Vendégszurkolókra akart támadni 11 miskolci

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás – közölték május 21-én.
A megállapított tényállás szerint a vádlottak és legalább 50-100 fő közötti tömegből álló csoportosulásuk 2024. február 24-én délután Miskolcon, egy NB I-es labdarúgó mérkőzés lefújását követően a rendőrök által kísért, gépjárműveikkel konvojban távozó vendégszurkolók felé támadólag indultak meg. Az elsőrendű, a harmadrendű, a negyedrendű és az ötödrendű vádlottak azonosításukat megnehezítő ruházattal takarták el arcukat, továbbá az ellenállás leküzdése érdekében az elsőrendű és harmadrendű vádlottak egy-egy nagyobb méretű fadarabot tartottak maguknál, amelyet a többi vádlott nem észlelt. A másodrendű vádlott a vendégszurkolók elvonulását biztosító rendőr sértettet becsület csorbítására alkalmas kifejezésekkel illette. A vádlottak és az ismeretlen elkövetők a vendégcsapat szurkolói felé – szurkolói hovatartozásuk miatt – sértő és erőszakos rigmusokat kiabáltak.
A terheltek a cselekménysor alatt oly mértékben kihívóan közösségellenes módon léptek fel, amely alkalmas volt arra, hogy a távozó drukkerekben riadalmat keltsen. A tényleges fizikai összetűzést a helyszínre érkező további rendőregységek akadályozták meg.
A bíróság az elsőrendű és harmadrendű vádlottakat társtettesként, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt mondta ki bűnösnek, és őket – e sorrendben – 1 év 4 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra, illetve 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. A bíróság a másodrendű vádlottat társtettesként és csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és becsületsértés vétsége miatt 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság a többi terheltet társtettesként és csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak büntette miatt 1 év és 1 év 2 hónap közötti tartamú szabadságvesztés-büntetésekre ítélte, amelyek végrehajtását valamennyiük esetében 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet nem jogerős.



















































