Hirdetés
Hirdetés

Megtaposta a nevelőszülő a gyereket Polgáron

| 2024. 07. 11. | 12:12:40
A Debreceni Törvényszéken az ügy.
Megtaposta a nevelőszülő a gyereket Polgáron
El volt törve a gyerek lába, gipszet is kapott (Fotó: Freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Törvényszék 2024. július 11-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki bántalmazta a nevelt gyermekét Polgáron. Az előkészítő ülésen az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett – 13 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés – a büntetés tartamára vonatkozóan.

A vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a vádirattal egyezően nem ismerte el, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le. A zárt tárgyalás elrendelésére vonatkozó védői indítványt a bíróság elutasította. A törvényszék álláspontja szerint a modern büntetőeljáráshoz hozzátartozik a nyilvánosság, amely az igazságszolgáltatás egyik alapvető eszköze, az csak szűk körben korlátozható.

A vádirat lényege szerint a nő 2022. december 6-án elvállalta az akkor kétéves sértett és négyéves testvére nevelését, így ezen a napon a Püspökladányi Járási Hivatal a gyermekeket ideiglenes hatállyal elhelyezte a vádlottnál, mint nevelőszülőnél. 

A vádlott a nála elhelyezett gyermekek érkezésének napján már szembesült azzal, hogy viselkedésük miatt a nevelés során különösen nagy nehézségekbe fog ütközni. Az aggályait már az első napokban közölte a nevelőszülői tanácsadójával, akivel közölte, hogy problémásak a nevelésbe vett gyermekek, nem biztos, hogy a továbbiakban tudja őket vállalni. Indokai között szerepelt, hogy a kétéves sértett a szintén kétéves saját gyermekéhez nehezen alkalmazkodik. Röviddel később a nevelőszülői tanácsadó felkereste a vádlottat, hogy megbeszéljék a gyermekek elhelyezését, azonban a nő ekkor közölte, hogy némileg javult a helyzet, a gyermekek aranyosak, megszerette őket, továbbá tisztában volt azzal, hogy a sértett és testvére javát szolgálja, ha gondozási helyük azonos. A vádlottat döntésében ekkor az is motiválta, hogy nem akart kudarcot vallani a gyermekek nevelésében, így a tanácsadóval abban egyeztek meg, hogy várnak egy hetet, melyet követően a vádlott a döntését meghozhatja.

Az idő előre haladtával a nevelésbe vett gyermekek közül az egyik kiskorú gyermek a vádlott és élettársa felé megnyílt, szófogadóvá vált, míg a sértett továbbra is nehezen kezelhető volt, nem fogadott szót nevelőszülőjének. Rendszeres volt, hogy a sértett nekicsapta magát a bútoroknak, földhöz vágta magát, melyek miatt testszerte külsérelmi nyomok keletkeztek rajta. A kiskorú sértettnek gyakran dühkitörései voltak, hisztériázott, maga körül csapkodott, a játékokkal társait ütögette, őket megharapta, illetve előfordult, hogy a vádlott gyermekének nyakára ráfogva őt fojtogatta. A sértett 2023. január 17-én a lakásban játék közben a kanapéról leesett, a jobb lába eltört, ezért ambuláns ellátás keretében a sértett jobb lábát begipszelték. A vádlott 2023. február 26-án 17 óra körül a polgári házuk nyári konyhájában vacsoráztatta a sértettet és a másik nevelt gyermeket, aki miután végzett a vacsorájával, bement a házba. A vádlott segített a sértettnek megvacsorázni, majd miután végeztek, a jobb lábán még mindig járógipszet hordó sértettet kézen fogta és felszólította, hogy menjenek fel együtt a házba. A sértett először engedelmeskedett, majd folyamatosan rángatni kezdte a vádlott kezét, hisztériázva megpróbálta a vádlottat visszahúzni, kinyilvánítva azt, hogy nem akar a házba menni. A lakás bejáratához vezető háromfokú lépcsőnél jártak, amikor a vádlott a sértett ellenállása miatt indulatos állapotba került, majd az ismeretlen módon földre kerülő és a hátán fekvő kiskorú felső testét a has és a mellkas határán nagy erővel, egy alkalommal megtaposta – fogalmaz a vád.

A vádlott és élettársa látva a gyermek állapotát, azonnal autóba ültették és elhajtottak vele a polgári mentőállomáshoz, valamint út közben segítséget kértek a központi segélyhívón keresztül. Az eszméletét vesztett sértett újraélesztését a mentőszemélyzet azonnal megkezdte, azonban a szakszerű orvosi ellátás ellenére a sértett elhalálozott.  A vád szerint a bántalmazás és a sértett halála közvetlen oksági kapcsolatban áll egymással.

