Hirdetés
Hirdetés

Lemondott a brit miniszterelnök, Keir Starmer

MTI | 2026. 06. 22. | 12:10:21
+Videó.
Lemondott a brit miniszterelnök, Keir Starmer
Keir Starmer (Fotó: Keir Starmer Facebook-oldala)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Starmer június 22-én, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte, hogy döntéséről már tájékoztatta III. Károly királyt. Elmondta: felkéri a párt döntéshozó szervezetét, az országos végrehajtó bizottságot (National Executive Committee, NEC) arra, hogy dolgozza ki az utódlási menetrendet.

Starmer közölte: azt javasolja, hogy a NEC július 9-én indítsa el az utódjelölési folyamatot, amely így a parlament július végén kezdődő nyári szünetéig befejeződhet, és még a parlamenti munka szeptemberi kezdete előtt új vezető kerülhet a Munkáspárt és a kormány élére, abban az esetben is, ha posztért többen versenybe szállnak.

Hozzátette: az utódválasztási folyamat végéig továbbra is ellátja miniszterelnöki feladatait. Lemondását bejelentő hétfői nyilatkozatában Keir Starmer úgy fogalmazott: amikor 2020-ban átvette a Munkáspárt vezetői tisztségét, a párt "politikai, pénzügyi és erkölcsi csődhelyzetben" volt, és ő mindenkitől azt hallotta, hogy "ennek a pártnak vége van". Ezekre a véleményekre azonban az ő vezetésével sikerült rácáfolni, a Munkáspárt megújulási folyamata elkezdődött – tette hozzá. Starmer külön kiemelte, hogy a Munkáspártot "sikerült megtisztítani az antiszemitizmus méreganyagától". Kijelentette: sikerült helyreállítani az ország gazdaságába, védelmi képességeibe és nemzetbiztonságába vetett bizalmat is.

Hozzátette ugyanakkor: a párton belül az utóbbi időben felmerült azt a kérdés, hogy ő tekinthető-e a legalkalmasabb személynek a Labour vezetésére.

"Meghallgattam és méltósággal elfogadom az erre a kérdésre adott választ" – fogalmazott könnyeivel küszködve a távozó brit miniszterelnök. A munkáspárti kormányfőre hetek óta egyre nagyobb nyomás nehezedett saját pártja és kormányának több tagja részéről annak érdekében, hogy állítsa össze távozásának és utódlásának menetrendjét.

Ezek a felhívások különösen felerősödtek azóta, hogy a legesélyesebbnek tartott utódjelölt, Andy Burnham, Manchester volt munkáspárti polgármestere fölényes, 55 százalékos – vagyis a párt 20 százalék körüli országos támogatottságát messze meghaladó – többséggel megnyerte a múlt csütörtökön tartott időközi parlamenti választást az északnyugat-angliai nagyváros egyik elővárosi választókörzetében.

Ennek a választókerületnek az addigi munkáspárti képviselője, Josh Simons kifejezetten azért adta vissza alsóházi mandátumát, hogy Burnham indulhasson a körzetben kiírt időközi választáson, és képviselőként elindíthassa a kormányfő elmozdítását célzó vezetőváltási folyamatot.

Miniszteri és miniszterelnöki tisztséget a brit kormányban a törvényerejű szokásjog szerint csak parlamenti képviselők tölthetnek be.

Keir Starmer pozíciója a Munkáspárt és a kormány élén azután rendült meg véglegesen, hogy a 2024-es parlamenti választások óta kormányzó Labour a májusi angliai tanácsi, illetve a walesi és a skóciai parlamenti választásokon szinte példátlanul súlyos vereséget szenvedett. Starmer helyzetét előtte is súlyos belpolitikai botrányok gyengítették, mindenekelőtt az, hogy tavaly vissza kellett hívni Nagy-Britannia washingtoni nagykövetét, Peter Mandelsont, mert kiderült róla, hogy a korábbi évtizedekben igen szoros kapcsolatokat ápolt a kiskorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel.

Kiderült az is, hogy Starmer számos figyelmeztetés ellenére nevezte ki Mandelsont a brit diplomácia legnagyobb presztízsű külszolgálati tisztségére, és a Munkáspárton belül sokan már ennek a botránynak a kirobbanása után követelték a miniszterelnök távozását a párt és a kormány éléről.

Starmer a választók körében is rendkívül népszerűtlenné vált: a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények átlaga alapján a kormányfő támogatottságának és elutasítottságának nettó egyenlege – vagyis az elégedettek és az elégedetlenek arányának százalékpontos különbsége – jelenleg mínusz 44.

Andy Burnham pártvezetővé és miniszterelnökké választását ugyanakkor a Munkáspárt alsóházi frakciójának 201 tagja – a pártcsoport tagságának fele – támogatja, vagyis a volt manchesteri polgármestert támogató frakciótagok száma messze meghaladja a vezetőváltási folyamat elindításához minimálisan előírt 20 százalékot, amely a jelenlegi frakciólétszám alapján 81 támogató aláírást jelent.

