Szabolcsban létezik egy Shrek-tanya

Milyen kitörési lehetősége van egy alig 500 lelkes falunak a mátészalkai járásban? Középkori temploma, vára (volt?) nincs, falu végén kurta kocsmája, de még Tisza-parti strandja sincs, viszont ott a Holt-Szamos. És van-e zöldebb, a Holt-Szamos tetején tanyázó békalencsénél? Hát hogyne volna! Shrek!

De hogy kerül Shrek Géberjénbe? Természetesen pályázati úton. Ismerjük el, elég meredek ötlet volt a gyermekek kedvenc sorozathősét Géberjénbe költöztetni. Nincsenek itt gyökerei. De hol vannak gyökerei egy kitalált mesefigurának? Na, ugye. Vagyis: ugyanolyan eséllyel lehet Géberjénben Shrek-tanya, mint a világ bármelyik másik pontján. Hát akkor?

Géberjén tehát mert álmodni egy nagyot, és a közeli Tunyogmatolccsal – melynek viszont már egy árva kurta kocsmája sem volt –, meg még három környékbeli településsel összefogtak, és megálmodták a Holt-Szamos Ökoturisztikai Élményteret, majd pályáztak. Azóta újra van Matolcson kurta kocsma, egy sarokban pedig – asztaltársaságra várva – ott üldögél Petőfi Sándor is. Ő itt az egyszereplős panoptikum. A költő egyébként ismerős volt a vidéken, a nagyari Luby Zsigmond barátjánál többször vendégeskedett, ennek gyümölcse A Tisza és a Falu végén kurta kocsma című verse is.

Bájos és rendezett épület sarkától indul a séta gelénesi szakasza. Ez itt az erdei iskola, a gyerekek kedvence. A falakon mesehősök, az egész hangulata a gyerekekről szól.

Amikor nekivágunk a mintegy 4 kilométeres sétának, megfordul a fejünkben, hogy ilyen folyópart, ilyen holtág, ilyen part menti ösvény bárhol van. De nem, mert ez a géberjéni. Az itt élők pedig szeretnék, ha mások is megismernék az ő csodás Holt-Szamosukat, ezért képesek voltak egy egész ogrecsaládot ideköltöztetni. Shrekestül, Fionástul, gyerekekkel együtt. A szamár és a szerelmes sárkány is itt van. A mögöttük álló, éjszakai portás szállására hajazó épületben pedig egy asztal, két szék, le lehet ülni, de akár ledőlni is, mert az ágyról sem feledkeztek meg. Csak ne nagyon lazuljunk el, mert az oldalsó ablakon egy katona rezzenéstelen arccal, kitartóan leselkedik.

Tényleg szép helyen sétálunk, és a belépő is minimális, amit a túra végén kell kifizetni.

A dolog működik. Fiatalok jönnek, szülők gyerekekkel, van, ki szemből érkezik, más utolér és előz. Mosolyog, köszön. Később lehet majd vízen is túrázni, és biztos lesz nagyobb játszótér is, több játszószerrel.

Fizetni a régi postán kell. Pontosabban az abból átalakított Régi posta büfében. És itt mutatkozik meg az egész történet diszkrét bája. Az értékmentés. Hogy hiába kapott más funkciót az épület, a neve megmaradt tájékozódási pontnak. Nem mindegy, hogy most mi van benne? Ott a pénztár.

De van ott más is. Tábla hívja fel a figyelmet, hogy a jégpályára is itt lehet jegyet váltani. Akadékoskodó kérdésünkre, hogy ugyan hányszor váltottak ide jegyet ezen az enyhe télen, elég furcsa arcot vágnak. Sokan. Ugyanis ez a pálya olyan anyagból van, amely télen-nyáron egyaránt csúszik, és még hizlalni sem kell. Nem nagy, de a falu is kicsi.

Jó a dolog marketingje, és a táblák is remekül elvezetik a tetthelyre az ismeretlent. Továbbá jó a hely szelleme. Meg olcsó, ami szintén nem utolsó.

Tegye fel a kezét, aki mostanában vendéglőben 550 forintért fogyasztott menüt! Itt annyi.

S míg falatozunk, szemünk láttára bővül a termékkör, mert az orrunk előtt viszik a fényre, reklámfotózásra az újabb fogásokat. Tele a hely, de arra azért szakít időt a tulajdonos, hogy mosolyogva megkérdezze, egyszer meg lehet-e enni, amit rendeltünk. Na, ezt nem lehet megfizetni! Hajrá, Géberjén!

Cservenyák Katalin