A büntetőeljárás tanúk kihallgatásával 2024. október 24-én folytatódik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ököllel ütötte, majd fejbe is rúgta a sértettet.
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Főnyomozó beszélt a tragikus éjszakáról.
Elhunyt Demény Pál György
Elhunyt Demény Pál György
A modern demográfia egyik legelismertebb nemzetközi szaktekintélye volt.
Elhunyt Szabó Géza, a DVTK legsikeresebb edzője
Elhunyt Szabó Géza, a DVTK legsikeresebb edzője
Hozzá köthető a miskolciak eddigi egyetlen dobogós helyezése az élvonalban.
Súlyos baleset a 26-os főúton, Miskolcnál
Súlyos baleset a 26-os főúton, Miskolcnál
A helyszínen a rendőrök, a tűzoltók és a mentők is.
Ideiglenes forgalomterelés a Gömöri felüljárón
Ideiglenes forgalomterelés a Gömöri felüljárón
Figyelmeztet a miskolci önkormányzat.
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Az eset 2022-ben, egy utazó vidámparkban történt, most született ítélet.
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
A legizgalmasabb versenyt a két váltó hozta.
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
Borsodi tűzoltók lettek a legjobbak a debreceni futópályán
A legizgalmasabb versenyt a két váltó hozta.
Gyomorforgató részletek: bedrogozták, leitatták a 13 éves hajdú-bihari lányt, majd szexre kényszerítették
Gyomorforgató részletek: bedrogozták, leitatták a 13 éves hajdú-bihari lányt, majd szexre kényszerítették
Hat embert fogtak el, akik kiskorúakkal kereskedtek. A nyomozók szerint bővülhet még az elkövetők és a sértettek köre is.
Folytatódhat a tiszai vízi turizmus fejlesztése, ami Borsod vármegyének is jó hír
Folytatódhat a tiszai vízi turizmus fejlesztése, ami Borsod vármegyének is jó hír
Vonzó üzleti lehetőséggé kellene tenni a vízitúrázókhoz kötődő szolgáltatásokat.
Egy kicsi ebből, egy kicsi abból – ez vár a borsodiakra
Egy kicsi ebből, egy kicsi abból – ez vár a borsodiakra
Napsütés, eső, szél és 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet.
Hátrányos helyzetű borsodi gyerekek látogattak el az erdei iskolába
Hátrányos helyzetű borsodi gyerekek látogattak el az erdei iskolába
Betekintést nyertek a vákáncsosok életmódjába is.
Kiadós esőzés várható Borsodban
Kiadós esőzés várható Borsodban
Több mint 30 milliméterre számíthatunk.
Miskolcon és a néhol a megyében is ingyen végzik a látásvizsgálatot
Miskolcon és a néhol a megyében is ingyen végzik a látásvizsgálatot
A meglévő szemüvegeket is egész hónapban térítésmentesen ellenőrzik a szakemberek.
Medvét láttak az Alföldön
Medvét láttak az Alföldön
Csak óvatosan a környéken! - figyelmeztet a polgármester.
Hajtóvadászat: nem találják a hajdúböszörményit, aki gyilkolhatott
Hajtóvadászat: nem találják a hajdúböszörményit, aki gyilkolhatott
A férfi felismerésében bal karján lévő tetoválása segíthet.
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ivócimborájának okozott életveszélyes sérülést Miskolcon
Ököllel ütötte, majd fejbe is rúgta a sértettet.
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
A jogerősen elítélt Fekete-Győr András távozott a parlamentből
Utolsó beszédében úgy fogalmazott, hogy egy korrupt, elnyomó, aljas rendszer ítélte el.
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Késelés Miskolcon: két perc alatt elvérzett a 16 éves fiú
Főnyomozó beszélt a tragikus éjszakáról.
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Tanárokra támadt a borsodi iskola udvarán
Az eset még 2023-ban történt, most emeltek vádat.
Irtó nagy csalássorozat két budapesti kórházban
Irtó nagy csalássorozat két budapesti kórházban
Ugyanahhoz a HR-eshez köthetők a bűncselekmények.
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Megszurkálta Miskolcon, mert beleevett az ételébe
Az eset 2022-ben, egy utazó vidámparkban történt, most született ítélet.
Járóbotos, idős nőt fosztott ki Miskolcon
Járóbotos, idős nőt fosztott ki Miskolcon
A bíróság előtt felelhet tettéért.
Borsodi kókler: még a villanykapcsolókból is esővíz folyt
Borsodi kókler: még a villanykapcsolókból is esővíz folyt
A szakszerűtlen kivitelezés a lakók életét is veszélyeztette. Vádat emelt az ügyészség.
Újságolvasás vezetés közben? Borsodban ez is megtörtént!
Újságolvasás vezetés közben? Borsodban ez is megtörtént!
Az egyhetes razzia alatt 426 emberrel szemben intézkedtek, mert nem kapcsolták be a biztonsági övüket.
Buszban felejtett kislány: jogerős a sofőr ítélete
Buszban felejtett kislány: jogerős a sofőr ítélete
A férfi óvodásokat szállított, egy gyermek nem szállt ki a buszból, hőgutát kapott, majd a debreceni kórházban meghalt.
A rolleresek is büntethetők ittas vezetésért
A rolleresek is büntethetők ittas vezetésért
A büntetőjog fogalomrendszerében a gépi meghajtású jármű jelentése egységes és tisztázott.
Hirdetés