Keir Starmer Nagy-Britannia hetedik munkáspárti miniszterelnöke, de ő töltötte a legrövidebb időt a Labour kormányfőjeként a Downing Streeten, ugyanis nem egészen két éve, a 2024 júliusában aratott parlamenti választási győzelem vette át a miniszterelnöki tisztséget konzervatív párti elődjétől, Rishi Sunaktól.
Hétfőn bejelentett távozása egyben azt is jelenti, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépésre voksolók szűk, 52,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás óta Starmer utódja lesz Nagy-Britannia hetedik miniszterelnöke.

Egyelőre nyitott kérdés, hogy az új munkáspárti miniszterelnököt teljes körű választási procedúrával, vagy közfelkiáltással – a brit politikai zsargonban "koronázásnak" nevezett eljárással – választják-e meg.

Andy Burnham biztosan indul a tisztségért, és ha rajta kívül nem pályázik senki a posztra, akkor az utóbbi, rövid eljárás valószínűsíthető. Több pályázó esetén ugyanakkor a Munkáspárt és a párthoz kötődő szakszervezetek regisztrált tagjai választhatják meg az utódot postai szavazással.

A potenciális indulók között van Wes Streeting volt egészségügyi miniszter, bár ő még nem közölte, hogy Burnhammel szemben elindul-e az utódválasztási versengésben.

Hirdetés
További híreink
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Úgy vélik, a javaslat jelentős korrekcióra szorul.
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
Rétvári szerint a TISZA Párt megszegte a választási ígéretét.
A legfőbb ügyész lemondott
A legfőbb ügyész lemondott
Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé - írta.
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A külhoni magyarság és a Tusványos nem lehet ellenzékben - hangzott el.
Leköpték Magyar Pétert
Leköpték Magyar Pétert
A Fideszt okolja.
Orbán szerint önkényuralmi rendszer jött létre
Orbán szerint önkényuralmi rendszer jött létre
Felszámolták a jogállamot - jelentette ki.
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
Megszűnik a főispán elnevezés is.
A Fidesz ellenállási nyilatkozatot tett közzé
A Fidesz ellenállási nyilatkozatot tett közzé
Kiemelték: a mai naptól az a küldetésük, hogy helyreállítsák a demokratikus jogállamot.
Változhat a tanév rendje
Változhat a tanév rendje
A témahetek megszervezése is rugalmasabbá válik.
A Fidesz-frakció új vezetője Bóka János lett
A Fidesz-frakció új vezetője Bóka János lett
Gulyás Gergely nemrég mondott le a tisztségről.
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A fesztivál, ahová Magyar Péter nem hivatalos
A külhoni magyarság és a Tusványos nem lehet ellenzékben - hangzott el.
Menesztették a teljes ukrán kormányt
Menesztették a teljes ukrán kormányt
Az új miniszterelnök személyéről egyelőre nem született végleges döntés, négyen lehetnek esélyesek a posztra.
Hőség: tízezernél több áldozat Európában
Hőség: tízezernél több áldozat Európában
A június végi hőhullám szinte teljes egészében az emberi tevékenység okozta klímaváltozás következménye.
Parajdon elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok
Parajdon elkezdődhetnek az árvízvédelmi munkálatok
A rendszer többek között egy 12 méteres gátból, záportározóból, föld alatti vízelvezető csatornából áll.
Kolozsváron épít luxusingatlanokat a Trump család
Kolozsváron épít luxusingatlanokat a Trump család
Hotel, lakópark, bevásárlóközpont, golfpálya.
Javult a kontinens levegőminősége
Javult a kontinens levegőminősége
Folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása.
Leégett a 350 éves templom Pusztafentősön
Leégett a 350 éves templom Pusztafentősön
Bizottságot állítanak fel a tűzeset körülményeinek feltárására.
Parajd több mint 14 millió eurót kap
Parajd több mint 14 millió eurót kap
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Ennyit az olcsóbb üzemanyagról? Irán lépett
Ennyit az olcsóbb üzemanyagról? Irán lépett
Ismét lezárták a Hormuzi-szorost.
A brit gyerekek nem használhatják a TikTokot
A brit gyerekek nem használhatják a TikTokot
Jön a világ legszigorúbb közösségimédia-korlátozása.
Megállapodás: jöhet az olaj a Hormuzi-szoroson
Megállapodás: jöhet az olaj a Hormuzi-szoroson
Június 19-én írják alá az egyezséget.
Hirdetés
Hirdetés
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Több rászorulónak adna támogatást a Fidesz
Úgy vélik, a javaslat jelentős korrekcióra szorul.
Borsodban is nagy gondot okoz az aszály
Borsodban is nagy gondot okoz az aszály
A növényeknek szükségük lenne a csapadékra.
Gazdaság
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
A KDNP védett üzemanyagárakat akar
Rétvári szerint a TISZA Párt megszegte a választási ígéretét.
Ismét drágultak az üzemanyagok
Ismét drágultak az üzemanyagok
A változás várhatóan fokozatosan jelenik meg a hazai töltőállomások áraiban
A használtautó-piac rekordokat döntöget
A használtautó-piac rekordokat döntöget
Már 4,4 millió autó van Magyarországon.
A Temu 2000 forintot fizet a magyaroknak
A Temu 2000 forintot fizet a magyaroknak
Mindenki kap értesítést, aki 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásárolt a weboldalon.
A legfőbb ügyész lemondott
A legfőbb ügyész lemondott
Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé - írta.