Miskolcon mutatták be a legnagyobb magyar repülő űreszközt
![Miskolcon mutatták be a legnagyobb magyar repülő űreszközt](https://civishir.hu:10013/media/5f9c1543-db98-4e59-8a1f-6312e55eeded.jpg?size=850)
Az űrtechnológia fontos sarokköve annak, hogy a világgazdaság üzemelni és fejlődni tudjon - mondta Ferencz Orsolya az eddigi legnagyobb magyar repülő űreszköz, a Thermal Guard Assembly (TGA) április 12-i, pénteki bemutatóján Miskolcon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa úgy fogalmazott, hogy az űrtechnológián belül "érdekes tendencia" a világban, hogy az állami és a magánszereplők együttműködésére alapulnak a sikeres nagy fejlesztések és missziók.
Ferencz Orsolya hangsúlyozta, a kormány 2018 óta nagy hangsúlyt fektet az űrtevékenység fejlesztésére és támogatására, ezáltal teret és lehetőséget nyit ennek a tudásalapú technológiának és fejlesztési iránynak. Mindezt úgy, hogy közben "itthon tartja" a hazai szakembereket: lehetőséget biztosítva számukra arra, hogy fontos projektekben vehessenek részt - tette hozzá.
A miniszteri biztos kiemelte, hogy a KKM-mal az elmúlt öt évben csaknem húsz nemzetközi partnerrel írtak alá kétoldalú együttműködési megállapodásokat, növelve ezáltal a nemzetközi együttműködési teret és biztosítva a magyar fejlesztések lehetőségeit a nemzetközi térben. Jelentős eredményként hivatkozott még a KKM tavaly ősszel indult űrdiplomáciai programjára, valamint a felsőoktatási UniSpace programra is, melyben eddig tizenhét, hamarosan pedig huszonegy magyar egyetem működik közre. Hozzátette, Magyarország 2021-ben elfogadott űrstratégiájában a kormány azokat az irányokat próbálta definiálni, melyek a teljes magyar szektor számára fontosak.
Ferencz Orsolya szerint a magyar űrtevékenység egyik alappillére az, hogy az ország 2015 óta teljes jogú tagja az Európai Űrügynökségnek (ESA). Hangsúlyozta, hogy a kormány 2018 óta csaknem ötszörösére növelte azoknak a lehetőségeknek a számát, ahol magyar tudósok, kutatóintézetek vagy cégek "nagy missziókhoz" csatlakozhatnak. A miniszteri biztos elmondta, a TGA-t fejlesztő Admatis Kft. olyan nagy európai űrtechnológiai vállalatok beszállítója, mint a Thales Alenia Space, mely Magyarország egyik stratégiai partnere.
A pénteken bemutatott eszköznek az ESA és az Európai Unió (EU) közös légkörösszetétel-monitorozó, környezetvédelmi műholdsorozatában lesz fontos szerepe, a műholdak által a klímaváltozás elleni harcban pedig olyan pontos adatokra tudnak majd szert tenni az üvegházgázok arányát tekintve, ami a "világ számára is rendkívül fontos lesz". Ezáltal a földmegfigyelési szektorban Magyarország már nemcsak a tudományos adatelemzésben tud világszínvonalú partnere lenni ezeknek a programoknak, hanem közvetlenül, ipari, technológiai és beszállítói oldalon is megjelentek a magyar mérnökök
- emelte ki a miniszteri biztos.
Koczák Péter, az Admatis Kft. projektmenedzsere előadásában egyebek mellett bemutatta az űreszköz felépítését, majd kitért a fejlesztési és gyártási folyamatokra is. Elmondta, a TGA funkciója az, hogy a műholdban található műszert elszigetelje a környezettől, valamint elvezesse a felesleges hőt az űrbe, egyaránt védve a készüléket a hidegtől és a melegtől is.
Koczák Péter ismertette, az űreszköz az ESA Copernicus földmegfigyelő műholdcsaládjához tartozó CO2M műholdakhoz készült, az alkatrész létrejöttét két és fél év fejlesztés előzte meg, melyet a gyártás és tesztelés követett. Megjegyezte, a projektben tizenhat Admatis alkalmazott dolgozott, az 52 kg súlyú, kész alkatrész fejlesztéséhez 3,5 tonna alapanyagot vásároltak. A TGA 45 részegységből, 42 hőszigetelő-paplanból és összesen 4764 darab alkatrészből áll - mondta.
Bárczy Tamás, a vállalat ügyvezetője előadásában bemutatta a céget, emellett kitért a vállalat jelenleg is zajló projektjeire.
Veres Pál polgármester egyebek mellett arról beszélt, az Admatis olyan munkát végez Miskolcon, melyre a fejlettebb városok és régiók is "irigykedhetnek". Megjegyezte, a vállalatnál olyan tudás birtokosai dolgoznak, amely csak nagyon keveseknek adatik meg nemcsak az országban, hanem nemzetközi szinten is.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)