Az év navigátora a gyerekkori álmát éli

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a 2019-es év navigátorának választotta a sajószentpéteri Nagy Attilát. A sportoló a díjat január 18-án Budapesten vette át. A sajószentpéteri fiatalember a sárospataki Csomós Miklós (Mixi) társaként az Országos Rallye Bajnokság RC4 kategóriájában szép eredményekkel büszkélkedhet.

Borsodihír: Minden kedvtelés elkezdődik valahogy. Engedd kitalálni! Machboxot gyűjtöttél? Forma-1-et néztél?
Nagy Attila: Valami ilyesmi, de a Forma 1-et valahogy sosem szerettem, mindig is a rali volt az igazi szerelem. Édesanyám elmondása szerint már 1,5-2 éves koromtól csak csodáltam az autókat, a szomszéd teherautójának szerelését órákon át szó nélkül néztem, ez érdekelt. Aztán persze következett a kisautók gyűjtése (ami a mai napig megmaradt), szülők fülének rágása az autókiállítások, majd az autóversenyek miatt. Tőlünk nem messze él egy srác, Balázs Öcsi, aki talán a mai napig a legnagyobb ladás ikon a raliban. Kiskölyök koromban a szomszédos utcában volt a törzshelye: sokszor ott volt a versenyautójával, a házunk előtt járt el. Beleszerettem ennek a hangjába, onnantól kezdve – édesapám legnagyobb „örömére” –minden környékbeli versenyre menni kellett, ha esett, ha fújt. És persze a terv meg is született ezáltal: raliversenyző akartam lenni bármi áron. 2002 karácsonyára kaptam egy interjúkönyvet Bútor Róbertről, aki szintén nagy ikon a mai napig. Ebben a könyvben a navigátorai is szerepelnek, beszélnek a teendőkről, egy-egy itiner fénymásolatát is megmutatják. Ekkor dőlt el, hogy egészen pontosan navigátor akarok lenni. Érdekesség, hogy ezt az írást 2018-ban vettem újra elő, 16 év elteltével: feltűnt, hogy az itinerben használt jelöléseim nagyon hasonlítanak a könyven lévőkhöz. 

Borsodihír: Vissza tudsz emlékezni a legelső alkalomra, amikor volán mögé ültél? 
Nagy Attila: Mint szinte mindenki, én is édesapám öléből vezettem az utcán, később két sarokkal távolabbról hazavezethettem egymagam. Aztán persze még a jogosítvány előtt is elcsentük néha a családi autót, de ez már egészen más téma...

Borsodihír: Ha ma újra kellene vizsgázni KRESZ-ből, forgalomból, akkor egy tábla, egy forgalmi helyzet sem hozna zavarba?  
Nagy Attila: Bizonyos szituációk biztosan zavarba tudnának hozni, az ember felejt, de azért igyekszem karban tartani ezt a tudásom és nem rutinból vezetni.

Borsodihír: Sokat utazol: mit tapasztalsz? Betyárokkal van tele az aszfalt?
Nagy Attila: Inkább azt mondanám, hogy nagyon szabálytalanok és türelmetlenek a sofőrök. Mindamellett hiányzik az alapvető közlekedési morál, senki nincs tekintettel a másikra.

Borsodihír: A rali könnyen be tudja szippantani az embert: gyönyörű tájak, lendület, technikás megoldások, erős autók. Kívülről. És belülről?
Nagy Attila: Rendkívül látványos sport, de mindamellett, hogy rengeteg szép helyre eljutunk általa, sokat mi nem érzékelünk belőle, hiszen a versenyzéssel foglalkozunk, nincs másra idő. Borzasztó összetett a rali, így a belső motiváció is összetett. Az atmoszféra, hogy olyan emberekkel vagy körülvéve, akikkel egy az érdeklődési körötök, a versenyautóban ható G-erők, az adrenalin. De engem leginkább talán a siker motivál: hogy a lehető legjobb tudásunk szerint versenyezzünk, a végén pedig mi álljunk a dobogó legmagasabb fokán.

