Hirdetés

Zápor, zivatar vár a borsodiakra

MTI | 2026. 06. 11. | 16:04:48
Gomolyfelhős napok következnek.
Zápor, zivatar vár a borsodiakra
Az esernyő ne maradjon otthon! (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mérsékelten meleg, napos-gomolyfelhős idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet június 11-én juttatott el az MTI-hez.

Pénteken a képződő gomoly- és a kevés fátyolfelhő mellett általában sok napsütésre lehet számítani. A keleti országrészben helyenként zápor előfordulhat, a déli órákig egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Élénk lesz az északnyugati szél, a csúcshőmérséklet 22 és 23 fok között alakul.

Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ami napközben szakadozik, gomolyosodik, késő délutántól északnyugati irányból határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. Elszórtan – elsősorban északnyugaton, északon – fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugatias szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. Hajnalra általában 10 és 15 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos északkeleti, keleti tájakon több fokkal hűvösebb is lehet. A csúcsérték 22 és 27 fok között alakul.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik, de emellett délnyugaton, délen erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és főleg ott több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Az ország északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugatias szél, míg délnyugaton többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős, viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között alakulhat, északkeleten várható a hűvösebb, délen a melegebb idő.

További híreink
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Nem szűnt meg a fokozott tűzveszély.
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Kellemes idő várható hétvégén.
Razzia: a motorosokat ellenőrzik Borsodban
Razzia: a motorosokat ellenőrzik Borsodban
Azt is tudni, mire figyelnek az egyenruhások.
Tilos tüzet gyújtani Borsodban
Tilos tüzet gyújtani Borsodban
Bográcsozni, grillezni szabad.
Hónapokig tart a vágányzár a miskolci vonalon
Hónapokig tart a vágányzár a miskolci vonalon
Három hónapos felújítás kezdődött.
Jégesőre is lehet számítani Borsodban
Jégesőre is lehet számítani Borsodban
Kiadták a figyelmeztetést.
Gennyes agyhártyagyulladás Borsodban
Gennyes agyhártyagyulladás Borsodban
Súlyos, gyors lefolyású bakteriális fertőzés.
A MÁV készül a hosszú hétvégére
A MÁV készül a hosszú hétvégére
Megerősített kapacitásokkal.
Katonák maradványaira leltek Hollóházán
Katonák maradványaira leltek Hollóházán
A temető hátsó részében mázsás kőtömböket kellett elmozdítani.
Tiszalöki  Vízlépcső: emelik a duzzasztás szintjét
Tiszalöki Vízlépcső: emelik a duzzasztás szintjét
Emelik a duzzasztás szintjét a Tiszalöki Vízlépcsőnél.
Kis híján megdőlt a hidegrekord
Kis híján megdőlt a hidegrekord
Négy tized Celsius-fok hiányzott hozzá.
Visszatérnek a hajnali fagyok
Visszatérnek a hajnali fagyok
Hidegfront érkezik Borsodba.
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Nem szűnt meg a fokozott tűzveszély.
Kazincbarcika fizeti a legtöbbet az államnak
Kazincbarcika fizeti a legtöbbet az államnak
Megjelent a Magyar Közlönyben.
Súlyos balesettel indult a nap Borsodban
Súlyos balesettel indult a nap Borsodban
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Utánfutón állva? Menet közben?
Utánfutón állva? Menet közben?
A borsodi rendőrök nem hittek a szemüknek.
Autók karamboloztak az M3-ason
Autók karamboloztak az M3-ason
Mezőkövesd térségében.
Börtönbe megy a borsodi „autónepper”
Börtönbe megy a borsodi „autónepper”
Nem létező gépkocsikat hirdetett.
Tíz évet kaptak az idős ózdit bántalmazók
Tíz évet kaptak az idős ózdit bántalmazók
Kirabolták, ütötték-rúgták.
Nyomok a homokban: lebuktak a mezőcsáti tolvajok
Nyomok a homokban: lebuktak a mezőcsáti tolvajok
Az elkövetőket a rendőrök előállították.
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Borsodban marad a tűzgyújtási tilalom
Nem szűnt meg a fokozott tűzveszély.
Tűz a húsipari vállalat telephelyén
Tűz a húsipari vállalat telephelyén
Hetvenegy embert kellett kitelepíteni.
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Kellemes idő várható hétvégén.
Sertéspestis: leölnek háromezer állatot Szabolcsban
Sertéspestis: leölnek háromezer állatot Szabolcsban
Azonnali hatósági intézkedéseket rendeltek el.
Razzia: a motorosokat ellenőrzik Borsodban
Razzia: a motorosokat ellenőrzik Borsodban
Azt is tudni, mire figyelnek az egyenruhások.
Tilos tüzet gyújtani Borsodban
Tilos tüzet gyújtani Borsodban
Bográcsozni, grillezni szabad.
Hónapokig tart a vágányzár a miskolci vonalon
Hónapokig tart a vágányzár a miskolci vonalon
Három hónapos felújítás kezdődött.
Jégesőre is lehet számítani Borsodban
Jégesőre is lehet számítani Borsodban
Kiadták a figyelmeztetést.
Imádság, szolgálat, közösség – olykor rolleren száguldva
Imádság, szolgálat, közösség – olykor rolleren száguldva
Anyai gondoskodás fátyolban: három sors az ajaki rendházban.
A MÁV készül a hosszú hétvégére
A MÁV készül a hosszú hétvégére
Megerősített kapacitásokkal.
Hónapokig dolgoznak Mezőzombor és Nyíregyháza között
Hónapokig dolgoznak Mezőzombor és Nyíregyháza között
A munkálatok 3,2 milliárd forintba kerülnek.
Tiszalöki  Vízlépcső: emelik a duzzasztás szintjét
Tiszalöki Vízlépcső: emelik a duzzasztás szintjét
Emelik a duzzasztás szintjét a Tiszalöki Vízlépcsőnél.
Nyárias meleggel indul a hét
Nyárias meleggel indul a hét
Aztán lehűlés, majd újabb felmelegedés érkezik.
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Borsodba már nem ér el a hidegfront
Kellemes idő várható hétvégén.
Visszatartanak több száz millió köbméter vizet
Visszatartanak több száz millió köbméter vizet
A további lehetőségekről folyamatos az egyeztetés.
Időjárás: zaklatott hét elé nézünk
Időjárás: zaklatott hét elé nézünk
Zivatarok, viharos szél és lehűlés jön.
Visszatér a kánikula május utolsó hétvégéjén
Visszatér a kánikula május utolsó hétvégéjén
A csúcshőmérséklet jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul.
Jégesőre is lehet számítani Borsodban
Jégesőre is lehet számítani Borsodban
Kiadták a figyelmeztetést.
Óvakodj a leégéstől pünkösdhétfőn!
Óvakodj a leégéstől pünkösdhétfőn!
Figyelmeztet a HungaroMet Zrt.
Kánikulával indul a jövő hét, majd lehűlés érkezik
Kánikulával indul a jövő hét, majd lehűlés érkezik
Szerdától visszaesik a hőmérséklet.
Drasztikus szigorítást javasol a KDNP
Drasztikus szigorítást javasol a KDNP
A párt benyújtotta a törvényjavaslatot.
Klímaváltozás: melegebb, szárazabb nyarak következnek
Klímaváltozás: melegebb, szárazabb nyarak következnek
Az évszázad végére nőni fog a középhőmérséklet Magyarországon.