Hirdetés
Magyar: akár 7 százalék is lehet költségvetési hiány
A pénzszórások leállítása jelentősen javíthatja a helyzetet - mondta.

Magyar Péter a június 11-i kormányszóvivői tájékoztatón (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a június 11-i, csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Megemlítette: ellentétben az év első harmadával májusban már szufficites volt a büdzsé, hozzátéve, ez a hónap jellemzően jobb számokat szokott produkálni.
Hangsúlyozta, hogy a naponta kiderülő "elképesztő pazarlások", pénzszórások leállítása jelentősen javíthatja a költségvetés helyzetét.
Magyar Péter közölte: a jövő évi költségvetésbe betervezik a vagyonadót, aminek alapja a vagyon, nem annak növekménye lesz, noha álláspontja szerint ezt is be lehetne számítani ebbe a közteherbe.
Hirdetés
További híreink

Tovább drágul az üzemanyagok ára
A benzin és a gázolaj is többe kerül péntektől.

KSH: 764 100 forint a bruttó átlagkereset
Ez 8,7 százalékos emelkedés az előző évhez képest.

Kőolaj: nem akar felhalmozni a MOL
87 napnyi készlet van.

Felújítják a miskolci mentőállomást
Napelemes rendszert is telepítenek.

GKI: növekvő jövedelmi különbségek
A 2010 utáni "perverz jövedelemelosztási mechanizmusokkal" magyarázzák.

A dinnyetermesztők a tárgyalásokban bíznak
Elhalasztják a tervezett tiltakozásukat.

Júniusi NAV-mérleg: több mint négymilliárdos fogás
Illegális dohánytermékeket foglaltak le.

Budapesten csökkennek a lakásárak
A drágulás súlypontja Kelet-Magyarországra helyeződött.

Már qvik-linkkel is lehet fizetni a NAV-nak
A qvik-link újabb kényelmes, digitális fizetési lehetőséget kínál - hívta fel a figyelmet a NAV.

A hatóság országosan ellenőrzi a dinnyéket
Az idei ellenőrzés a hazai és import görögdinnyékre egyaránt kiterjed.

Hormuzi-szoros: katonai erővel biztosítják a hajózhatóságot
Az USA erői hadrendbe álltak - írják.

Vagyonvisszaszerzési hivatal: rendőri védelmet kapnak a vezetők
Benyújtották a törvényjavaslatot.

A politika és a foci – nekimentek a FIFA-nak
Az Európa Tanács főtitkára válságról beszél.

Magyar Péter független köztársasági elnököt szeretne
Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania.

Váltás: Forsthoffer Ágnes Hallerné Nagy Anikót jelöli
Az új köztársasági elnök megválasztásáig jogköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

Orbán Viktor: Senki nincs biztonságban
Ledőlt az utolsó gát - írta a volt miniszterelnök.

Magyar Péter csökkentené a választási korhatárt
Örülök, hogy végre újra szexi lett politikával és közélettel foglalkozni - írta.

A rendőrök új egyenruhát kapnak
Megújul a téli és a nyári is.

Győrfi Pál távozik az Országos Mentőszolgálattól
Hálás az elmúlt 43 évért.

Új korszak jöhet az e-rollereknél
Most bárki elmondhatja a véleményét.

Az extrém hőség próbára tette a MÁV-ot
Az összes végállomási késés 300 ezer percet tett ki júniusban.

Magyarok segítségét kérik a szúnyoghangok gyűjtéséhez
A programhoz bárki csatlakozhat.

Közbiztonság: csaknem kilencezer rendőr hiányzik
A fővárosban és vidéken is problémát okoz ez.

Válságban a háziorvosi ellátás
Folyamatosan csökkent a beöltetlen praxisok száma.

Lottó: nincs ötös, nincs hatos
Az ötösön a jövő héten 1,29 milliárd, a hatoson 480 millió a főnyeremény.

A politika és a foci – nekimentek a FIFA-nak
Az Európa Tanács főtitkára válságról beszél.

Magyar Péter független köztársasági elnököt szeretne
Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania.

Váltás: Forsthoffer Ágnes Hallerné Nagy Anikót jelöli
Az új köztársasági elnök megválasztásáig jogköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

Orbán Viktor: Senki nincs biztonságban
Ledőlt az utolsó gát - írta a volt miniszterelnök.

Aláírás: már nem Sulyok Tamás az államfő
Azt mondta, alkotmányos eszközzel nincs módja élni.

Magyar Péter csökkentené a választási korhatárt
Örülök, hogy végre újra szexi lett politikával és közélettel foglalkozni - írta.

A rendőrök új egyenruhát kapnak
Megújul a téli és a nyári is.

Győrfi Pál távozik az Országos Mentőszolgálattól
Hálás az elmúlt 43 évért.

Új korszak jöhet az e-rollereknél
Most bárki elmondhatja a véleményét.

Az extrém hőség próbára tette a MÁV-ot
Az összes végállomási késés 300 ezer percet tett ki júniusban.

Magyarok segítségét kérik a szúnyoghangok gyűjtéséhez
A programhoz bárki csatlakozhat.

Lottó: nincs ötös, nincs hatos
Az ötösön a jövő héten 1,29 milliárd, a hatoson 480 millió a főnyeremény.

Mentőhelikoptert hívtak a sérültért Borsodban
Fának hajtott egy autós a 3311-es úton.
Gazdaság

Tovább drágul az üzemanyagok ára
A benzin és a gázolaj is többe kerül péntektől.

KSH: 764 100 forint a bruttó átlagkereset
Ez 8,7 százalékos emelkedés az előző évhez képest.

Kőolaj: nem akar felhalmozni a MOL
87 napnyi készlet van.

Felújítják a miskolci mentőállomást
Napelemes rendszert is telepítenek.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?

HungaroMet: kellemes idő várható a jövő héten
A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok alatt marad.

A politika és a foci – nekimentek a FIFA-nak
Az Európa Tanács főtitkára válságról beszél.




















