Átadták a felújított Avasi kilátót Miskolcon
A „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt keretében megvalósult fejlesztések közül kiemelkedik az Avasi kilátó felújítása – tudatta december 16-án az önkormányzat. A Miskolc vérkeringésében központi szerepet játszó domb amellett, hogy a város majd’ egyharmadának nyújt otthont, a kezdetektől fogva kultúrtörténeti jelentőséggel bír. Ha csak a város egyik legjelentősebb, legidősebb, egyben legkülönlegesebb épületére, a harangtornyával és ódon temetőjével kuriózumnak számító Avasi templomra vagy a városjelképként hatvan éve funkcionáló kilátóra gondolunk, nem említve a különböző korszakok stílusában épült borházak egyedülálló egyvelegét, bizonyságot nyer a kijelentés: az Avas a város szíve, amelyet büszkén tárunk ki az ide látogatóknak is. Ezért tűzte ki célul a terület fejlesztését a miskolci önkormányzat – közölték.
A ma ismert, tévétoronyként is működő kilátót Hofer Miklós és Vörös György tervei alapján építették, majd avatták fel 1963. augusztus 20-án.
Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő kilátó azonban a megépítése óta nem esett át nagyobb mértékű felújításon. Az átalakítás célja volt, hogy a kilátó karakteres, bejáratott és ismert jelképszerűségének megőrzése mellett korszerű, egyben különleges élményt nyújtó épület jöjjön létre. Az elavult épületszerkezeteket a megcélzott új esztétikai értéket figyelembe véve újították fel, szem előtt tartva a tervezett funkciók használati igényeit is.
A felújítás során megtörtént az épület statikai megerősítése, energetikai korszerűsítése, valamint a közönségforgalmi terek burkolatcseréje, festése. Megmaradt a zárt emeleti szinten a korábbi vendéglátóhelyi funkció, a szinten korszerű alu-üveg szerkezet biztosítja a teljes panorámát a vendégeknek. Az emeleti, nyitott kilátóterasz is megújult: a szint teljes területén cserélték a burkolatot, ezzel együtt új látványelemeket is kapott.
A fejlesztés keretében a díszkivilágítást újra cserélték, melynek köszönhetően a városhoz köthető nevezetességeket és szimbólumokat ábrázoló alakzatok nagy távolságból szemlélve is megjeleníthetők.
A kilátó alatti zöldfelületekre tervezett pergolás sétánnyal lehetőség nyílik arra, hogy az ide érkezők kellemes környezetben, lugassal árnyékolt padokon üldögélve, vagy éppen sétálva gyönyörködhessenek a panorámában. Az itt található zöldfelületre főként árnyéktűrő, talajtakaró cserjéket és évelőket ültettek, a felújított sétányok mentén városi tanösvény jelleggel tájékoztató táblákat helyeztek ki.
Hozzátették, Bortanyán látogatóközpontot alakítottak ki. A Miskolc-Avasi Református Egyházközséggel konzorciumban elkészült fejlesztés az Avasi Református Templom egyedi építészettörténeti, művészettörténeti sajátosságainak bemutathatósága érdekében valósult meg. Ezeken kívül rendbe tették a Palóczy László emlékmű körüli területet és a Dr. Győry Nagy Lajos lépcsősort is felújították.
A „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt bruttó 1,5 milliárd forintból valósult meg.