Borsodihír: Feltételezem, Csomós Miklóssal nem úgy találkoztatok, hogy feladott egy hirdetést: navigátort keres. 
Nagy Attila: Valóban nem így történt. 2013-ban egy egyetemi előadás után egy ismerősöm felhívott ralis dolgok kapcsán. Ő ezt meghallotta, és megszólított. Ekkor én rali-sprinteken versenyeztem több-kevesebb sikerrel egy barátommal, ő rali-túrában szép eredményeket produkált. Elindult a barátkozás, majd az év végi Szilveszter Rallye-n már együtt is indultunk. Teljesen kezdők voltunk, de jól tudtunk együttműködni. A közös fejlődésünk megkövetelte saját magunk fejlesztését, hogy komolyan vegyük a versenyekre való felkészülést, igazi közös munka lehessen – kiosztott szerepekkel, feladatokkal. Mindemellett mára már ő az egyik legjobb barátom, és annyira összecsiszolódtunk, hogy szinte tudjuk egymás gondolatát. 

Borsodihír: Egy ralira a szülő még nézőként is úgy engedi el a gyerekét, hogy aznap nem alszik. Hát még, ha versenyautóban ül! A szüleitek hogy élik meg a futamokat?
Nagy Attila: Az első versenyemre édesanyám tudta nélkül mentem, 17 évesen, hamis szülői belegyezéssel és papírokkal. Mikor hazaértem két kupával, épphogy nem kaptam egy jókora anyai pofont. 2012-ben egy balesetemnél éppen ott volt. Még ha nem is történt nagy az incidens, akkortól nem jár a versenyeimre, maximum a céldobogóra. Azóta – már amennyire lehet– elfogadta, sőt ahogy nézem, büszke rám, hogy a gyerekkori álmomat élem, még ha ez ilyen veszélyesnek is mondható. Mixi szülei máshogy tekintenek erre az egészre, édesapja is versenyzett korábban, ő most a fő szervizesünk, rengeteget tesz értünk, amit innen is köszönök! Az édesanyja főz az egész csapatnak a versenyeken, így ő is kiveszi a részét a csapatmunkából. Biztosan féltik, de látva, hogy viszonylag eredményesen és megfontoltan tudunk versenyezni, száz százalékig támogatják.

A terep és a sebesség okán válogatottan rémséges ralibaleseteket kapnak fel a híradók. Mennyiben lennének ezek elkerülhetők?
Nagy Attila: Mindamellett, hogy sajnálatos módon valóban vannak rémes esetek, de a híradó, a média mindig szenzációhajhász, és javarészt csak ezek az esetek kerülnek a híreik közé. Holott a megrendezett versenyek és ezeken részt vevő versenyzők számát tekintve elenyésző a súlyos balesetek aránya, bár tudom, az egy is sok. Ugyanakkor szállóige: aki még nem borult fel, az nem is igazi ralis. Emellett azt gondolom, a mai versenyautók és biztonságtechnikai alkatrészek, felszerelések már annyira fejlettek, hogy szinte minden esetben megmentik a versenyzőt. A nézők rettentő felelőtlenek, olyan helyekre állnak, ahova egy apró hiba okán is becsúszhat autó, amire volt is eset sajnos. Talán ezeket lehetne jobban kivédeni, de a szervezők nem mindenhatók; mindenki a saját felelősségére vesz részt a versenyeken.

