Gyatra helyzetkihasználása miatt kapott ki hazai pályán a DVTK
A DVTK az Újpest FC együttesét fogadta a diósgyőri stadionban a labdarúgó NB I. 20. fordulójában február 11-én. A találkozó előtt a hazaiak a tabella 8., míg a vendégek a 10. helyét foglalták el, a két csapat között négy pont különbség volt.
A helyszínen elhangzott, hogy 1910. február 6-án egy kis társaság alapította meg a DVTK-t, tehát a klub a napokban volt 114 éves.
A vendégek indították útjára a labdát, de az első helyzet, a 2. percben, a hazaiaké volt. A balról kapu elé ívelt labdáról centikkel maradt le a jobb kapufa mellett álló Pozeg Vancas. Folytatta a DVTK, a 6. percben Gera egy szép csellel ment el védője mellett, 10 méterről lőtt és Banai hatalmas bravúrral védett. Az Újpest 10 perc elteltével kezdett éledezni, már a térfelén igyekezet labdát szerezni, sőt lövésig is eljutott – Simon 13 méterről az oldalhálót találta el. A 17. percben Tamás beadása után Radosevic közelről a jobb alsóba csúsztatta a labdát (0–1).
A gól visszahozta a lila-fehérek önbizalmát és megzavarta a hazai csapatot, mert bár a DVTK továbbra is enyhe fölényben focizott, játéka kevésbé volt lendületes és kreatív. A félidő közepére ez a fölény is elolvadt, az Újpest semmit sem kockáztatva passzolgatott a pályán, a DVTK pedig a megszerzett labdákat hamar elveszítette, vagy nem tudta megjátszani az ellenfele tizenhatosa előtt. Unalmas mezőnyjátékkal múlt az idő egészen a 35. percig, amikor Holdampf beadását 5 méterről Acolatse centikkel rúgta a kapu mellé, majd folytatódott a cseppet sem szórakoztató foci. Meg kell azonban jegyezni, hogy a csapnivaló játék ellenére kiváló hangulat volt a stadionban, köszönhetően a két tábornak. Azért a félidő rendes játékidejének utolsó percére is jutott izgalom, Jurek szabálytalansága miatt 25 méterről megítélt szabadrúgást Mörschel tekerte kapura, a lefelé csapódó labdát Ogyincov tolta a kapu fölé.
A félidőben hármat cserélt a DVTK, ez a vendégvezetés mellett érthető volt Simon Miklós részéről. Döntését igazolták is az első percek, míg az Újpest próbálta folytatni az első félidei gurigázását, a Diósgyőr egyre veszélyesebb támadásokat vezetett. Az 50. percben aztán megvan a hazaiak egyenlítő gólja. Gera beadását Edomwonyi fejelte az ötösön belülről a jobb alsóba (1–1).
Húsz perc elteltével csillapodott a hazaiak lendülete, kiegyenlített játék zajlott a pályán. A 75. percben jött az újabb hidegzuhany: egy szöglet után a védők mögül Mörschel robbant be, és 7 méterről védhetetlenül fejelte a hálóba (1–2).
Innentől kezdve lüktető focit láttunk, felváltva vezették támadásaikat a szurkolótáboraik felé támadó csapatok, sok volt azonban a szabálytalanság, a pontatlan átadás. A 85. percben Banainak nagyot kellett védenie. Kampecisz az ötösről tűzte rá, de a kapus jól zárta a szöget, a hálóőrről kipattanó labdát Holdampf bombázta 20 méterről a kapu fölé. A három perc hosszabbításban nagyon hajtott az egyenlítésért a DVTK, de nem sikerült betalálnia, így maradt az 1–2.
OTP Bank Liga, 20. forduló:
Diósgyőri VTK-Újpest FC 1-2 (0-1)
Miskolc, 7581 néző, v.: Antal
Diósgyőri VTK: Ogyincov - Gera (Kampecisz, 80.), Lund, Szatmári, Stephen (Bokros, a szünetben) - Holdampf, Vallejo, Popadiuc (Pernambuco, a szünetben) - Jurek (Farkas, 63.), Acolatse (Edomwonyi, a szünetben), Pozeg Vancas
Újpest FC: Banai - Pauljevic, Koburi, Fehér - Simon (Sasere, 78.), Radosevic, Anculasz, Tamás (Ljujic, 27.) - Mörschel, Csoboth (Kiss T., 81.) - Ganea
Gólszerzők: Edomwonyi (50.), illetve Radosevic (17.), Mörschel (73.)
Sárga lap: Jurek (38.), Kampecisz (91.), illetve Mörschel (53.), Pauljevic (77.)
Mesterszemmel
Mészöly Géza (UTE FC): Minden elismerésem a játékosaimé, hihetetlen nagy dolgot hajtottak végre, bíztunk abban, hogy ez az alázat elég lesz a győzelemhez. Az Újpest érzést elsajátítottam játékosként, ezt az Újpest-érzést szerettem volna átadni a játékosoknak. Itt volt a közönségünk is és a teljes szakmai stáb. Nem érdemtelenül szereztük meg a győzelmet. Erőn fölül teljesítettek a játékosok.
Simon Miklós (DVTK): Esemény- és érzelemdús mérkőzésen vagyunk túl. Nagyon együtt éreztem a csapatot mérkőzés előtt és ezt láttam a meccsen is. Amikor azt érzi egy csapat, hogy sokkal jobb helyzetet tud kidolgozni és nem ő lövi a gólt, az nagyon megfogja a csapatot. Ilyen volt az első kapott gól. Ezután azt éreztem, hogy a két nappal ezelőtti meccs fáradalmai is átjöttek. Félidőben rendeztük a sorainkat, vissza tudtunk jönni a meccsbe, ezért büszke is vagyok a játékosokra. Ezután visszaköszöntek a régi problémák, nem először kaptunk gólt pontrúgásból. Ha ezek az apró mozaikok a helyükre kerülnek, szerethető és eredményes csapat lesz a DVTK.