Hirdetés

Nagy vita után eldöntötték, a McLaren melyik pilótája nyerjen a Hungaroringen

| 2024. 07. 21. | 16:47:13
A brit csapat uralta a Magyar Nagydíjat.
Nagy vita után eldöntötték, a McLaren melyik pilótája nyerjen a Hungaroringen
Piastri (balra) és Norris (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában. A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren a 2021-es Olasz Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet az F1-ben.

A harmadik helyen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton zárt a Mercedesszel, neki ez a 200. dobogós helyezése a Forma-1-ben.

A futam érdekessége, hogy a két McLarenre figyelt mindenki a verseny utolsó harmadában. Az történt ugyanis Norrist hívták először a boxba kerékcserére, pedig a megállapodás értelmében a versenyben vezető Piastrit kellett volna. A két mclarenes így helyet cserélt egymással, a csapat pedig hosszasan győzködte az angolt, hogy engedje el az ausztrált. Norris sokáig ellenállt, majd beadta a derekát, és az utolsó előtti körben, a célegyenesben elengedte csapattársát.

A vb a jövő hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal Spa-Francorchamps-ban.

Hirdetés
További híreink
NB II.: a Kazincbarcika és a Mezőkövesd is nyert
NB II.: a Kazincbarcika és a Mezőkövesd is nyert
Jól sült ez a hétvége a vármegyénk két második ligás együttesének.
Döntetlen a DVTK fehérvári vendégjátékán
Döntetlen a DVTK fehérvári vendégjátékán
Kockázat nélküli, unalmas meccset vívott egymással a két gárda.
Hunt nélkül kell „életben maradnia” a DVTK-nak
Hunt nélkül kell „életben maradnia” a DVTK-nak
A miskolciak Gyergyószentmiklóson lépnek pályára.
Gyergyóban egyenlített a DVTK
Gyergyóban egyenlített a DVTK
A miskolciak a negyeddöntő második mérkőzésén remekeltek.
Marco Rossi rájuk számít a törökök ellen
Marco Rossi rájuk számít a törökök ellen
A kapitány kihirdette a keretet.
Egy magyar átevezte az Atlanti-óceánt
Egy magyar átevezte az Atlanti-óceánt
Az élő közvetítésbe mintegy 15 ezren kapcsolódtak be.
FIFA: 64 csapatos foci-vb jöhet
FIFA: 64 csapatos foci-vb jöhet
A következőn lesz először 48 csapatos a mezőny.
Elhunyt a DVTK Baráti Kör titkára
Elhunyt a DVTK Baráti Kör titkára
Dicsuk Pál 76 éves volt.
Tóth Annáért már az első nap szoríthatunk
Tóth Annáért már az első nap szoríthatunk
Egy miskolci is rajthoz áll az EB-n.
Itt van három fontos DVTK-meccs pontos időpontja
Itt van három fontos DVTK-meccs pontos időpontja
A miskolciak visszatalálnak a győzelmi útra?
Forma-1: Verstappen négyszeres világbajnok
Forma-1: Verstappen négyszeres világbajnok
Akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon.
Molnár Martin nyerte az idegek harcát
Molnár Martin nyerte az idegek harcát
Az újoncok bajnoka a brit Forma-4-ben. A Virtuosi Racing magyar versenyzője 90 pontos hátrányt dolgozott le a szezon során.
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Az október végi Zemplén Rallyn dől el a 2024-es abszolút magyar ralibajnoki cím.
Forma-1: gyík zavarta meg az edzést
Forma-1: gyík zavarta meg az edzést
Norris volt a leggyorsabb. +Videó
Jön a MotoGP Magyarországra, de nem a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza háromszögbe
Jön a MotoGP Magyarországra, de nem a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza háromszögbe
Így a nánási projekt papírjai alighanem végleg a kukába kerültek.
A magyar hajós épphogy lemaradt a dobogóról
A magyar hajós épphogy lemaradt a dobogóról
A legjobb tízben egyedül ő volt, aki tenger nélküli országból érkezett.
MotoGP-pálya: 2023-ban több száz milliós veszteséget termelt az építésért felelős cég
MotoGP-pálya: 2023-ban több száz milliós veszteséget termelt az építésért felelős cég
Rengeteg pénzt költöttek el már a beruházásra. Jelenleg úgy tűnik, a Debreceni Egyetem hasznosíthatja a területet.
A McLaren aratta le a babérokat a Magyar Nagydíj időmérőjén
A McLaren aratta le a babérokat a Magyar Nagydíj időmérőjén
Norris és Piastri indulhat az első sorból.
Telt ház előtt emlékeznek meg Ayrton Sennáról a Hungaroringen
Telt ház előtt emlékeznek meg Ayrton Sennáról a Hungaroringen
A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik.
Hirdetés