A navigátornak a te szemszögedből hogyan lehet/kell felkészülnie egy-egy versenyre?
Nagy Attila: A felkészülés nálam a verseny előtt három héttel elkezdődik. A versenykiírást tanulmányozom, a csapat számára fontos információkat gyűjtöm, és el is küldöm nekik. Onnantól kezdve mindenki abból dolgozik. A következő lépés a pályabejárás megtervezése szinte percre pontosan: mikor indulunk, milyen sorrendben járjuk majd be az ismerkedési szakaszban (úgynevezett hivatalos pályabejáráson) a különböző gyorsasági szakaszokat, mikor lesz időnk megállni enni, pihenni. Ezek után, ha rendelkezésre állnak, a korábbi itinerekből és belső kamerás felvételekből újra megismerkedem a pályákkal. Mire ténylegesen ott állok a pályabejáráskor, fejben és videók alapján már ötször-hatszor végigmentem egy adott szakaszon. Itthonról való elindulás előtt még egyszer ellenőrzöm, hogy minden felszerelésem, eszközöm a navigátortáskámban van-e, majd a pályabejáráson már jön a közös munka: feldolgozzuk a gyorsaságikat.

Ha most azt mondom, a pilóta a kéz és a láb, a navigátor az agy, megsértődik Csomós Miklós?
Nagy Attila: Biztosan kikéri magának, hiszen nála okosabb nincs kerek e világon... Viccet félre téve, nem, mert ez így van, a navigátornak kell tudnia kontrollálni a pilótát.

A Bükk számotokra hazai terepnek számít? Van kedvenc szakaszotok?
Nagy Attila: Sajószentpéteri lévén nekem abszolút hazainak számít, legalábbis a rali vonatkozásában, de Mixi sincs innen túl távol, hiszen sárospataki. A kedvenc szakaszunk is egy bükki pálya, a Lillafüred-Mályinka közötti.

Borsodihír: Az elmúlt szezonban melyik volt a legnehezebb pillanat?
Nagy Attila: Az egész ralit jellemzi a drasztikusság és a gyorsan változó körülmények, érzések, így nehéz kiragadni egyet. Talán mikor az Európa-bajnokságon szembesültünk azzal, hogy amit mi tudunk, az csak a 6-7. helyre elegendő egy ilyen mezőnyben. Tudjuk, hogyan lehetne előrébb lépni, de erre talán soha nem lesz meg a hátterünk, és ezt megemészteni borzasztó nehéz volt.

Borsodihír: A Skoda Fabia R5 mi számotokra? Munkaeszköz? Közös gyerek? „Célszerszám?” 
Nagy Attila: Az álmaink netovábbja, talán picit közös gyerek, igen. Célszerszám, ha azt a célunkat nézzük, hogy abszolút magyar bajnokok szeretnénk lenni. Ez csak ilyen, R5-ös autóval lehetséges.

Borsodihír: Ha százalékban hozzávetőlegesen ki lehet fejezni: a győzelem mennyiben múlik a pilótán, a navigátoron, az autón?
Nagy Attila: Erre nehéz válaszolni, és nem is tudok, hiszen a pályán valóban csak ez a trió van, ám a csapatvezető, a mernök, a szervizesek, a „szakácsok” (Mixi anyukája és párja) munkája mind-mind hozzátesz a százalékos eloszláshoz. Mindenkinek van egy pici része, hogy összeálljon a teljes egész. Ezekért rettentő hálás is vagyok, hiszen nélkülük ez nem működne!

Borsodihír: Az köztudott, hogy a ralira a világ pénzét el lehet költeni, de keresni lehet vele? Mindkettőtöknek van civil foglalkozása?
Nagy Attila: Keresni lehet, ha minimum az Európa-bajnokságon, de inkább a világbajnokságon vagy szponzorált, fizetett versenyző. A mi szintünkön nem. Mindkettőnknek van polgári foglalkozása, ezzel nehezen is lehet összeegyeztetni a rengeteg távollétet, de valamit valamiért.

Borsodihír: Sárm, sebesség, igéző kezeslábas: a jóképű ralisokért élnek-halnak a lányok. Vagy ide inkább egy kérdőjelet tegyek? :D
Nagy Attila: Biztosan sok lánynak tetszik, de mi ebből sokat nem érzékelünk, hiszen nem a villogás miatt csináljuk. Helyén kell tudni kezelni, hiszen a „rajongás” sokszor inkább a ralinak, az itt betöltött szerepnek szól, mintsem a tényleges hétköznapi embernek e mögött.

Bereczki-Csák Helga