildikó egy februári levelét idézte, melyben az egykori műsorvezető többek között arról írt, lánya, Tótfalusi Fanni "szeretne teljes erőbedobással a véradás ügye mellé állni". Ha a műsorvezető nem tudna részt venni a véradáson, lánya ott lesz, mert "nagyon fontos a személyes jelenlét" – idézte egykori kollégája levelét Andrónyi Kolos.

Elmondta, miután tizennyolc nap kórházi kezelés után Bényi Ildikó hazaért, első dolgai között szerepelt a levél megírása és az, hogy szervezze a közmédiás véradást.

A csatornaigazgató hangsúlyozta, Bényi Ildikó huszonhét éven át adott át személyes üzeneteket, kéréseket és kívánságokat. Ez idő alatt örömet, bánatot, részvétet és ünnepet, valamint szerelmet és hálát is közvetített – idézte fel. Kiemelte, az egykori műsorvezető minden neki címzett levelére válaszolt és minden személyes megszólításra felelt a nézőknek, a rajongóknak és munkatársaknak "levélben, szóban, mosollyal". Célja volt adni vért, jó szót, figyelmet, együttérzést és reményt.

Úgy fogalmazott, Bényi Ildikónak "van örököse a képernyőn, van örököse a véradásban, vagyunk mi, örökösei, akiknek átadhatta lelkének, szívének kincseit".

A szertartáson beszédet mondott Kovácsné Orosz Zsuzsanna, Hernádvécse független polgármestere is, aki egyebek mellett arról beszélt, Bényi Ildikó halálával egy rendkívüli embert veszített el az ország és a település is. Azt mondta, az egykori műsorvezető neve egyet jelent a kedvességgel, a közvetlenséggel, az igényességgel és a kifinomult eleganciával. Szorgalmával, tehetségével és rendíthetetlen kitartásával bebizonyította, hogy egy kis faluból is messzire lehet eljutni – mondta a polgármester. Hangsúlyozta, ezzel nemcsak saját álmát valósította meg, hanem példát mutatott és motivációt adott a település lakóinak, a fiataloknak arra, hogy soha ne féljenek nagyot álmodni. Hozzátette, Bényi Ildikó aktívan vett részt szülőfaluja életében is, és mindig figyelt arra, hogy "ahol szükség van rá, ott legyen".

A búcsúszertartást P. Nagy Krisztina evangélikus lelkész vezette le, megemlékezve Bényi Ildikó életének legfontosabb állomásairól.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Idős férfi halt meg egy hangonyi tűzben
Idős férfi halt meg egy hangonyi tűzben
Egy Béke úti családi házhoz vonultak a tűzoltók.
Borsodban létrehozták a cigánymentes falut
Borsodban létrehozták a cigánymentes falut
Néhány éve azonban porszem került a gépezetbe.
Bod Péter Ákos: az árrésstop csak pótcselekvés
Bod Péter Ákos: az árrésstop csak pótcselekvés
A kereskedelem legnagyobb haszonélvezője az állam a legkülönbözőbb adók és járulékok révén.
Balesetek az M3-ason
Balesetek az M3-ason
Több karambol is történt Görbeháza közelében.
Eltűnt egy kisfiú Izsófalváról
Eltűnt egy kisfiú Izsófalváról
Értesítse a rendőrséget, aki tud Horváth Dominik hollétéről.
Turizmus: sok borsodi kelt útra
Turizmus: sok borsodi kelt útra
Csúcsot döntött a belföldi vendégforgalom 2024-ben.
Felújítás kezdődik egy ózdi óvodában
Felújítás kezdődik egy ózdi óvodában
Térkőburkolatot is kialakítanak.
Késsel támadt hitelezőjére egy borsodi
Késsel támadt hitelezőjére egy borsodi
Vádat emeltek a férfi ellen.
Esővel búcsúzik a március
Esővel búcsúzik a március
Változékony idő várható Borsodban.
Hirdetés